dalmatika•Az ókorban Dalmáciából elterjedt, fehér szövetbôl készült, csuklóig és bokáig érô ruha, melynek jellegzetessége volt a párhuzamosan hosszában végigfutó két piros vagy bíbor csík (clavi). A 4. sz.-tól a pápa és archidiakónusának díszruhája, késôbb a »diakónus liturgikus öltözete lett. Hasonló változáson ment át, mint a »miseruha. Egyre nehezebb és díszesebb anyagból készítették, mind ujja, mind a hossza megrövidült.
A könnyebb felölthetôség miatt magát a ruhát és ujjait kétfelé vágták, és felöltése után gombokkal vagy szalagokkal erôsítették össze. A szokásos miseruha készlethez ettôl fogva hozzátartozik a »kazulával azonos anyagból és díszítéssel készült két ~, amelyet asszisztenciás szertartásokon már nem »diakónus és »szubdiakónus, hanem az ezek szerepét betöltô papok viseltek. Ma csak a valóban diakónusi rendben lévô klerikus vesz fel ~t, mely többhelyütt feleleveníti az ôsi ~formát.
A püspök régi hagyományt követve, ünnepélyes alkalmakkor a miseruha alá könnyû selyem-
~t vesz fel, különösképpen az »egyházi rend kiszolgáltatásakor, »apát és apátnô benediká-
láson (CE 56). Püspökszentelés alkalmával maga a szentelendô is vegyen fel ~t (CE 567). (22. ábra. Liturgikus öltözet a nyugati egyházban G, H.)
* 2, 5.                                                                     AM

 diakonikon (gör. diakonosz = ‘szolga’)•Az ókeresztény és bizánci templomban az apszis
déli oldala melletti helyiség, amely sekrestyéül szolgál.         VI

 diakónus (gör. diakonosz = ‘szolga’, régi magy. = ‘szerpap’)•Az egyházi rend szentségének alsó fokán áll a ~, aki éppúgy, mint minden keresztény, meghívást kapott Krisztus követésére és mások szolgálatára, felszentelése folytán azonban szentségi megbízásból végzi küldetését. A ~nak jó hírben álló, bölcs férfiúnak kell lennie (vö. ApCsel 6,3). Krisztus igaz tanújaként tevékenykedjen, és másoknak szolgáljon. ApCsel 6,1–7 számol be az elsô hét ~ felszentelésérôl, amint kiválasztásuk után az apostolok imádság közben rájuk tették kezüket. A ~ a Szentlélek ajándékaiban részesülve legyen a püspök és papjainak segítségére az Ige, az oltár és a szeretet szolgálatában. „A ~ feladata, ha az illetékes hatóság megbízza vele, hogy ünnepélyesen kiszolgáltassa a keresztséget, ôrizze és kiossza az Oltáriszentséget; az Egyház nevében eskessen és megáldja a házasulandókat; elvigye a szent Útravalót a haldoklóknak; Szentírást olvasson a híveknek; oktassa és buzdítsa a népet, vezesse a hívek istentiszteletét és imádságát, kiszolgáltassa a szentelményeket és temessen” (LG 29).
A ~ liturgikus feladatai az »Eukarisztia ünneplésénél: „A segédkezôk között az elsô helyet foglalja el a ~, akinek papi rendje már az ôsegyházban nagy tiszteletnek örvendett” (RMÁR 61). „A szent ruhákba öltözött ~, ha az »Evangéliumos könyvet is hozza, az oltárhoz vonuló pap elôtt halad; egyébként oldalt megy mellette. A tiszteletadást az oltár elôtt a pappal együtt végzi…, a pappal együtt megcsókolja az oltárt, és az Evangéliumos könyvet az oltárra helyezi. Ha »incenzálás is van, a papnak segédkezik.” „Utána a misézôvel együtt a székhez megy, ott a pap mellett áll és segédkezik, amikor arra szükség van” (RMÁR 128–130). Az »ambóhoz viszi az Evangéliumos könyvet, és ô olvassa az evangéliumot a szokásos tiszteletadások között. Ô mondhatja az ambóról a hívek könyörgéseinek szándékait (RMÁR 131–132). Fel-
ajánláskor a ~ a segédkezôkkel elôkészíti az oltárt, a szent edényeket kezeli, az adományokat átveszi és a misézônek nyújtja. Az »eukarisztikus ima záródicsôítésénél (Ôáltala, ôvele és ôbenne…) ô tartja felemelve a kelyhet. A ~ mondja: „Köszöntsétek egymást a béke jelével”, majd a misézôvel békecsókot vált. A pap »áldozása után a ~ is kétszín alatt áldozik, aztán segít a nép áldoztatásában. Á1doztatás után ô »purifikál. A pap áldása után ô bocsátja el a népet. Majd oltárcsók után a mise elején történt bevonuláshoz hasonló rendben távozik (RMÁR 133–141).
Az állandó diakonátusra készülô nôtlen embert csak betöltött 25. életéve, a házasembert pedig legalább 35. életéve és felesége beleegyezése után lehet ~sá szentelni. A diakonátushoz szükséges a bérmálás szentségének, az »akolitusi és »lektori szolgálatnak elôzetes felvétele és legalább fél évig való gyakorlása, valamint a kellô teológiai felkészültség. * 18. VI–AM

 diakónusszentelés•A híveknek már elôzôleg bemutatott szentelendôket a mise evangéliuma után szentelik fel. Szertartása: a jelöltek kiszólítása után a szentelô püspök szól hozzájuk, majd kérdéseket tesz fel nekik leendô szolgálatukról.
A közösség imája (Mindenszentek litániája) után a kézfeltétel, majd a ~ imádsága következik, melynek lényegi része: „Küldd rájuk a Szentlelket, kérünk Istenünk, hogy hétszeres kegyelmi ajándékod által a szolgálat hûséges végzésében erôt nyerjenek.” Liturgikus ruháikba (keresztbe tett stóla és »dalmatika) öltözve a szentelô püspök átnyújtja nekik az »Evangéliumos könyvet és »békecsókot vált velük. * 18.           VI

 Dicsôség »doxológia, »Gloria

 diptichon (gör. düptikosz = kétrétû, két összehajtott lap)•Fából vagy elefántcsontból csuklópánttal összekapcsolt két tábla, amelyre a püspökök, jelentôsebb személyiségek, az élôk és holtak neveit jegyezték fel, akikrôl a misében meg akartak emlékezni. Bár a ~ használata az ezredfordulón megszûnt, de szövegük bekerült az »eukarisztikus imába, korábban az élôkrôl és halottakról való megemlékezés (memento), ma közbenjáró imák néven.               VI

 direktórium•Egyházmegyék, nyelvterületek vagy szerzetesrendek számára kiadott naptár, amely advent I. vasárnapjával kezdôdik, és az egyes napok liturgikus ünneplését jelzi mind a »mise, mind a »zsolozsma számára. Országok, nyelvterületek egyházmegyéi részére évenként adják ki.    VI

 Dominus vobiscum! »Az Úr legyen veletek!

doxológia (gör. doxa, lat. gloria, ‘dicsôség’)•Már a zsidóknál jelentôs volt a kétféle „áldás, amelyek közül a rövidebbet magánimákban is mondták (beraka), hosszabb formáját pedig csak istentiszteleten énekelték (qadis). Szíria közvetítésével ugyanebben a két formában alakult ki az ókeresztény egyház dicsôítô imádsága, a ~.
1. A keleti egyházban a 4. sz.-ban az ariánus viták miatt félreérthetô lett a hagyományos ~: „Dicsôség az Atyának a Fiú által a Szentlélekben.”
A három isteni személy egylényegûségét hang-
súlyozó Szt. Baszileiosz korától elterjedt az újabb „kis ~”: „Dicsôség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek.” Nagyon sok helyen szerepel ez a ~, pl.
a zsoltárok végén.
2. A „nagy ~” mint „reggeli himnusz” már az 5. sz.-i Alexandriai Kódexben is szerepel. Az angyali istendicséret (Lk 2,14) szavainak felidézése után sokféle elnevezéssel illeti Jézus Krisztust. Ô „az Egyszülött”, az „lsten Báránya”, „az Atyának Fia, aki elveszi a világ bûneit”, mint aki „egyedül szent, egyedül Úr”. Míg az angyali dicshimnusz (Gloria) a nyugati egyházban a vasárnapi mise elsô csúcspontját jelenti, a keletieknél mindmáig csak a reggeli zsolozsma része maradt, amelyet viszont ünnepélyesebb formában nemegyszer közvetlenül a Szent Liturgia elôtt énekelnek.
3. A kis ~ szövege a római liturgiában: „Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.”
A nagy ~ a „Dicsôség a magasságban Istennek” kezdetû ének, a „Gloria”, amelyet ádvent és nagyböjt kivételével minden vasárnapi misén, Húsvét és Karácsony nyolcadában, a fôünnepeken, az ünnepeken és ünnepélyes alkalmakkor imádkozunk. ~nak nevezik a »himnuszok utolsó Szentháromságot dicsôítô szakaszát is. (»Gloria)
4.Az eukarisztikus ima záródicsôítése (doxo-
lógia finalis): „Ôáltala, ôvele és ôbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsôség mindörökkön-örökké.” „Ámen.” (»befejezés, »ünnepek rangja)
* 5, 8.                                                              OL–AM