gyászmisék (lat. missae defunctorum)•Az
Egyház az elhunytakért is felajánlja Krisztus húsvéti eukarisztikus áldozatát,
hogy ez Krisztus összes tagjainak egymással való szoros kapcsolata révén egyeseknek
kieszközölje a lelki segítséget, másoknak pedig a remény vigasztalását nyújtsa.
A ~ között a legmagasabb rangú a temetési mise (missa in exsequiis). Végezhetõ bármelyik napon,
kivéve mégis a parancsolt ünnepeket, Nagycsütörtököt, a Húsvéti Szent Háromnapot,
továbbá ádvent, nagyböjt és Húsvét vasárnapjait. A halálhír vétele után vagy
az eltemetés alkalmával, valamint az elsõ évfordulón (missa in anniversario) végezhetõ ~. Karácsony nyolcada
alatt, a kötelezõ emléknapokon és köznapon, kivéve Hamvazószerdát és a nagyhetet.
Az egyszerû megemlékezõ ~ (missa in diversis commemorationibus) köznapokon és a nem kötelezõ
emléknapokon mondhatók a megholtakért.
A
temetési miséken legyen rövid homília, mellõzve a halott bárminemû
dicséretét! Ajánlott a homília minden más közösségi gyászmisén is. Buzdítani
kell a híveket, fõleg a gyászoló család tagjait, hogy az elhunytért bemutatott
eukarisztikus áldozaton szentáldozással vegyenek részt. Ha a temetési mise
közvetlen kapcsolatban van magával a »temetéssel, akkor az áldozás
utáni könyörgés befejeztével elmarad a mise befejezõ szertartása, és mindjárt
következik a halottól való búcsúvétel rítusa. Ez azonban csak a holttest
jelenlétében végezhetõ. Ha nem a holttest jelenlétében mutatták be a temetési
misét, tetszés szerint végezhetõ a »lucernárium.
A
~, fõleg a temetési misék változó részeinek a megválasztásánál (pl.
könyörgések, olvasmányok, egyetemes könyörgések) tekintettel kell lenni a
lelkipásztori szempontokra, illetve az elhunytra,
a családra és a jelenlévõkre. Különös felelõsséget érezzenek a lelkipásztorok
azokért, akik a temetés alkalmával a liturgikus cselekményeken jelen vannak, s
hallgatják az örömhírt, akár nem katolikusok, akár olyan katolikusok, akik
misén soha vagy csak nagyon ritkán vesznek részt, vagy már a hitüket is
elvesztették. Szükséges ugyanis, hogy a papok minden ember számára legyenek
Krisztus evangéliumának szolgái (RMÑR 335–341). * 5. VI
gyémántmise »évforduló
gyermekek•A történelem folyamán végbemenõ
kulturális és társadalmi változásokat az Egyház sohasem hagyta figyelmen kívül.
Ugyanis ezek az események nemcsak a felnõttekre, hanem fokozott mértékben
a ~re is hatással voltak. A mai változások kevésbé kedveznek a ~ lelki fejlõdésének,
hitük erõsödésének és keresztény kibontakozásuknak. Ezért különösen is jelentõs
a katekézis mellett a liturgiában való részvételük, amely a hitet, az Isten
megismerését az életbe beágyazva adja át. De a ~ ennek nemcsak néma szemlélõi,
hanem egész lényüket bekapcsolja a mozgás, ének, olvasás stb. által. Ýgy lesz
számukra természetes, hogy otthon és a világban egyaránt Krisztust képviseljék
hitükkel és szeretetükkel.
A
nemzeti nyelv bevezetése nagyban megkönnyíti a ~ bekapcsolódását a liturgiába,
azonban a szavak és jelek nem alkalmazkodnak mindig a ~ felfogóképességéhez.
Ezért 1973. nov. 1-jén adta ki az Istentiszteleti Kongregáció a „Gyermekmisék
direktórium”-át (GYD). Bár ez csak a misével kapcsolatos rendelkezéseket
tartalmazza, ám a benne szereplõ elvek alkalmazhatók a liturgia más
cselekményeire is.
Fõbb
elvei: az elõkészítõ katekézis és felnõtt hívek tanúságtétele mellett
figyelemmel kell lenni a ~ jelenlétére. Hozzájuk is kell szólni (esetleg más
helyen mondani nekik a homíliát), különbözõ
teendõket reájuk bízni (elõkészítés, felolvasás, éneklés, hívek könyörgéseibe a
saját kéréseik bevétele stb.). Családias légkört kell megteremteni,
alkalmazkodni értelmi szintjükhöz és igényeikhez, szemléltetõ elemeket
használni és a szent csendet beiktatni. E rendelkezéssel egy idõben jelent meg
három »eukarisztikus ima a gyermekmisékre (»a
magyar nyelvû misekönyvben csak egy található), majd számos országban a
„Gyermekmisék olvasmányai”. »liturgikus nevelés, »elsõáldozás.
* 3. VI
gyertya (lat. candela)•Használata a
liturgiában õsrégi. Meggyújtása halottak sírján már a kereszténység elõtti
idõkben szokás volt, s ezért az Egyházban eleinte csak vonakodva kezdték használni;
szintén a temetések alkalmával vagy a vértanúk sírjánál (a 4. sz.-tól). A
~ fényével az Egy-
ház Krisztus világosságát szemlélteti, körmeneteken a hívek kezében szimbóluma
a Krisztust váró éberségnek is; a hitnek, a föltámadásnak, az örök világosságnak
stb. Az õskeresztények katakombáiban a sötétség is szükségessé tette a ~k
használatát. Ma templomainkban a villanyvilágítás általános, de a misék
alkalmával legalább két ~nak is égnie kell az oltáron, vagy az oltár melletti
~tartókon. »húsvéti ~, »örökmécses, »gyertyatartó.
BL
Gyertyaszentelõ
Boldogasszony »Úr ünnepei
gyertyatartó•Az egyes liturgikus cselekményeknél
a világításon kívül a tisztelet és
az ünnepélyesség kifejezõi a ~k. Az oltáron
vagy az oltár körül úgy kell elhelyezni azokat, hogy
összhangban legyenek az »oltár és a »preszbitérium
szerkezetével. Ha az oltárra teszik, ne akadályozzák
a híveket az oltáron történõ cselekmény
figyelemmel kísérésében. Az oltár mellé
felállított ~kat kandelábernek (lat. candela = gyertya) nevezzük, magasságuk
kb. az oltármenza magasságának feleljen meg. „Az
oltáron vagy körülötte legalább két vagy
négy, illetve hat ~, sõt ha az egyház-
megye püspöke celebrál, akkor hét ~ legyen el-
helyezve égõ gyertyákkal” (RMÑR 79). Van hordozható
~ is, melyet a »turifer után a gyertyavivõk
visznek a bevonulási menetben. Az evangélium ünnepélyes
felolvasásakor a könyv két oldalán állnak
a diakónus vagy pap mellett. Ha talpas a ~, akkor a mise alatt az »asztalkára állítják.
– ìnnepélyes körmeneteken a segédkezõkön
kívül üvegburás ~t vihetnek a képviselõtestület
tagjai vagy a hívek az Oltáriszentség mellett. Ugyanez
tehetõ temetési gyászmenetben is. »húsvéti
gyertya, »gyertya. * 5.; (27. ábra: Oltár
A2.)
AM
gyertyavivõ »akolítus,
»ceroferárius
gyónás »bûnbocsánat
szentsége
gyóntatószék•A bûnbocsánat szentségének
szokásos kiszolgáltatási helye. Amikor a pap lelki hatalmát gyakorolva a feloldozással
visszaveszi
a bûnbánót az élõk közösségébe, ezt ülve teszi.
A középkorban az oltár mellé tett alkalmi széken adta a pap a feloldozást,
a barokk kor óta vette kezdetét a rendszerint háromfülkés ~, s azt faragásokkal
is díszítették vagy szimbólumokkal látták el.
A középsõ széken a gyóntató pap ül, kétoldalt térdeplõn felváltva végzik szentgyónásukat
a bûnbánók, akiket a Római Rituale 1614. évi elõírása óta vállon felül
rács választ el a paptól. Századunkban elterjedtek az ajtóval ellátott „zárt”
~ek. A lit. ref. helyesli a gyóntatófülke kiképzését, ahol kisebb (elválasztott)
világos helyiségben a gyónó ülve vagy térdelve, a lelkiatyával négyszemközt
végezheti szentgyónását. Ez különösen elõnyös a nagyothalló vagy nehezen mozgó
idõsebb híveknek. – Emellett fenn kell tartani a hagyományos ~et
is azok számára, kik nem kívánják kilétüket felfedni. * 22. AM
gyülekezet (gör. szünaxisz, ekklészia,
lat. ecclesia = ‘meghívottak egybegyûlése’)•A „gyülekezést” jelentõ
görög szó ugyanabból a „szünagein” tõbõl származik, mint a „zsinagóga”. Krisztus
korában pedig a „szünagógé” a gyülekezés helyét jelölte. Mivel ez utóbbi kifejezést
a zsidóság már lefoglalta magának, Jeruzsálem pusztulása után a keresztény
egyház inkább az „ekklészia” szót vonatkoztatta magára, amely mélyebb teológiai tartalmat hordozott.
Többek között még Szt. Ñgoston is emlékezett arra (Ennar. Ps. 91), hogy míg
az ãSZ-ben a „szünagógé” olykor még egybegyûjtött juhnyájat is jelentett
(congregatio), az „ekklészia” csakis Isten
által egybehívott liturgikus közösség lehetett (con-vocatio).
A
keresztényüldözések korában az Eukarisztia bevezetõ részét jelentette a
szünaxisz, amelyen még a hitjelöltek (»katekumenátus) is jelen
voltak. Az 5. sz.-tól azonban csaknem teljesen kiszorult ez a kifejezés a
teológiai szóhasználatból. Csak Szt. Maximosz hitvalló „Müsztagógia” c.
liturgiakommentárja elevenítette föl a 7. sz.-ban az õsi hagyományt; ennek
értelmében a Szent Liturgia nemcsak egyszerûen „istentisztelet”, hanem
Isten kegyelmébõl egybehívott ~ is, azaz elõkészület Isten országának
kiteljesedésére, a szentek közösségére. OL
Gyümölcsoltó Boldogasszony
Ȑr
ünnepei
gyûrû•A szabadon kötött szövetség
szimbóluma, ujjra húzott, sokszor díszített (nemes)fém-karika. A liturgia
több értelemben használja:
1.Jegy~:
a házasság szentségében megáldja a pap a jegyesek ~it, melyet hûségük és
szeretetük jeléül egymás ujjára húznak és házasságuk alatt viselnek. »házasság
szentsége.
2.Püspök~:
A püspökszentelésnél a püspök ujjára ~t húznak. Ez az Egyházzal való
eljegyzettségének szimbóluma. A korábban drágakövekkel kirakott püspök ~
helyett a II. Vat. szellemében általában egyszerû fém~t viselnek a
püspökök (a liturgián kívül is). Korábban a hívek tiszteletük jeléül
megcsókolták a püspök ~jét. (11. ábra: Fõpapi jelvények és ruhák D1, 2)
3.
Apáti ~: jelentése hasonló a püspök~höz.
4.
A szerzetesnõk, az Istennek szentelt szüzek
~je a Krisztussal való eljegyzettségük jele. A püspök áldja meg és nyújtja át
nekik, hogy szünte-
lenül emlékeztessék õket e szent jegyességre. * 2, 9, 11. AM