Magnificat (lat. ‘magasztalja’ ti. lelkem
az Urat)•Szûz Mária magasztaló éneke (Lk 1,46–55), ôskeresztény himnusz,
melyet a liturgia a »kantikumok sorába vett fel.
A bizánci liturgiában a reggeli kilencórás »kánonban kapott helyet. A római
litur-
giában a »Vecsernye kantikuma, melyet gazdagabb dallammal
énekelnek. Ha ünnepi Vecsernyén tömjéneznek,
akkor azt a ~ alatt teszik, és mint evangéliumi éneket állva mondják
vagy éneklik. AM
Magyar
Egyházzenei Társaság (MET)•A ~ 1992-ben alakult, székhelye Budapesten van. Célja
az egyházzenével foglalkozók, illetôleg iránta érdeklôdôk szakmai társulása,
amely a sok évszázados zsidó és keresztény liturgikus zenei hagyomány alapján
áll. A ~ felépítése: elnök, alelnök, titkár, elnökségi tagok. A katolikus,
protestáns szekciók mellett pedagógus és orgonatagozat is mûködik. Tagjai
vállalják, hogy egymást támogatják a színvonalas egyházzenei gyakorlat meg-
ôrzésében és továbbfejlesztésében; tapasztalatok, zenei anyagok és módszerek
átadásával segítik egymást; aktuális egyházzenei ügyekben álláspontjukat
kialakítják és szakmai tekintéllyel érvényesíteni próbálják. Feladatuknak
tekintik, hogy a szakrális szellemû és mûvészileg értékes
egyházzenét, illetôleg egyházzenei gyakorlatot a korunkban fenyegetô veszélyek
ellen védelmezzék. Ennek érdekében kongresszusokat, konferenciákat, továbbképzô
elôadásokat rendeznek. Hangversenyeken, énekes istentiszteleteken alkalmat ad
az egyházzene barátainak és mûvelôinek a lelki és szakmai gyarapodásra.
Új egyházzenei mûveket rendel és mutat be, megalapította és
mûködteti a Fôvárosi Kántorátust, és különbözô szakirodalmi és zenei
kiadványokkal segíti az egyházi zenét mûvelôket. Kiadványaik: tankönyvek,
gregorián mûfajokkal kapcsolatos szakkönyvek, kórusirodalom és
hangdokumentumok. Folyóiratuk a negyedévente megjelenô Magyar Egyházzene. VI
magyar gregoriánum•A 11–17. sz. közötti idôben
a Kárpát-medence területén keletkezett liturgikus könyvekben sajátos magyar
hangjegyírással fennmaradt dallamkincs, amely szerkezetében a dél-európai
diatónikus dallamokkal szemben a pentatónia hatását mutatja („pentatonizáló”,
hasonlóan az Alpoktól északra és keletre jellemzô változatokhoz); a tételek
megválogatásában, azok rendjében bizonyos hazai igényeket jelez (ebbôl alakul
ki az esztergomi és kalocsai–zágrábi rítus), az egyetemes énekkészletet elôbb
a magyar szentek énekeivel (István, Imre, László officiumai), majd más tételekkel
bôvíti (»szekvenciák, »himnuszok,
»antifónák stb.).
Tágabb
értelemben ebbe a fogalomkörbe sorolhatjuk a középkor végén, majd a reformáció
idején keletkezett magyar nyelvû, de még a hagyományos liturgikus
dallamokat ôrzô tételeket (»Te Deum, temetési szertartási
énekek, néhány mise-tétel, »prefáció mellett a
protestánsok részérôl is átvett »graduálé tetemes anyaga),
valamint a »gregorián dallamkincs újabb alkalmazását
mutató, a II. Vat. után megalkotott magyar nyelvû liturgikus énekeket.
(Kis Magyar Uzuális, Bp. 1976, Éneklô Egyház, Bp. 1985.) TL
manipulus (lat. manus = kéz, ‘kézkendô’)•Eredetileg
a kézben tartott, az izzadság letörlésére szolgáló kendô volt, amely a 6 –11.
sz.-tól általánosan a miseruha bal karra erôsített díszes ruhadarabjává vált.
A szubdiakónus, a diakónus és a pap viselte. A szubdiakonátus eltörlésével
a ~ használata is megszûnt a lit. ref. során, de az értékes textilmûvészeti
darabokat az egyházi gyûjteményekben meg kell ôrizni. »szubdiakónus
VI
Maran atha vagy
Marana tha
(arám)•Az ókori liturgiából megôrzött kifejezés, amely az
elsô értelmezésben: „Urunk
eljött, megjelent”,
a második szerint: „Urunk,
jöjj el!” (Vö.
Jel 22,20) (lKor 16,22; Didakhé 10,6).
BL
Mária-antifónák »antifóna
Mária-ünnepek•„Az Anyaszentegyház megkülönböztetett
szeretettel tiszteli Szûz Máriát, Isten boldogságos édesanyját, akit
elszakíthatatlan kötelék fûz Fiának üdvösséget szerzô mûvéhez.
Benne csodálja és magasztalja a megváltás legkiválóbb gyümölcsét, és mint
legtisztább képben, örömmel szemléli benne azt, amivé válni a beteljesülésben
maga is óhajt és remél” (LK 103).
Fôünnepek:
1.Szûz Mária, Isten
anyja (jan. 1.),
kötelezô ünnep.
XI.
Pius 1931-ben az efezusi zsinat 1500 éves évfordulója alkalmából vezette be
újra Mária istenanyaságának régi ünnepét, és október 11-re helyezte. A lit.
ref. után került jan. 1-jére.
2.Szûz Mária
mennybevétele, Nagyboldogasz-
szony (aug.
15.), kötelezô ünnep.
Az
5. sz.-ból származó jeruzsálemi olvasmányos könyv ezen a napon „Máriának, az
Isten-
anyának napjáról” beszél. Rövidesen Mária „meny-
nyei születésnapjának”, vagy „elszenderülésének” ünnepe lett. Rómában a 7. sz.
közepén aug. 15-én „Mária égi születésnapját” ünnepelték. I. Sergius pápa
idejében (7. sz.) körmenetet tartottak ezen az ünnepen. A »Sacramentarium
Gregorianumban (6. sz. végén) az ünnep neve már „Mária mennybevétele”. Az elsô
könyörgésben Máriáról úgy beszél, mint aki meghalt, „de nem a halál kapuján
ment keresztül”. Az ünnepléshez rövidesen »vigília és nyolcad is járult,
és az egyetemes egyház ünnepelte. Hittételként XII. Pius pápa 1950. nov.
1-jén hirdette ki, hogy a Boldogságos Szûz Mária földi életpályája
befejezése után testével és lelkével együtt felvitetett a mennyei dicsôségbe
(DS 3903).
3.Szûz Mária, Magyarok
Nagyasszonya, Magyarország fôpatrónája (okt. 8.).
Elsô
királyunk halála elôtt országát Szûz Mária oltalmába helyezte, amirôl
népünk története során mindig megemlékezett. A millennium alkalmából, 1896-ban,
XIII. Leó pápa okt. 8-ra engedélyezte ennek ünnepét. Ma fôünnep, egyben a Római
Szt. Péter-bazilikában lévô „Magyarok Nagyasszonya” kápolnájának felszentelési
(1980) évfordulója.
4.A Boldogságos Szûz
Mária Szeplôtelen Fogantatása (dec. 8.), erdélyi egyházmegyékben kötelezô ünnep.
Annak
ünneplése, hogy Mária fogantatásának elsô pillanatától kezdveKrisztus megváltó
érdemébôl – ment volt az áteredô bûntôl és következményeitôl. Az ünnep
elsô nyoma Keleten található a 8. sz.-ban, ahol „Mária fogantatása” névvel
ünnepelték. A 12. sz.-ban egész Európában elterjedt, majd IV. Sixtus pápa
1477-ben felvette a római egyház ünnepei közé. IX. Pius pápa 1854. dec. 8-án kihirdette
a „Szeplôtelen Fogantatás” dogmáját, és ezzel az ünnepnek is új fényt
kölcsönzött.
Ünnepek
1.Szûz Mária látogatása Erzsébetnél
(Sarlós Boldogasszony)
(júl. 2.).
Az
ünnep ahhoz az evangéliumi eseményhez kapcsolódik (Lk 1,39–56), amikor a »Magnificat
is született. Ferences környezetben tûnik fel elôször (1263), napját »Keresztelô
Szt. János születése ünnepének »nyolcadára helyezték (júl.
2.). V. Pius pápa (1568/70) az egyetemes egyházra kiterjesztette ünneplését. A
lit. ref. után az egyetemes kalendárium máj. 31-re helyezte. A német és magyar
egyház naptárában azonban változatlanul júl. 2-án ünneplik.
2.Szûz Mária sziiletése
(Kisboldogasszony)
(szept. 8.).
Eredete
valószínûleg a jeruzsálemi Anna templom szentelési napjához kötôdik,
melyet Mária szülôháza helyén építettek az 5. sz.-ban. Az ünnep a 7. sz.-ban
már ismert Rómában, a 11. sz.-tól általánossá lett az egyetemes egyházban.
Emléknapok
A
lourdes-i Boldogságos Szûz Mária (febr. 11.); Szûz Mária, a
keresztények segítsége (máj. 24.); Boldogságos Szûz Mária Szeplôtelen
Szíve (Pünkösd utáni második vasárnap utáni szombat); Kármel-hegyi
Boldogasszony (júl.16.); Szûz Mária római fôtemplomának felszentelése,
Havas Boldogasszony (aug. 5.); Boldogságos Szûz Mária Királynô (aug.
22.); Szûz Mária szent neve (szept. 12.); A fájdalmas Szûzanya
(szept. 15.); Rózsafüzér Királynôje (okt. 7.); A Boldogságos Szûz Mária
bemutatása a templomban (nov. 21.). * 27. VI
Márk, Szt. »apostolok
ünnepei
mártír »vértanúk tisztelete
Martyrologium•A szentek névsora naptári napok
szerint rövid történeti megjegyzésekkel.
A helyi jellegû kalendáriumokból állították össze. Az elsô a »Hieronymianum (5. sz.), amely csak a szentek
neveit sorolja fel, a 8. sz.-ban fûznek hozzá megjegyzéseket. A legjelesebb
Usuardus (†877) bencés szerzetes összeállítása.
A 9. sz.-tól fokozatosan általánossá vált a ~ olvasása a káptalanokban és
a szerzetesházakban. XIII. Gergely pápa 1584-ben adta ki a római ~ot, melynek
további kiadásai jelentek meg. Az új ~ 1989-tôl részletekben megjelent, de
a teljes ~ még nem.
VI
Máté, Szt. »apostolok
ünnepei
Matutinum (lat. matutinus ‘hajnali’)•A
»zsolozsma reformja elôtt „vigilia nocturna” (éjszakai virrasztás) volt a
neve. Himnuszból, antifónás zsoltárokból és olvasmányokból állt (Szentírás,
egyházatyák írásai, szentek életrajzai). Az Olvasmányos imaóra (Officium lectionis) lépett a helyébe, amely a
nap bármely órájában végezhetô, de „a kórusimádságban megôrzi éjszakai
istendicséret jellegét” (LK 89). »zsolozsma, »anticipálás.
* 4. VI
Mátyás, Szt.
»apostolok ünnepei
Mediator Dei
(lat. ‘közvetítô Isten és az
emberek között’)•Ezekkel a szavakkal kezdôdik XII. Pius pápa enciklikája a
Szent Liturgiáról, amelyet 1947. nov. 20-án adott ki. Legjelentôsebb ebben
a »liturgia
fogalmának tisztázása, amely nagyban hozzájárult a II. Vat. tanításának kialakításához.
»liturgikus reform.
VI
megemlékezés élôkrôl
és holtakról•Az
Eukarisztia misztériumának megünneplésénél Krisztus áldozatában és a Szentlélek
közösségében egymásra talál az egész Egyház, és tagjai imádkoznak egymásért.
A római liturgiában ezt közbenjáró imáknak nevezzük
(intercessiones vagy memento vivorum et mortuorum). »mise,
3. »eukarisztikus ima (III.) * 5.
A
gör. kat.
liturgiában az »epiklézisz után a pap megemlékezik a
szentekrôl, majd imádkozik
a többi elhunytért, s nyugalmat kér nekik. A következô könyörgést pedig már az
élôkért végzi, elsôsorban a római pápáért és az egyházmegye püspökéért (és
segédpüspökéért), majd pedig minden városért s a bennük lakó hívekért. OL
megkeresztelt
felvétele az Egyház teljes közösségébe »befogadás
megtérés (lat. conversio = ‘megfordulás’;
gör. metanoia = ‘megváltozás’, meta = ‘át’, noia = ‘újrafontolás’)•Vallási
vagy erkölcsi átalakulás, melynek során az ember teljesen rábízza magát Isten
kegyelmi vezetésére. Az eredeti héber kifejezés (sub) gyökeres fordulatra utal, mellyel a bûnös ember
visszafordul Isten felé. A LXX görög „fordításban szereplô „metanoia” már
inkább a szellemi fordulatot hangsúlyozza: a világ újraértékelését és az értelem
visszatérését Istenhez. A keresztény tapasztalat szerint az igaz ~ feltétele
az egész élet átgondolása (meta-noein), és az ember ráhagyatkozása Isten kegyelmére.
Ilyen ~ történhet akkor is, ha valaki már eljutott a hitre, és aktív tagja
az Egyháznak. A »bûnbocsánat szentsége
egyszer-
smind a ~ szentsége is azok számára, akik már régebben megkeresztelkedtek.
Az
egyházi szóhasználatban a ~ jelenti azt is, amikor valaki „konvertita” lesz,
vagyis megtér az Egyház hitére. A „konverzió” (mint az életforma megváltoztatása) jelentheti
valamelyik szerzetesrendbe való belépést is, ill. az ott vállalt állandó
javulás programját. OL
mellékoltár•Amíg az elsô évezredben az
eukarisztikus ünneplés a »koncelebrálás (együttmisézés)
volt, a kora középkortól egyre gyakoribb lett a magánmise. Ezek elterjedése
miatt – elsôsorban a kolostorokban – egyre több ~t kezdtek fel-
állítani a templomhajó oldalfalánál, a mellékkápolnákban, kereszthajóban,
szentélykörüljáróban. Az RMAR 267. így intézkedik: „~ minél kevesebb legyen!
Új templomban a ~ lehetôleg a templom hajójától valamiképpen elválasztott
kápolnában kapjon helyet”. A TSZ IV. 7: „Új templomokban csak egy oltárt állítsanak
fel, hogy a hívôk egyetlen gyülekezetében az egy oltár a mi egyetlen Megváltónkat
és az egyetlen Egyházat jelképezze. Mellékkápolnában azonban szabad… egy másik
oltárt is felállítani, amely valamiképpen a lehetôség szerint el van választva.
Itt szabad misézni köznapokon a hívôk kisebb csoportja elôtt. Mindenképpen
kerülni kell, hogy csupán a templom díszítése miatt több oltárt állítsanak
fel.” A mûemléki védettség alatt álló ~okat meg kell ôrizni.
AM
mellkereszt (lat. pectorale; pectus, ‘mell’;
a keleti egyházban: sztavrotorosz)•Korán szokásba jött a keresztények között
a nyakba akasztott vagy ruhára erôsített kisebb kereszt viselése. A 12. sz.-tól
a reverendán és a miseruha alatt viselt ~ püspöki, apáti, prelátusi jel. Ma
csak a pápa, a püspökök és valóságos »prelátusok
viselhetik. * 2.; (21. ábra: Liturgikus öltözet a bizánci rítusban, C, D;
22. ábra: Liturgikus öltözet, 2. C.) AM
memento »megemlékezés
az élôkrôl és a holtakról
memoria = emléknap »ünnepek
rangja
Mennybemenetel
ünnepe »Úr
ünnepei
metánia (gör. ‘metánoia’ = lit. Meghajlás)•
A keleti egyházban a térdhajtásnak megfelelô tiszteletadás. A keresztény
aszkézis nem harc a test ellen, hanem harc a testért. Ezért az egész ember,
lélek és test együtt tart bûnbánatot. A leborulások a bûnbánat, az
alázatosság, az imádás és az engedelmesség jelei. Az Egyház keleti ágában a
~nak három fokozata van: 1. fejhajtás, amire gyakran hallunk felszólítást a
liturgiában; 2. a mély meghajlás (általában ezt nevezik ~nak); 3. a „nagy
leborulás” (proszkünészisz), amikor a szertartás végzô pap elôbb letérdel, majd
egész testhosszal a földre fekszik, homlokát a két, egymásre helyezett karjára
fekteti. Ez utóbbi a »papszenteléskor és a
nagyböjti „elôre megszentelt áldozatú liturgiában” történik. OM
metropolita (gör. metroplisz = ‘városállam’,
‘anyaváros’, ‘anyaország’)•l. A területileg szomszédos részegyházak (egyházmegyék)
egyháztartományokba szervezôdnek. Az egyháztartomány élén a ~ áll, aki saját
egyházmegyéjének érseke. (Az »egyházi
rend szerint püspök.) Hivatali jelvénye a »pallium, melyet csak saját egyháztartományában
viselhet. Az egyháztartományába tartozó egyházmegyék a »szuffragáneusai,
melyek felett felügyeleti joga van; amikor saját egyháztartományában celebrál,
minden templomban és
– az illetô megyéspüspök elôzetes értesítésével – a székesegyházakban úgy
végezheti a szent szertartásokat, mint a püspök saját egyházmegyéjében.
2.Az
ortodox egyházakban az érseknél ma-
gasabb rangú fôpap, aki a pátriárka után következik. AM
Miatyánk – Mi
Atyánk (lat. Pater noster)•Az Úr imája.
Jézus tanította erre apostolait: „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod,
miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is. Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezôknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg
a gonosztól”
(Mt 6,9–13). Az Úr imája hamarosan helyet kapott az »eukarisztikus
ima után az áldozás bevezetéseként, nemcsak a mindennapi kenyérre, hanem a
kölcsönös ki-
engesztelôdésre való utalás miatt is. Imádkozzák a »keresztség
kiszolgáltatásánál, »házasságkötésnél, a »zsolozsmában
a Reggeli dicséretben, Esti dicséretben és magánimaként. Az elsô keresztények
úgy is imádkozták, hogy az elôimádkozó mondta az egyes kéréseket, melyekre
a nép Ámennel válaszolt. * 4, 5, 7, 12.
A
~ ökumenikus
szövege (»ökumenizmus
liturgikus vonatkozásai):
Mi
Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi
is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek, és ne vígy minket kísértésbe, de
szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsôség
mindörökké. Ámen. BL
Mindenszentek
ünnepe•~ nov. 1-jén fôünnep. Eszméje
az, hogy az összes szentet egy közös napon ünnepeljük, ahogyan a mise »könyörgése
is mondja: Mindenható
örök Isten, ki megadtad nekünk,
hogy egy napon ünnepelhessük minden szentednek dicsôségét, arra kérünk, hogy
sokszoros közbenjárásukra bôven áraszd reánk nagy irgalmasságodat. – Ennek az ünnepnek a gyökerét
Keleten találjuk, ahol már 380 körül megvolt, de akkor még csak mint az egész
világ vértanúinak a napja. A nyugati ~ a 7. sz.-ból indul ki: IV. Bonifác
pápa 609-ben Phokasz bizánci császártól megkapta az összes pogány isten tiszteletére
épült római Pantheont, és máj. 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére
fölszentelte. E napon minden évben megtartották a templomszentelés évfordulóját.
Egy évszázaddal késôbb már nemcsak templombúcsú volt, hanem III. Gergely (731–
741) alatt a „Szent Szûznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak
és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává
lett. A végsô lépés ismét egy század múlva történt: IX. Gergely (827–844)
aratás és szüret utánra: nov. 1-jére tette át ~t, mert a sok zarándok ellátása
májusban nehézségekbe ütközött. * 8.
A
keleti egyház ~ét a Pünkösd utáni vasárnap tartja. BL
ministráns (lat. ministrare, = ‘szolgálni’,
‘aki az oltárnál szolgál’)•A ~ok a pap mellett kisebb szolgálatokat végeznek
a mise, a szentségek kiszolgáltatása és egyéb szertartások során. Rendszerint
gyermekek és fiatalok, akik »ministránsruhában
végzik szolgálatukat. A nép részvétele nélkül végzett miséken szükség van
~ jelenlétére. A ~ lényegében az »akolítust pótolja. (»segédkezôk)
* 5. VI
ministránsruha•Az istentiszteleten az eltérô
szolgálatokat a szent ruhák különbözôsége is érzékelteti, amely jelzi az egyes
szolgálatok sajátos feladatát. A »segédkezôk és »ministránsok
ruhái
is hivatottak az istentisztelet fényét emelni. „Bármely rangú szolgálattevônek
közös szent ruhája
az »alba, amelyet derékben »cingulummal
szorítunk össze, hacsak az alba szabása ezt feleslegessé nem teszi. Ha az
alba nem takar tökéletesen a nyak körül, »vállkendôt kell venni az alba
alá” (RMÁR 297). Az alba – ha nem vesznek föléje miseruhát – helyettesíthetô
»karinggel
is. Ezek szerint a világi, akár felnôtt, akár fiatal vagy gyermek segédkezô
(ministráns) legalkalmasabb liturgikus öltözete az olyan alba, melynek szabása
feleslegessé teszi a vállkendôt és esetleg a cingulumot is. Anyaga könnyû
(mûszálas) szövet lehet. Készítenek csuklyával ellátott albát is (»kukulla).
Az alba helyettesíthetô karinggel, mely alá a »talárist
(vagy annak alsó részét) veszik fel. Ókeresztény minták alapján használják
a két piros csíkkal ellátott „tarziciuszruhát” ~ként. E téren is érvényes
a nemes egyszerûség elve. (22. ábra: Liturgikus öltözet [nyugati] I
1, 2, 3, 4) AM
miroválás (gör. müron = ‘olajkenet’)
•A »litián megáldott kenyeret apró részecskékre vágva,
a Szent Liturgia végén szentelményként (eulogia vagy antidor
= viszontajándék) szokták a népnek kiosztani. Ugyanakkor a pap a litián megáldott
faolajjal keresztet rajzol az eléje járuló hívek homlokára, miközben halkan
e szavakkal üdvözli ôket: „Krisztus közöttünk!” Felelet: „Van és lesz”. Az
antidor-osztás a szeretetlakomák emléke. Az olajjal való kenés a homlokon
a bérmálás szentségében nyert kegyelmekre emlékeztet. OL
mise (lat. missa, a dimissio rövidüléseként
= ‘elbocsátás’)•l. A ~, vagyis az Úr vacsorája, az Egyháznak szent összejövetele
felszentelt püspök vagy pap vezetésével, akik Krisztus személyét képviselik,
hogy az Úr megváltó halálának és feltámadásának emlékezetét megünnepeljék.
A ~ története az Úr vacsorájával kezdôdött, ahol elôször változtatta át a
kenyeret áldozatra szánt szent Testévé, és a bort a bûnökért kiontandó
Vérévé. Ekkor felhatalmazást adott apostolainak, hogy „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
(Lk 22,19). A keresztáldozatban megvalósult a megváltás, és beteljesedtek
az Úr vacsorájának szavai. Krisztus Teste és Vére értelmének teljességét feltámadásában
érte el. Az ôsegyház tehát, amikor összejött az Úr vacsorájának megünneplésére,
akkor Krisztus meghagyása szerint megemlékezett megváltó haláláról és feltámadásáról,
s ugyanakkor az apostol vagy utódja által a kenyér és bor felett kimondott
szavakkal jelenvalóvá tette a történelemben egyszer megvalósult áldozatot,
melyet hálaadással tökéletes hódolatként ajánlott fel az Atyának. A ~ áldozati
cselekményéhez az idôk során az igehirdetés és különféle imák, énekek csatlakoztak.
Története folyamán különféle módon nevezték. Kezdetben »kenyértörés volt a neve, hívták az »Úr
vacsorájának, általánossá lett Keleten a Liturgia és Nyugaton az »Eukarisztia
elnevezés, amely a Szent-
lélekben összegyûlt Egyház hálaadását jelenti az Atyának Krisztus áldozata által. A ~, „missa”
név felett (5. sz.) sokat vitatkoztak a liturgiatörténészek. A római egyházban
az Eukarisztia ünneplésben két elbocsátás volt: a hittanulóké az igeliturgia
végén, és valószínûleg ezt az elbocsátást követô áldozati cselekményt
hívták „missa”-nak, „missarum sollemniának” (Nagy Szt. Gergely). Késôbb az
egész eukarisztikus ünneplés befejezô szavaira „Ite, missa est” vezették vissza
a „missa” elnevezést. ( »Ite, missa est.)
A
bizánci egyházban az eukarisztikus áldozatnak »liturgia,
a magyar görög katolikus szóhasználat szerint »Szent
Liturgia a neve.
Amikor
a helyi egyház ~re gyülekezik össze, arra nagyon is vonatkozik Krisztus
ígérete: „Ahol ketten vagy hárman
összegyûlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Amikor az Egyház bemutatja a ~t, amelyben a
keresztáldozat állan-
dóan megújul, Krisztus valóban jelen van az Ô nevében egybegyûlt
közösségben, a misézô sze-
mélyében, Isten Igéjében, valamint lényegileg és valóságosan az eukarisztikus
színek (az átváltoztatott kenyér és bor színe) alatt. (Vö. RMÁR 7.)
2.A mise mint áldozat („miseáldozat”).
A
12 apostol tanítása (Didakhé, 14), Római Szt. Kelemen,
Antiochiai Szt. Ignatiosz és Jusztinosz tanúságtétele szerint az Eukarisztia
maga is áldozatbemutatás, Isten új népének tiszta áldozata. Az egyházatyák
Malakiás jövendölésének beteljesedését hirdetik: „Napkeltétôl napnyugtáig nagy az én nevem a népek között.
Jóillatú áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta ételáldozatot a nevemnek” (Mal 1,11). Többször
hangoztatják ennek az áldozatnak „szellemi” jellegét is (vö. Róm 12,1; Zsid
13,15–16), mivel a zsidó és pogány áldozatokkal ellentétben itt már a krisztusi
lelkülettel való azonosulás a fontos, de azért a ~ áldozati jellegét egyöntetûen
elfogadják. A Trid. szerint a ~ a keresztáldozat megjelenítése (representatio), tehát teljesen a golgotai
áldozattól függô relatív áldozat. Mindkettôben azonos az áldozat fô bemutatója:
Krisztus, és az áldozat tárgya: Krisztus Teste és Vére. Így maga az áldozati
cselekmény is azonos. Különbözô azonban a bemutatás módja: a ~ben ugyanis
vérontás nélkül (incruente), sôt szemmel nem látható
titokzatos módon történik az áldozatbemutatás. S míg a keresztáldozat célja a
megváltás volt, a ~áldozat célja a megváltás kegyelmében való részesedés. Míg
Jézus a golgotai áldozatot egyedül mutatta be, a ~áldozatot már Egyháza papjainak
szolgálatával teszi, akik Krisztus képviseletében az egyetlen keresztáldozatot
szentségi módon megjelenítik. A hívôk sem tétlen résztvevôk, hanem bizonyos
értelemben ôk is bemutatók, amikor az önmagát feláldozó Fôvel, „mint annak
tagjai” egységben vannak.
A
~ az áldozatok valamennyi céljának elérésére alkalmas: imádó, hálaadó, kérô és
engesztelô áldozat (DS 1753). Ennek az áldozatnak hatásai a ~ „gyümölcsei”.
Ezekben általánosságban az egész Egyház részesül, különleges módon pedig a ~t
végzôk és azok, akikért a ~t felajánlják. »miseszándék. OL
3.A ~ felépítése.
A
~ két fôrészbôl áll: az »igeliturgiából és az »Eukarisztia
liturgiájából.
Ezek olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy egyetlen istentiszteleti
cselekményt alkotnak. A ~ ugyanis mind Isten Igéjének, mind Krisztus Testének
és Vérének terített asztala. Innen kapnak tanítást és lelki táplálékot a hívek.
Bizonyos szertartások pedig a ~ bemutatását bevezetik, illetve befejezik. (Vö. RMÁR 8.)
A MISE FELÉPÍTÉSE
I.
BEVEZETÔ SZERTARTÁS
a)
Bevonulás »kezdôénekkel (introitus).
b)
Az oltár köszöntése (meghajlás – vagy térdhajtás »oltárcsók,
tetszés szerint »tömjé-
nezés).
c)
»Keresztvetés, a közösség »köszöntése.
d)
»Bûnbánati cselekmény.
e)
Uram, irgalmazz… »(Kyrie eleison).
f)
„Dicsôség a magasságban…” »(Gloria).
g)
»Könyörgés (collecta) hosszabb befejezéssel.
II.
AZ IGE LITURGIÁJA
a)
»Olvasmány az ÓSZ-bôl, ApCsel-bôl vagy Jel könyvébôl.
b)
»Válaszos zsoltár.
c)
»Szentlecke az apostolok leveleibôl, ApCsel-bôl vagy
Jel könyvébôl.
d)
»Alleluja vagy evangélium elôtti vers.
e)
»Evangélium (tetszés szerint tömjénezés).
f)
»Homília (szentbeszéd).
g)
»Hitvallás (vagy a nikaia-konstantinápolyi, vagy az
apostoli hitvallás)
h)
»Egyetemes könyörgések (hívek könyörgése).
III.
AZ EUKARISZTIA LITURGIÁJA
1.
Az »adományok elôkészítése.
a)
Felajánlási körmenet (felajánlási ének).
b)
A kenyér felajánlása.
c)
A bor betöltése a kehelybe és vízzel való ve-
gyítése.
d)
A bor felajánlása.
e)
A celebráns csendes imája (tetszés szerint »tömjénezés), »kézmosás.
f)
„Imádkozzatok testvéreim…”
g)
Felajánlási könyörgés (»könyörgés).
2.
Az »eukarisztikus
ima („kánon”)
(Az
eukarisztikus imákban mindezek a részek rövidebben-bôvebben megvannak. A
harmadik eukarisztikus ima részei:)
a)
Hálaadás (»prefáció) és „Szent vagy…”
(»Sanctus).
b)
A Szentháromság magasztalása.
c)
»Epiklézisz (Lélekhívás az átváltoztatásra).
d) Az alapítás elbeszélése, a kenyér
átváltoztatása és »Úrfelmutatás, a bor
átváltoztatása és Úrfelmutatás, (tetszés szerint tömjénezés).
e)
„Íme, hitünk szent titka!” és a nép válasza. (»
akklamáció).
f)
Megemlékezés ( »anamnézisz) és az áldozat
felajánlása.
g)
Áldozási »epiklézisz.
h)
Közbenjáró imádságok :
1.
a szentekhez örök üdvösségünkért,
2.
a világért, az egyházért, a pápáért, a püspökért,
3.
az egybegyûlt közösségért,
4.
az elhunytakért.
i
) Záródoxológia („Ôáltala, Ôvele és Ôbenne…).
3.
Az áldozás rítusa
a)
»Miatyánk.
b)
»Embolizmus a nép doxológiájával: „Mert tiéd az
ország…”
c)
Béke rítus ( »békecsók).
d)
»Kenyértörés, a Szent Test és Vér egyesítése
(immixtio).
e)
Isten Báránya… ( »Agnus Dei).
f)
A celebráns csendes imája az áldozás elôtt.
g)
„Íme, az Isten Báránya…” Krisztus lakomájára való hívás, „Uram, nem vagyok
méltó…” ( »áldozás).
h)
A pap(ok) és segédkezôk áldozása.
i
) »Áldozási ének.
j)
A hívek »áldozása.
k)
Szent »csend.
l
) Áldozás utáni »könyörgés.
IV.
BEFEJEZÔ SZERTARTÁS
a)
(Hirdetések)
b)
Áldás (ünnepélyes áldás, zárókönyörgés (oratio super populum). »áldás
a mise végén.
c)
»Elbocsátás.
(Vö.
Az MKPK körlevele az Eukarisztia méltó és gyümölcsözô megünneplésérôl, Bp.
1978.) * 8.
(~
felépítése a bizánci liturgiában, »Szent Liturgia.) AM
„mise” a zenemûvészetben•A
»gregorián dallamú miseének után a 14. sz.-ban jelenik
meg a több énekessel és hamarosan a hangszeres, sôt nagyzenekari kísérettel
elôadott „mise”, amelyen vagy az »ordinarium missae-t értjük, azaz a mise hat állandó
részét: Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei; vagy pedig
a »pro-
prium missae-t, a mise változó részeit, pl.
introitus („Requiem”), sequentia („Dies irae”, „Stabat mater”), offertorium,
communio stb. Kiváló zene- szerzôk komponáltak „miséket”, ezek egyike-másika
már terjedelme miatt sem alkalmas liturgikus használatra (pl. Beethoven: Missa
Sollemnis). AM
miseformák•Amíg a Trid. utáni misekönyv
a magánmisét tekintette a mise alapformájának, és csak mintegy függelékként
adott rubrikákat a közösségi és püspöki misékhez, addig a II. Vat. után az
RMÁR a közösségi
misét veszi
alapformának, melyet különféle módon lehet gazdagítani vagy egyszerûsíteni.
Így a mise megjelenési formája helyi, idôbeli és személyi adottságoktól függôen
különféle lehet.
1.A
közösségi misék közt elsô hely illeti meg mindenképpen azt a misét, melyet a püspök mutat be papjai és a
segédkezôk körében,
és melyen Isten népe is egész lélekkel és tevékenyen vesz részt. Itt lesz az
Egyház a legkiválóbb módon láthatóvá (LK 41; RMAR 74).
2.A
közösségi mise nagyra értékelt formája az, amelyet valamely közösségben, fôleg plébániai közösségben mutatnak be. Ez is az
egyetemes egyházat jeleníti meg térben és idôben, különösen a vasárnapi misén.
Illô, hogy a közösségi misét, fôleg vasárnapokon és kötelezô ünnepeken
énekelve, és megfelelô számú segédkezôvel mutassák be. Kívánatos, hogy a misézô
papnak segítségére legyen a »lektor, a »kántor
és legalább egy segédkezô (»ministráns). Ezt a formát
nevezi az RMÁR 78 a mise alapformájának (missa typica).
Végezhetô azonban ének nélkül és egyetlen segédkezôvel (ministránssal) is (RMÁR
77 skk.).
3.Azok
között a misék között, amelyeket bizonyos meghatározott közösségek mutatnak be,
különleges helyet foglal el a konventmise. Ezt egy szerzetesi közösség vagy kanonoki testület (káptalan)
mutatja be, és szervesen beépíthetô a zsolozsmába. Bár ezeknek a miséknek külön
elôírt for-
májuk nincsen, nagyon illô, hogy énekelt misék legyenek, és a szerzetesi
közösség vagy a kanonoki testület minden tagja bekapcsolódjék. E konventmisén
mindazok a papok, akik nem kötelesek a hívek számára külön misézni,
koncelebráljanak (»koncelebráció).
Bármely
miseformánál szerepelhet diakónus, aki ott a maga tisztét gyakorolja.
4.A koncelebrált mise alkalmas módon fejezi ki a
papságnak, az áldozatnak és Isten egész népének egységét. Az állandó szerzetesi
közösségeken és kanonoki testületeken kívül papok alkalmi összejövetelén
helyénvaló a koncelebrálás. Más esetekben maga a liturgia írja elô, egyéb
alkalmakra pedig ajánlja (»koncelebráció) (RMÁR 153
skk.).
5.A
magánmisénél (mise a nép részvétele
nélkül) olyan misérôl van szó, amelyet a pap csak egy ministráns jelenlétében
mutat be, aki neki segédkezik és válaszol, és a nép szerepét tölti be.
Ministráns nélkül a mise bemutatása csak súlyos szükség esetén (ex gravi necessitate) történhet. Ebben az esetben
elmaradnak az üdvözlések és a mise végén az áldás (RMÁR 209 skk.). AM
miseing »alba
misekönyv (lat. missale)•A ~ a nyugati
egyházban kialakult liturgikus könyv, amely a koráb-
ban használt több más könyv egyesítésébôl született (1. a celebráns imáit
tartalmazó »Sacramentarium, 2. a kórus számára készült »antiphonale,
3. a »perikópákat tartalmazó Lectionarium és Evangeliarium). A középkor végén egyesítették
e könyveket, hogy a celebráns maga recitálhassa
a kórus által énekelt részeket is. A Trid. után Szt. V. Pius pápa tette közzé
az e hagyományokat követô Missale
Romanumot (1570),
amely latin nyelven a mise minden részét (olvasmányokat is) és
a szükséges »rubrikákat tartalmazta. A II.
Vat. után 1969-ben megjelent Missale
Romanum, amely a népnyelvû fordítások
alapját képezi, a következô felépítésû:
A
bevezetô részben olvasható VI. Pál pápa jóváhagyása, majd a Római Misekönyv
Általános Rendelkezései (RMÁR), és a »liturgikus évrôl, valamint a »naptárról
szóló új intézkedések. Az elsô rész a liturgikus év saját miséit tartalmazza (»kezdôének,
»könyörgés, felajánlási könyörgés, »áldozási
ének és áldozás utáni könyörgés) (Proprium de tempore). A második rész a közösségi
mise rendje (Ordo
missae) a négy »eukarisztikus
imával, de itt találhatók a nép részvétele nélküli mise rendje, az
eukarisztikus imák különleges alkalmakra (gyermekmisére, kiengesztelôdési és ún.
svájci eukarisztikus imák), ünnepélyes áldások és a nép fölött mondható
könyörgések is. A harmadik rész a szentek saját miséi (Proprium de sanctis), a negyedik rész a közös misék
(Communia), ezt követik a szentségekkel
és szentelményekkel kapcsolatos rituális misék (ötödik rész: Missae rituales). A hatodik rész az alkalmi
miséket és könyörgéseket tartalmazza (Missae et ora-
tiones ad diversa),
majd a »votív és »gyász-
misék következnek (hetedik és nyolcadik rész). Függelék zárja le a lit. mozg.
és a II. Vat. gazdag gyümölcseként elkészült új ~et.
Az
új ~ különválasztotta az »olvasmányokat, és azokat
külön kötetekben jelentette meg. A Római ~ elsô magyar kiadása 1969-ben jelent
meg szûkebb tartalommal. Csak a mise rendjét hozza, de azt latinul és
magyarul is; latinul az RMÁR-t, valamint a rubrikákat.
A
mise könyörgéseit és énekeit külön lapokon készítették el. A Magyar ~ második
kiadása már mindenben követi a Római ~ beosztását (21989). – Külföldön is
megjelent több magyar nyelvû ~.
A legfontosabb miséket, olvasmányokat és állandó részeket tartalmazza a Rómában
kiadott Útikönyv (Missale
parvum). (Lat.
1971, magy. 11982, 21988. Nem használható a javítatlan szövegek miatt.) A hívek
számára magyar ~ készült Kismisekönyv címmel az „A”, a „B” és a „C” liturgikus
évre. VI–AM
misekönyvtartó (lat. pulpitus)•Még a múlt
században is az oltárra tett párnára helyezték a misekönyvet. Kb. 100 éve jött
szokásba az állítható, fából készült ~. Ez a lit. ref. elôtt alkalmas lehetett,
de a szembenézô oltáron már nem kívánatos a használata. Minél egyszerûbb,
kisméretû ~ nem zavaró az oltáron, ha egyáltalán szükség van rá.
A misekönyvet a celebráns részére tarthatja a diakónus vagy más segédkezô. AM
miseruha (lat. casula = ‘házacska’;
lat. planeta = ‘útiköpeny’, gör. phelones, lat. paenula = ‘útiköpeny’)•Eredetileg
az ókorban szövetbôl készült felsôruha, melyet utazóköpenynek használtak.
A félkör alakú szövetet elöl összevarrták, s a fej számára nyílást hagytak.
A ruha viselôjét a kazula teljesen körbevette, a kezek használatakor bô redôkben
feltûrték. Díszesebb kivitelben a kora középkortól klerikusok általánosan
használt felsô-
ruhája volt, melyet a legkülönbözôbb szertartásokhoz hordtak és »kisebb
rendeket felvett
segédkezôk is viseltek. Az ezredfordulótól a »püspök
és »pap ~jává vált. Egyre nehezebb anyagokból készült,
és sokszor gazdagon díszítették. Ez hozzájárult eredetileg bô, gazdag redôjû
alakjának összezsugorodásához, amely végül csak a hátat és mellet fedve szinte
elveszítette ruha jellegét („római kazula”). Még tovább ment a barokk kor,
amikor a ruha alját lekerekítve eljutott az ún. hegedûformához. A lit.
mozg. nyomán kezdték a korábbi ~ eredeti formáját visszahozni. Egyre általánosabb
lett a felismerés, hogy a kazula ruha jellege nem a figurális vagy szimbolikus
hímzések gazdagságát kívánja, s rendeltetésének sokkal jobban megfelel a funkciójához
méltó szabás, az anyag nemessége és bôsége. A ~ színének fontos szerepe az
ünnepek és szent idôk liturgikus jelzése. „A misézô pap sajátos öltözéke a
misénél és a miséhez közvetlenül kapcsolódó szent cselekményeknél – hacsak
más elôírás nincs – a ~ (kazula), melyet az »alba és a »stóla
fölé kell felvenni” (RMÁR 299) »liturgikus színek.
Korunkban
egyre általánosabbá lett a ~n felül viselt nagyméretû stóla. Ez vagy
egyezik a ~ színével, vagy a fehér kazulán a nemes kivitelû, széles stóla
jelzi a liturgikus színt. Az Istentiszteleti Kongregáció 1973-ban – az
általános szabályok fenntartása mellett – engedélyezte az alba nélküli,
megfelelô szabású kazula használatát, melyre kívül teszik fel a stólát
(Notitiae,1973/3. sz.) * 5.; (22. ábra: Liturgikus öltözet a nyugati egyházban,
A, B, C, D.) AM
misestipendium (lat. ‘miseadomány’)•„Az
Egyház jóváhagyott szokása szerint minden misét bemutató vagy koncelebráló
papnak szabad adományt elfogadnia azért, hogy a misét egy bizonyos szándékra
ajánlja fel” (ET 945). Már a kezdeti idôben szokás volt, hogy a hívek az
Eukarisztia ünneplésére kenyeret, bort vagy más ajándékot hoztak. Ezt a
felajánlási körmenetben vagy más hasonló formában adták át. A középkorban
kialakult a misén kívüli adományozás is. A hívek azzal a kéréssel nyújtottak
valamely adományt, hogy a pap a misén emlékezzen meg egy bizonyos szándékról.
VIII. Orbán pápa elrendelte, hogy egy miséért csak egy ~ fogadható el. Késôbb
azt is megtiltották, hogy a plébános a plébánia népéért felajánlott miséért
adományt fogadjon el. Az a pap, aki ugyanazon a napon több misét mutat be (»binálás),
végezheti arra a »miseszándékra, amiért
miseadományt kapott, azonban csak egy miséért való adományt fogadhat el, a
többit a megyéspüspök által meghatározott célra fizeti be. Hasonló miseadomány
a keleti egyházban ismeretlen. »miseszándék. VI
miseszándék (lat. intentio, applicatio)•Az
Egyház régi gyakorlata, hogy a bemutató vagy koncelebráló pap a misét egy
meghatározott szándékra ajánlja fel. Története valószínûleg a halottakért
felajánlott misébôl alakult ki. Amikor a Trid. elôírja, hogy a hívek saját
plébániatemplomukban vegyenek részt a vasárnapi és ünnepnapi misén,
a lelkipásztorokat, vagyis a megyéspüspököt és a plébánost arra kötelezi,
hogy ezeken a napokon
a népért ajánlják fel e miséket, amelyekért misetipendiumot nem fogadhatnak
el (missa pro populo). »misestipendium.
VI
misézés ideje•Az ôsegyházban rendszeresen
esténként megtartott „kenyértörést” (ApCsel 2,42) a 2. sz.-tól az ünnepélyesebb
Eukarisztia váltotta föl. Ezt többnyire vasárnap reggelenként végezték. Keleten
a következô századokban fôként a szerzetesség szigorú böjti fegyelme járult
hozzá
a „liturgia nélküli napok” elterjedéséhez. Mivel a nagyböjt folyamán a Vôlegény
távollétét (vö. Mt 9,15) is át kellett élni, ezért a 4. sz.-tól ilyenkor már
csak szombaton és vasárnap gyûlhettek ösz-
sze Eukarisztiára a hívek. Késôbb a nagyböjt szerdai és pénteki napján az
»„elôre
megszentelt áldozatok liturgiája” jött szokásba, melyet alkonyati zsolozsmaként
bôvítettek ki az áldoztatás szertartásával. Mivel Nagycsütörtök kivételével
a nagyhét is liturgia nélküli idôszak volt, ezért Keleten nagyhétfôtôl nagyszerdáig
ma is gyakorlatban van az »elôszenteltek liturgiája.
A latin egyházban ma nagyon ajánlott a
naponkénti misézés, hiszen „az eukarisztikus áldozat misztériumában újra meg
újra a megváltás mûve valósul meg” (ET 904). A nap bármely órájában ünnepelhetô és kiosztható az
Eukarisztia, csak szent helyen, vagy szükség esetén illô helyen történjék (pl.
betegszobában végzett mise). »Nagycsütörtökön reggel a
püspöki székesegyházakban krizmaszentelési misét tartanak, este pedig az utolsó
vacsora emlékére végzik a misét. Nagypénteken és Nagyszombaton nincs mise, a »húsvéti
vigília- mise idejét a sötétedés utáni idôre teszi a liturgia. Karácsony elsô
miséje az éjféli mise. OL–VI
missale »misekönyv
misztérium
(gör. müsztérion = ‘titok’; müo = ‘becsukom’ ti. a számat, a titkot megôrzöm;
müsztagogész = ‘a titokba beavató’)•A ~ eredetileg pogány istentiszteleti
cselekmény neve, melyet azért végeztek, hogy általa az istenséggel egyesüljenek.
Az ÚSZ-ben (Mk 4,11 és párh. helyeken
kívül) csak Szt. Pál leveleiben fordul elô a ~ kifejezés: Isten minden idôk
elôtt elgondolt titkos üdvözítô terve, amely most Krisztusban megnyilvánult,
és az igehirdetés feltárja annak mélységes titkát (Kol 2,2; Ef 1,9 és 3,3
stb.). Ezt már az ÓSZ elôképszerûen jelezte (lKor 10,1–13), de csak
az ÚSZ tárta fel (Ef 1,3–14). Istennek ez a Krisztusban megjelent üdvözítô
jelenléte tovább is mûködik az »Egyházban és annak kegyelemközvetítô
szertartásaiban (elsôsorban az »Eukarisztiában).
~
ebben az értelemben maga a Szentháromság, aki látható jelekben és
szertartásokban az üdvösségre hív. Krisztus ~a: a második isteni személy
megtestesülése; húsvéti ~: Krisztus halálával, feltámadásával és mennybemenetelével
minket meg-
váltó isteni tett; az Egyház ~a: Megváltójának
kegyelmi jelenléte a hívek közösségében; a hét szentség ~a: (gör. müsztérion, lat. sacramentum) e kegyelmi jelenlét
üdvösségre hívó közlése a krisztushívôkkel. Amikor a liturgia megünnepli az
üdvösségtörténet eseményeit, akkor „az év körforgá-
sában kibontakoztatja Krisztus egész ~át a megtestesüléstôl és a születéstôl
kezdve a mennybemenetelig, és Pünkösdtôl a boldog reménységnek: az Úr
eljövetelének várásáig” (LK 102). Misztagogikus »igehirdetés:
a szentségek, fôként az Eukarisztia mélyebb értelmébe vezetô, azok ~át feltáró
szentbeszéd. A magyar „titok” kifejezés csak nagyon
hiányosan adja vissza a ~ gazdag tartalmát. AM
mocétum, mocetta (‘vállgallér’, olasz: mozzetta,
mozzare = ‘lerövidíteni’)•Valóságos és címzetes »prelátusok
könyökig érô, elöl gombolt, rangjuknak megfelelô színû ruhadarabja,
melyet karingre vesznek fel. A szertartásra való bevonuláskor viselik, s olyan
szertartások alatt, amikor nem ôk celebrálnak. Ma elhagyják róla az idôvel
egyre jelképesebbé váló kis csuklyarészt. (11. ábra: Fôpapi jelvények és ruhák,
I. 3.) AM
mozarab rítus »nyugati
rítusok