Sacramentarium • A nyugati liturgia szertartáskönyve a kora középkorban, melyet az Eukarisztia celebrálója használt. Tartalmazott a mise könyörgésein kívül egyéb szertartásokat is. A késô középkortól fogva kiszorította a »misekönyv, ma csak liturgiatörténeti jelentôsége van (pl. ~ Veronense [Leonianum], ~ Gelasianum, ~ Gregorianum, »ambrozián ~ok stb.).           AM

 Salve Regina »antifóna

 Sanctus (lat. ‘szent’) • „Szent vagy, szent vagy, szent vagy” a misében a »prefációt követô dicsôítô ének, amelyet a pappal együtt a hívek is mondanak vagy énekelnek. Szövege szentírási szavakból áll. „Szent, szent, szent a seregek Ura, Istene, dicsôsége betölti az egész földet!” (Iz 6,3 és Jel 4,8). „Hozsanna Dávid fiának. Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21,9). A „szent” szó háromszoros ismétlése Isten végtelen magas fokú szentségét jelzi. Míg a prefáció alapgondolata a hálaadás („Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek”), a „Szent vagy…” az imádásé. Valószínûleg már az apostolok idejében is énekelték, és zsidókból lett keresztények hozták át az ÚSZ-i liturgiába. Keleten a 4. sz.-i emlékekben már ott van, míg nyugaton késôbb jelenik meg. A „Szent vagy” második részét („Áldott, aki…”) egykor az Úrfelmutatás után énekelték, hogy ezzel az oltárra szállt Krisztust köszöntsék. Ma ez még énekkari nagymisékben sem megengedett: mindig az átváltoztatás elôtt kell énekelni a ~t és „Benedictus”-t (Áldott, aki…).      BL

 schola »szkóla

 segédkezôk (lat. ministri) • Azoknak a személyeknek gyûjtôneve, akik az ünnepélyes istentiszteleten a »celebráns segítségére vannak. Ilyenek: a felszentelt »diakónuson kívül a két »akolítus, a turifer (a tömjén és a füstölô kezelôje), a »lektor és a »ceremonárius (a szertartások és a közös mozgások irányítója). A diakónus szerepe kivételével a többit »ministránsok is elláthatják.                VI

sekrestye (lat. sacristia = ‘szent dolgok’ tároló- helye) • A »templom elválasztott helyisége, melyben az istentisztelethez szükséges ruhákat és a szent edényeket ôrzik. A »celebránson kívül itt öltöznek fel a »segédkezôk (ministránsok) a misére vagy más szertartásokra. A ~ a székesegyházakban rendszerint a bejárat mellett kiképzett helyiség volt, ahol a püspök és a papság felkészült a szertartásra, és a hajón keresztül ünnepélyesen vonult be a »szentélybe.

Késôbb inkább a szentély mögé vagy oldala mellé építették. Újabb templomokban ismét a bejárat mellé teszik, több egymástól elválasztott helyiséggel. Itt fogadhatja a lelkipásztor a betérô híveket, készülnek a ministránsok szolgálatukra és ôrzik a felszereléseket. Így megvalósítható a kívánatos ünnepélyes bevonulás a templomon keresztül az oltárhoz, továbbá egy elválasztott részében helyet kaphat a beszélôszoba, vagy a gyóntató helyiség is.                 AM

 sequentia »szekvencia

 Simon és Júdás Szt. »apostolok ünnepei

 sírkôáldás »temetô

 

stáció (lat. ‘állomás’) • 1. A középkorig Rómában, majd nagyobb városokban, ahol több templom volt, bizonyos napokra a püspök kijelölt egy ~ templomot, ahol aznap papságával és a hívekkel együtt ünnepelte az Eukarisztiát. Elôzôleg egy másik templomban gyülekeztek (collecta), ahonnét könyörgés és olvasmány után bûnbánó jellegû »körmenettel vonultak a ~ templomba.

2.A »keresztút 14 fakeresztje, melyek mellé Jézus szenvedéseinek jeleneteit ábrázoló képet, dombormûvet helyeznek el. Ezek elôtt elvonulva, az egyes ~k elôtt imádkoznak a hívek.                                 AM

 

stallum (lat. stare = ‘állni’) • Kóruspad klerikusok vagy szerzetesek számára. Térdeplô tartozik hozzá és felhajtható ülôrész. Ennek hátán egy kis támaszkodó polc van (misericordia = irgalom), hogy a hosszabb állás alatt támaszul szolgálhasson.

A székesegyházi kanonoki padokat és a szerzetesi ~okat a barokk korban gazdagon díszítették. AM

 

stipendium »misestipendium

 

stóla (gör. sztólé = ‘ruha’) • 1. Hosszú, szalag alakú, vállon viselt ruhadarab, sokszor gazdagon díszített anyagból. A szalag két azonos méretû szárát a »püspök és a »pap vállára akasztva melle elôtt párhuzamosan viseli (a pap a lit. ref. elôtt keresztbe kötötte), a »diakónus bal vállára fektetve, testét átlósan keresztezve a jobb karja alatt köti össze. Színe az adott liturgikus cselekményhez elôírt szín. Az »alba, »karing, bizonyos esetekben (pl. gyóntatás) a »reverenda fölött hordják a ~t. – Az idôk folyamán elvékonyodott ~ helyett ma ismét elterjedt a jelentôségének inkább megfelelô nagyméretû, széles és térden alul érô ~. Ennek díszítése és liturgikus színe különösen a koncelebrálásnál jut érvényre. A ~t megfelelô szabású miseruha fölé helyezve is viselik. – A ~ eredetileg verítéket, szájat törlô kendô volt (orarium), mely már az ókorban állami, végül egyházi rangot jelzô ruhadarabbá vált. Ma a ~ egyértelmûen az egyházi rendben részesült személyek jele a liturgikus cselekmények alkalmával.

2.Bizonyos egyházi szolgáltatások alkalmával fizetendô díj (pl. temetéskor).

3.A »bizánci rítusban a diakónusnál „orarion”, a papnál „epitrakhélion”, a püspöknél „omophorion” (omofór) a neve.                AM

(9. ábra: Egyházi rend jelvényei a keleti egyházban.; 21. ábra: Liturgikus öltözetek (keleti) A3, BS, C11.; 22. ábra: Liturgikus öltözetek (nyugati) D3, G2.; 23. ábra: Reverenda, karing, alba G 3, I1.)

 

suffraganeus »szuffragáneus