tabernákulum (lat. tabernaculum = ‘kis sátor’)•Szekrényke
alakú szentségház, különösen a Trid. óta, amelyben a fôoltáron az Eukarisztiát
ôrizték. Gyakran imádó angyalok és szentek szobrai veszik körül, közelében
»örökmécses ég. Az RMÁR rendelkezését
lásd: Eukarisztia ôrzési helye. * 5.; (Ábra: »Eukarisztia
ôrzési helye, 3, 4.)
AM
a templomtérben hangfalak felállítása. Veszélye, hogy ezeknek és tartozékaiknak
látványa nem illeszkedik be esztétikusan a liturgikus környezetbe. Tehát amennyire
lehetséges, el kell ezeket rejteni. Alkalmas hangosítási mód a vezetéknélküli
mikrofon, amely egyrészt a celebráns szabad mozgását nem gátolja, másrészt
észrevétlenül feltehetô a liturgikus öltözetre. A ~ közé tartozik a vetítôgép,
melynek segítségével – lehetôleg valamelyik üres falfelületre – kivetíthetôk
a mise énekei és
közösen mondott imái. Ezt kellô érzékkel adott esetben képmeditációra is fel
lehet használni (különösen gyermekmisén). – Nem helyeselhetô a hangszalagra
rögzített orgonajáték és énekvezetés. Kántor hiányában a csendben imádkozott
mise nem egyszer elmélyültebb részvételre ad lehetôséget, mint a napjainkat
elárasztó gépzene. Viszont a hangszalagra rögzített templomi szertartások,
igehirdetés és lelkigyakorlatok eljuttatása betegekhez vagy a részvételben
akadályozottakhoz, jó módja az apostolkodásnak (magnós misszió). Újabban képmagnóra
(videókazettára) rögzített szertartások (keresztelô, esküvô, egyházi ünnepségek
stb.) a késôbbi évek folyamán hasznosan emlékeztetnek egy ünnepi eseményre.
– Minden esetben a ~ használatánál a szent hely és cselekmény méltóságát nem
veszélyeztetô önmérsékletre, finom tapintatra és jó liturgikus érzékre van
szükség. »tömegkommunikációs eszközök.
AM
adásként énekli a hívek közössége. Vasárnapokon és fôünnepeken a »zsolozsmában
is imádkozzák. A zeneirodalom is számos híres ~ot ismer (pl. Kodály: Budavári
Te Deum).
2.Jelentôs
események befejezését is ~nak nevezik, amelyhez hozzátartozik a ~ éneklése is
(pl. iskolai és polgári év végén; lelkigyakorlatok befejezésére). VI
temetés•A temetkezésnél az elsô keresztények
számos zsidó és antik szokást megtartottak: földbe temették halottaikat, halotti
tort ültek a halál után 3., 7. és 30. napon, valamint a halál évfordulóján
(»agapé), amikor a halott sírjánál
összegyülekeztek. A 2. sz.-tól a római keresztények e halotti agapét eukarisztikus
ünnepléssel kötötték össze. A pogányok fekete gyászszínét fehérrel váltották
fel, mert nem úgy szomorkodnak, mint akiknek nincs reménységük (1Tessz 4,13).
A si-
rató asszonyok keserves énekei helyett örvendezô zsoltárokat énekeltek, Keleten
»Alleluját is. A középkorban a ~nél elhalványult a feltámadás
reményének öröme és a „Harag napjának” félelmetessége töltötte el a híveket.
Ez hatott a liturgikus szövegekre is. A halottakért mondott ima, az értük
felajánlott »gyászmise elôtérbe került. Az
újkorban pedig a ~ ünnepi külsôségeinek „osztályokra” sorolása révén kerültek
egyre távolabb a »húsvéti misztérium örömétôl.
Az LK 32. ezt gyökeresen eltörölte: „A szertartásokban és az ünnepélyes külsôségekben
ne legyenek tekintettel se magánszemélyekre, se társadalmi állásra… Kivételt
csak azok a megkülönböztetések képeznek, amelyek a … felszentelésen alapulnak”.
S azt kívánja, hogy „a temetés szertartása fejezze ki világosabban a keresztény
ember halálának jellegét, alkalmazkodjék jobban az egyes területek adottságaihoz
és hagyományaihoz, még a liturgikus színben is” (LK 81). Ez utóbbi arra utal
hogy a ~i szertartáson és ~i misében használható a lila szín (gyermekeknél
a fehér) a fekete helyett.
Az
MKPK által kiadott (1977) Temetési Szertartáskönyv (Ordo Exsequiarum) felhasználja az LK 81-ben
adott lehetôséget a helyi szokások figyelembe vételére.
A
temetési szertartás felépítése a latin rítusban a következô (kétállomásos
temetésnél):
I. Állomás: A ravatalozónál
l.
Köszöntés és keresztvetés.
2.
Bevezetô szavak (együttérzés kifejezése).
3.
Kezdôének.
4.
Igeliturgia :
a)
Olvasmány. Szentlecke és válaszos ének (tetszés szerint).
b)
Evangélium.
c)
Rövid homília vagy ima a megholtért.
5.
Végsô ajánlás és búcsúvétel.
6.
Ének, világi gyászbeszéd (tetszés szerint).
7.
A gyászmenet indítása.
8.
Útközben: ima és ének.
II. Állomás: A sírnál
1.
A sírhely megáldása (minden temetésnél).
2.
Szenteltvízhintés sírra és koporsóra, és tetszés szerint tömjénezés.
3.
A koporsó sírba helyezése, hantvetés a koporsóra.
4.
Elhantolás – közben hitvallás és egyetemes könyörgések.
5.
Befejezô ének.
Ugyancsak
kétállomásos a megkeresztelt és
keresztségre készülô gyermek ~i szertartása.
A TEMSZ különféle szentírási szakaszokat, ima- és énekváltozatokat is
tartalmaz.
„A
Magyarországi Katolikus Egyház Urna-
temetési Szabályzata” (1988) az Apostoli Szentszék 1963. júl. 5-én kiadott
rendelkezése (Instructio
Sancti Officii de cadaverum crematione) értelmében megengedi a katolikus hívek számára is a
halotthamvasztást, amennyiben a halott még életében nem azért kérte, hogy a
hamvasztással az örök életbe és a feltámadásba vetett hitét meg-
tagadja. Ugyanez az Urnatemetési Szabályzat elôírja a hamvasztást követô
szertartás rendjét is. Ha a holttestet hamvasztás elôtt felravatalozzák, akkor
az elsô állomást kell elvégezni a TEMSZ-ból, az urna elhelyezésekor pedig a
másodikat. Ha csak az urna elhelyezésekor végeznek szertartást, ott kerüljön
sor az egész gyászszertartásra. Ha a hozzátartozók a hamvak szétszórását kérik,
a szertartást a lelkipásztor a szétszórás elôtt fejezze be, majd a helyszínrôl
távozzék. * 19.
A
»bizánci rítusú temetésben fokozottan érvényre jut a
föltámadás örömhíre. Az egész szertartás a reggeli zsolozsma rendjét tartotta
meg: ezt tükrözi az a helyi szokás is, hogy az 50. zsoltár mellett helyenként
még a nagy dicsôítést (»doxológia) is eléneklik a
szertartás végén. A föltámadásról szóló evangéliumi szakaszok után a holttestet
fejjel kelet felé helyezik a sírba, amit a pap keresztjellel pecsétel le.
Húsvét fényes hetében a feltámadás örömét tükrözô húsvéti énekekkel és fehér
liturgikus öltözetben temetik el az elhunytakat. A temetés utáni harmadik,
kilencedik és negyvenedik napon szokás megemlékezést végezni (»Szent
Liturgia, pannüchida, »parasztász), amellyel egyes keleti
népeknél ma is együtt jár a közös étkezés (kolüba). AM–OL
2.Az
üldözések alatt a keresztények magán-
házakban végezték a »kenyértörésnek nevezett
eukarisztikus liturgiát. 313-ban polgárjogot nyert a keresztény templomépület,
mely azóta a történelem mûvészeti stílusváltozásait átvéve mégis minden
korban tükrözi az Egyház önmagáról alkotott képét. (Fôbb templomépítészeti
stílusok: bazilikális, bizánci, román, átmeneti, gótikus, reneszánsz, barokk,
rokokó, klasszicista, romantikus, eklektikus, szecessziós, modern).
3.A
~ részei az elsô »bazilikáktól napjainkig
nagyjából azonosak. Az oltártér a papság által ünnepelt liturgia helye: a II.
Vat.-ig a »szentély, azóta ismét az ôsi elnevezéssel a »preszbitérium.
A hívek a »hajóban foglalnak helyet, a bejárathoz
csatlakozik a ~ »elôtere, kb. a 10. sz. óta az
egy vagy több »torony. A liturgikus edények,
szerek és öltözetek ôrzését, a szertartásokra való felkészülést a »sekrestyében
végzi a papság. A ~ fontos része az »Eukarisztia ôrzési helye és a
»baptisztérium.
4.Egyházjogilag
a templomoknak bizonyos rangjuk van. A római öt és az assisi két patriarkális
bazilika mellett az Egyház jelentôsebb templomai basilica minor (= kis bazilika) rangot kaptak.
A püspöki ~ a »székesegyház (katedrális,
dóm), az egyházközségek ~a a »plébániatemplom. Ez- után
következnek a lelkész vagy templomigazgató által vezetett nyilvános ~ok, »szerzetesi
templomok, nyilvános és magán-házi »kápolnák. (»bazilika)
5.Az
új ~ot mielôbb szenteljék fel vagy legalább áldják meg (vö. ET 1217. »templomszentelés).
„Minden templomnak legyen címe (titulus, patronus), melyet a ~ felszentelése után nem lehet
megváltoztatni” (ET 1218). (»templom címe.) „A templomba
való belépésnek a szent szertartások alatt szabadnak és ingyenesnek kell
lennie” (ET 1221). „Hacsak súlyos indok nem gátolja, az a ~, melyben a
legszentebb Eukarisztiát ôrzik, legalább naponta néhány órán át álljon nyitva a
hívôk számára, hogy imádkozhassanak a Legszentebb elôtt” (ET 937). * 17. AM
templom címe (titulus, patrocinium)•Minden
templomot egy hittitok vagy egy szent tiszteletére szentelnek fel. Ha egy
hittitok a templom címe (pl. Szentháromság, Szentlélek, Jézus Szíve, Szent
Kereszt, Jó Pásztor stb.), akkor ezt a templom titulusának nevezzük. Ha pedig egy meghatározott szent a templom
védôszentje (patrónusa), akkor beszélünk patrociniumról. A ~ének ünnepe a »templombúcsú,
amely a templom felszentelésének (dedicatio) évfordulójával együtt az illetô templom két »fôünnepe.
E napokon a hívek a szokásos feltételek mellett teljes »búcsút
nyerhetnek (még abban az esetben is, ha a ~nek ünnepét a rákövetkezô vasárnapra
helyezik át), és a templom papsága fôünnepként mondja a zsolozsmát. Illô,
hogy a misét is e két napon kellô ünne-
pélyességgel végezzék. * 17.
AM
templomi padok
és székek•A
barokk korig a templomokban alig fordultak elô. A nép nagyrészt állt vagy
térdelt a mise alatt. Az idôsebbek részére a fal mellé lócákat tettek. Csak
a püspöki »katedra
és a »stallumok álltak a szentélyben és a kóruson. A barokk
templomban a kor stílusának megfelelô padokat állítottak fel térdeplôkkel,
francia, olasz templomokban inkább székeket, térdeplô-székeket. Az RMÁR 273.
úgy rendelkezik, hogy helyes, ha székek vagy padok állnak a hívek rendelkezésére.
A belsôépítész feladata olyan ülôhelyeket tervezni, ahol fárasztó testtartás
nélkül lehet ülni, állni és térdepelni. Új templomokban sok helyütt szívesen
veszik a szabadon elrendezhetô székeket a nagyon statikus padok helyett. A
görög katolikusok is bevezették a ~ használatát, az ortodox templomokban azonban
továbbra is csak a falak mentén vannak ülôhelyek a betegek és öregek részére.
»hajó. AM
templomszentelés (lat. dedicatio ecclesiae)
•Nagy Konstantin császár uralkodása alatt vált szokássá, hogy a templomépületeket
ünnepélyes formában adták át rendeltetésének. Ez az elsô
eukarisztikus ünneplés alkalmával történt. A pogányoktól használatba vett
templomok esetében a templom falait »szenteltvízzel hintették meg.
Ha pedig vértanúk ereklyéit helyezték el, azokat ünnepélyes körmenetben hozták,
majd elhelyezésük után az »Eukarisztia ünneplése következett.
A legrégibb ~i forma a napi könyörgés elôtt három könyörgést írt elô.
1.A
bizánci liturgiában a keresztény templom akkor vált szent hellyé, amikor a
püspök vezetésével az elsô »Szent Liturgiát végezték el
benne. Az egyházjog már az alapkôletételt is komoly feltételekhez kötötte, s az
épülô templom fô alkotó-
részeit elôre meghatározta. Az »oltárt annak a »szentnek
az »ereklyéjére helyezték, akinek tiszteletére az új
épületet szentelték. Hajdan az »oltárterítôk ünnepélyes
elhelyezése után egész éjszaka »virrasztást tartottak, majd
reggel szenteltvízzel hintették meg az épületet. Az oltárt
»olajjal (müron) történô megkenés után felszerelésével együtt
megtömjénezték. A keleti templomszentelés fontos része a körmenet után az »antimenzion
és az Evangélium
elhelyezése az oltáron.
2.
A nyugati ~ szertartása is az alapkô letételével kezdôdik. Körmenetileg
vonulnak az építés helyére, melyet az alapkôvel együtt az »igeliturgia
után megáldanak. A szertartás befejezô könyörgéssel zárul. A tulajdonképpeni ~
a misével együtt a következô módon történik: Körmenetben érkeznek az »ereklyékkel
az új templomhoz, ahol a bezárt ajtók elôtt a hívek képviselôi és az építôk a
templom kulcsát átnyújtják a szentelô püspöknek. Majd bevonul a templomba, és
szenteltvízzel hinti meg elôször a híveket, hogy bûnbánatra intse, és
keresztségükre emlékeztesse ôket, ezután meghinti a templom falait. Az
igeliturgia (hívek könyörgése helyett a Mindenszentek litániája) után az ereklyék
elhelyezése, a szentelési imádság, az oltár felszentelése és a falak tizenkét
helyen krizmával való megkenése következik. Ezek után kerül sor az Eukarisztia
ünneplésére, amely szorosan hozzátartozott a ~hez, saját miseszöveggel,
prefációval és olvasmányokkal. A templomban rendszerint 12 kereszttel jelzik
azokat a helyeket, ahol a püspök krizmával megkente a falakat. – A ~
egyszerû formája a templom benedikálása, amelyet misézôhelyek használatbavétele elôtt a püspök
vagy az általa megbízott pap végez el. * 17.
A
~ évfordulóját a templom papsága és hí-
vei minden évben fôünnepként tartják (anniversarium dedicationis ecclesiae). »évfordulók,
»búcsú. OL–VI
templomtorony•A román stílusban a 10. sz.-ban
jelennek meg elôször a templomok mellé épített tornyok, valószínûleg
elôbb védelmi célból, késôbb a harangok elhelyezése végett. Számukat kettôre,
háromra, négyre is emelték. A románból
a gótikába forduló átmeneti stílusú ciszterci építészetben és kolduló rendek
templomainál eszmei okokból lemondtak a
toronyépítésrôl, és csak a tetôgerincen ülô „huszártornyot” alkalmazták.
A gótikától kezdve magasságban és kiképzésben egyre inkább reprezentatív
jelleget nyer a ~, meghatá-
rozó jelleget adva a város- vagy településképnek.
A ~ban helyezik el a »harangokat. A különálló
harangtornyot „kampanilének” nevezik. Az újkor óta
gyakran nagyméretû órát, esetenként harangjátékot is szereltek rá. A
toronysisak rendkívül változatos formákkal zárja a ~ot. A katolikus ~ csúcsán
hagyományosan kereszt áll. A modern templomépítészetben elvi és anyagi okokból
egyaránt kérdésessé válik a ~ szerepe, és új templomoknál azt sokszor
elhagyják. AM
Teofánia és Epifánia (gör. theophania és epi-
phaneia – ‘Istennek valamilyen alakban való megjelenése’)•Vallástörténetileg
igen jelentôs szó a görög „epiphaneia”, amely az istenség megpil-
lantására, kinyilvánulására utal. Az Egyházban a Teofánia eredetileg a dec.
25-én ünnepelt Kará-
csonyt, késôbb pedig a jan. 6-án ünnepelt Víz-
keresztet is jelentette. A keleti egyházban a jan.
6-i Úrjelenés a húsvéti ünnepkör mellett a »liturgikus év legôsibb ünnepei
közé tartozik. Alexandriában már a 2. sz. végén ünnepelték Krisztus megtestesülését
azon az éjszakán (január 5–6.), amikor az ottani pogányok a „szûztôl”
(Koré) született világidôt (aión) ünnepelték. A január 6-án tartott
»vízszentelésnek is volt hasonló elôzménye: a
Nílus áradásának éjjelén fáklyás menetben vonultak az egyiptomiak a folyóhoz,
hogy annak vörösre színezôdô vizébôl merítsenek maguknak. Ez adhatta az ösztönzést
a keresztényeknek arra, hogy a kánai menyegzô csodájára emlékezzenek.
Jeruzsálemben viszont csak Krisztus születését
ünnepelték jan. 6-án, úgyhogy itt nem volt »víz-
szentelés. Betlehemben a születés barlangjában tartottak éjszakai virrasztást,
majd a liturgia után himnuszokat énekelve vonultak föl a szent városba.
A
Teofánia (Úrjelentés) ünnepét ma is éjszakai virrasztás elôzi meg tizenkét
olvasmánnyal. Jan. 5-én már a királyi imaórákat végzi a bizánci egyház, s az
ünnep sajátos szertartásaként végzi a vízszentelést. »Vízkereszt.
OL
terménybetakarítási
hálaadás
Ȏvnegyedes
idôk
testtartás (a latin rítusban)•1. Állás,
az ember legsajátosabb ~a. Kifejezi egy magasabb lény (személy) elôtti tiszteletet,
az örömet, a készséget a figyelemre és engedelmességre, az (ôrségben) a virrasztást.
A fiatal kereszténység az ima és az istentiszteleti összejövetel természetes
~ának tartotta az állást. Ezért az elsô évezred »Eukarisztikus
istentiszteletét állva ünnepelték („Hálát adunk. . ., hogy színed elôtt állhatunk”,
2. eukarisztikus ima). Nyugaton az állás lassan a celebránsra és a segédkezôkre
korlátozódott, míg a hívek a templomba kerülô padokban ültek vagy térdeltek.
Ma az MKPK rendelkezése szerint (mely sokban eltér más országok gyakorlatától)
állunk a bevonulásra, a bûnbánati szertartásra, az evangéliumra, a hitvallásra,
a hívek könyörgésére, a Miatyánkra és az elbocsátásra.
2.Térdhajtás, térdelés. A térdelést, sôt annak
legalázatosabb formáját, a leborulást Krisztus is gyakorolta (Mk 14,35; Lk
22,41). A térdhajtásban az ember Isten elôtti kicsinységét, imádását,
bûnbánatát fejezi ki. A (jobb lábbal a térdet földig érintô)
térdhajtással az » Eukarisztia elôtt fejezzük
ki imádásunkat. Térdhajtással köszöntjük »Nagypénteken a keresztet is,
de itt az imádás a kereszten értünk önmagát feláldozó Megváltónak szól. Két
térddel térdelünk a misén az átváltoztatás és Úr-
felmutatás alatt. A térdelés a bûnbánatot fejezi ki a bûnbánat szentségénél,
a gyónás alatt (nem szükségképpen, mert más testhelyzetben is lehet gyónni, de
lehetôleg le kell térdelni a bánatimára és a feloldozásra). A térdelés
leginkább a magánimák, szentségimádások stb. ~a. Keleten a térdhajtás helyett
mély meghajlás szokásos »keresztvetéssel.
3.Teljes
testtel való leborulás szerepel a nagypénteki
szertartás elején, az »egyházi rend szentsége és az »
apátbenedikálás alkalmával a »Mindenszentek litániája
alatt.
4.Gesztusok, vagyis kézzel végzett
mozdulatok alkalmasak arra, hogy a test is kifejezze a lelki magatartást. Az
ima gesztusa általában az összetett, összekulcsolt kéz; a pap a praesidentialis, elöl-
járói imákat (»ima) kitárt kézzel imádkozza.
További gesztusok: mellverés (bûnbánati jel), kézfeltétel
(szenteléseknél), »keresztvetés, »áldás,
»eskü.
5.Járásmódja
a liturgiában a „vonulás”, egyenletes, nem sietô, nem elhúzott, hátra sohasem
lépô mozgás. A »körmenetben részt vevôk
egymáshoz igazodnak.
6.Meghajlás.
– Megkülönböztetünk fejhajtást és meghajlást:
a)
fejet kell hajtani (inclinatio
capitis), midôn
a három isteni személyt együtt említjük, továbbá Jézus, Szûz Mária és
annak a szentnek nevénél, akire emlékezve végezzük a misét;
b)meghajolunk
(inclinatio
corporis, seu profunda)
az oltár elôtt, ha nincs rajta tabernákulum Oltáriszentséggel; a „Tisztítsd meg
(Munda cor) és az „Alázatos lélekkel” (In spiritu humilitatis) könyörgések alatt; a
Hiszekegyben a „Megtestesült” (Et incarnatus est) szavaknál; a római kánonban a „Mély alázattal” (Supplices) kezdetû szakasznál;
ugyanúgy hajol meg a diakónus, amikor áldást kér az evangélium olvasása elôtt.
Ezenkívül: a pap meghajol, de csak kevéssé, amidôn az átváltoztatás szavait mondja (RMÁR 234).
7.Ülés a befogadó és figyelmes
hallgatás ~a. Már az ApCsel 20,9 is tanúsítja, hogy a hívek ültek az ige
hirdetése alatt. A mise alatt a hívek ülnek, amikor a rendelkezés nem kívánja
meg a felállást vagy a térdelést. Régen szokásos volt, hogy a püspök a »katedrájáról,
a pap szószékrôl ülve hirdette Isten igéjét. AM
tevékeny részvétel
(lat. participatio actuosa)•A
tudatos ~ a liturgiában: a misén, a szentségek vételében, a zsolozsmában,
a szent idôk meg-
ünneplésében azt jelenti, hogy a hívek az imákra és szertartásokra odafigyelnek,
azokat megértik, feleletekkel, »akklamációkkal
válaszolnak, és mindazt végzik, ami a dolgok természete és a liturgikus szabályok
szerint rájuk vonatkozik. Ide tartoznak: a mozdulatok, a »testtartás,
sôt a maga idején a szent »csend (LK 14, 30, 48). »liturgikus
nevelés. BL
tiara (gör. ‘fejedelmi fejdísz’)•Az
ókori perzsa és méd fejedelmek díszes fejfedôje, majd a pápai hatalom egyik
jelvénye lett. Magas, csúcsos, hármastagozású, drágakövekkel és aranyabroncsokkal
díszített korona, melyet a pápa ünnepélyes alkalmakkor viselt (liturgiában
soha). Szimbolizálta papi, tanítói és pásztori hatalmát. A 7. sz.-ban még
egyszerû süveg, a 13. sz.-tól kettôs, majd 1303-tól három abroncs díszíti.
VI. Pál pápa a II. Vat. után letette, és utódai sem viselik. Helyette a »palliumot hordják, de csak a pápai mise alkalmával.
(11. ábra: Fôpapi jelvények és ruhák, G.) AM
tonika•1. A hangnem alaphangja (egyházi
»hangnemek, modusok). A modalitásból egyszerûsödött
tonalitás két hangnemének ~ja a do (dúr) és a la (moll).
2.
A modalitás és a tonalitás szellemében fogant darabok záróhangja
(záróakkordja). BP
tónus (gör. eredetû lat. szó
= ‘feszítés’, ‘dörgés’, ‘hang’, ‘hangsúly’, ‘színárnyalat’)•1. Egész hang távolság. Recitáló énekeknél megkülönböztetünk
szubtonális (a szomszédos alsó hangnál egész hanggal magasabb: re,
mi, szo, la, ti)
és szubszemitonális (a szomszédos alsó hangnál fél hanggal magasabb: fa, do) recitáló hangokat. Flexáláskor
az elsô esetben egész hangot, a másodikban kis tercet lépünk lefelé.
2.Zsoltáréneklési forma: Zsoltártónusoknak nevezzük
azokat a kétrészes, szillabikus, neumás, esetleg melizmás recitáló
dallamformákat, melyeket a gregorián részint római vagy arab számokkal (1-tôl
8-ig), részint névvel (tonus
peregrinus,
tonus paschalis, tonus in directum), részint C, D, E betûkkel jelöl meg. Az 1–8
számú zsoltártónusok az azonos számú modusok (hangnem) belsô törvényei szerint
épülnek fel. A teljes zsoltárdallam két félsorból áll, ezeket a félsor-zárlat (mediatio), ill. a sorvégi zárlat (terminatio, cadentia
finalis) zárja
le.
Initium
szillabikus
zsoltározás esetén csak az
l. versszakban van, a neumás és melizmás zsoltártónusoknak viszont mindegyik
félsora tartalmaz initiumot. Az evangéliumi kantikumok tónusai
l. félsorukban neumás, 2. félsorukban viszont szillabikus dallamúak lévén,
minden sort initiummal kezdenek. A recitáló hang (tenor, tuba) a szillabikus és neumás zsoltártónusokban
egyszerû, kevés kivétellel (tonus peregrinus, neumás 6. ~) mindkét félsorban azonos, s
csak a szillabikus zsoltározás
l. félsorában, ill. a melizmás zsoltározásban alkalmaz flexát. A melizmás zsoltártónusok
általában 2-3 recitáló hangot alkalmaznak, gyakorta díszített formában. A
szillabikus ~ok mindkét zárlata (az E ~ kivételével, melynek végzárlata 4
szótagú szótagszámláló, azaz kurzív formula) hangsúlyos, a neumás
zsoltártónusoknál a félsorzárlatok különbözô hangsúlyos, a sorvégi zárlatok
viszont az 5. ~t kivéve (2 hangsúlyos) 5 szótagú kurzív formulák. A melizmás
zsoltárok kadenciái nagyon változatosak. A flexa elôkészítés nélküli 1
hangsúlyos formula. A sorvégi zárlat az esetek nagy többségében több
változatban fordul elô (differentiae).
A
mise neumás stílusú antifónás zsoltártónusai az órómai ünnepélyes zsoltározás
értékes tanúiként a »kezdôének zsoltáraiban
maradtak ránk.
3.Hangszín,
zenei darab hangulata: Sötét ~úaknak mondjuk az olyan zenei eszközöket (dallam,
ritmus, hangszín, stb.) és darabokat, melyek a hallgatóban komor érzelmeket
váltanak ki. Világos ~úaknak a hallgatót lelkesítô, felemelô darabokat
nevezzük. Ebben az értelemben a ~ kifejezés a mûvészetek egyéb ágaiban is
használatos. BP
tömegkommunikációs
eszközök•A II.
Vat. „Inter
mirfica”
kezdetû határozatában foglalkozott a mai technikai eszközökkel, melyek
alkalmasak arra, hogy általuk elérhetôk és befolyásolhatók legyenek a tömegek,
s ezért ezeket joggal nevezik ~nek. Ilyen a sajtó, a film, a rádió és a
televízió. A liturgia szempontjából nagy jelentôsége van ez utóbbi kettônek,
mert egy idôben képes nagy tömegekhez eljuttatni igehirdetést, evangelizációt,
ünnepségek lefolyását. „A Katolikus Egyházat belsô kényszer készteti az
evangélium hirdetésére… Feladatának tartja tehát, hogy a ~kel is továbbítsa az
üdvösség jóhírét” (IM 3). „Az Egyház minden tagja a szívek és szándékok
közösségében azon legyen, hogy a ~et haladéktalanul és semmi fáradságot nem
kímélve eredményesen használja fel az apostolság legkülönfélébb mun-
káiban, amint azt az idôk és a körülmények megkívánják… A lelkipásztorok
siessenek ezen a téren is eleget tenni feladatuknak, amely általános
igehirdetôi tisztüknek szerves része” (IM 13).
A zsinati határozat tehát elsôsorban az igehirdetés korszerû és tömegeket
elérô módszerének használatára sürget. Elrendeli országos és nemzetközi bizottságok
felállítását, melyek a ~ ügyeivel foglalkozzanak, továbbá minden országban
állapítsák meg a „~ napját”, melyen a hívek ezért az ügyért imádkozzanak és e
célra adakozzanak. A katolikus rádió- és televíziós adások ügyeit a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia Kultúra és Tömegtájékoztatási Bizottsága felügyeli és
irányítja. Felállíttatták a Magyar ‘Katolikus Félóra’ mûsorának szerkesztôbizottságát”,
mely a rendszeresen jelentkezô katolikus rádióadásokat készíti elô. A Magyar
Televízió misét elôször 1987 karácsonyán közvetített éjfélkor. Ettôl kezdve
rendszeres élô és elôre elkészített mûsorok hangzanak el, ill. kerülnek a
képernyôre. Vácott katolikus tv-, Egerben rádióadó mûködik. „A keresztény
tanításról szóló, rá-
dióban vagy televízióban elhangzó beszédek tekintetében a »püspöki
konferencia által kibocsátott elôírásokat meg kell tartani” (ET 772. kán. 2). A
Vatikáni Rádió és számos más adó rendszeresen közvetít misét, mely különösen
azok segítségére van, akik betegség vagy más súlyos ok miatt nem vehetnek részt
misén. Egészségesek számára azonban a rádión hallgatott mise nem pótolja a
vasárnapi és a kötelezô ünnepi misén való személyes részvételt. A rádió- és
televíziós közvetítések bekapcsolhatnak a pápai misékbe is, sôt a hittel
fogadott »apostoli áldást azok is elnyerik, akik akár
rádión, akár televízión az eseménnyel azonos idôben közvetített adást
hallgatják, ill. nézik. Az Urbi et orbi pápai apostoli áldás tehát nagy távolságokon áthatolva egy
idôben eljuthat valóban a földkerekség minden pontjára. A televízión közvetí-
tett liturgikus cselekményeknek példásan szépnek, mély hittel átélt közösségi
istentiszteletnek kell lennie, hogy minden zavaró körülmény nélkül juthasson el
az Egyház »misztériuma a nézôkhöz. AM
tömjénezés (incenzálás, lat. incensatio
= ‘tömjénnel való füstölés’)•A tömjén
egy meleg égövi fa kérgébôl nyert és füstölôszerül használt illatos gyanta.
Mint több ôsi vallásban, a zsidóságnál is igen jelentôs szerepe volt a
tömjénnel való füstölésnek. A Kiv 30 szerint maga Isten jelölte meg
a választott népnek, hogy mikor, hol és hogyan égesse ezt az illatáldozatot. A
Jel 8,3–4 szerint a ~ már a mennyei liturgiával kapcsol össze.
Az
üldözött Egyházban még évszázadokon át az Istentôl való elfordulás jele lett a
~, mivel azt hivatalosan az uralkodónak és isteneinek mutatta be a pogány nép,
és 252-ig épp a császárhoz pártolt híveket nevezték „tömjénezôknek” (turficati). Hitvalló keresztények
ekkoriban sokfelé még csak temetésnél használtak tömjént.
A
4. sz.-tól egyre inkább elterjedt a ~ mind a keleti, mind a nyugati
liturgiában. Nyugaton azonban mai formájában csak a 9. sz.-tól végezték a mise
alatti ~t.
1. Keleten már a Szent Liturgia
elôkészületénél, a »proszkomídia során is
tömjénfüsttel tisztelik meg a fölajánlott adományokat, majd a szent tárgyakat,
az oltárt és ikonokat, s végül az egész népet. A ~ megismétlôdik az evangélium
olvasása elôtt, a nagybemenetkor és az »anamnézisz után az elhunytak
emlékére.
A
~ az imádás jele, szimbolikus kifejezése a „Szentek imáinak” (Jel 5,8). Az
Eukarisztia, az oltár, az Evangéliumos könyv megfüstölése Krisztus imádását
fejezi ki, míg a személyek incenzá-
lása a tiszteletadás jele, amennyiben az illetô Krisztus helyettese (pl. a pap
incenzálása a misében). A szent tárgyak és az ikonok ~e is csak azon
személy(ek) tiszteletét – Krisztust ábrázoló ikon esetén Krisztus Isten
imádását – fejezi ki, akivel a tárgy használata kapcsolatos, illetve akit az
ikon ábrázol. A temetésnél is használható, ahol a megkeresztelt ember teste
iránti tiszteletet fejezi ki. Testét ugyanis a szentségek a Szentlélek
templomává avatták.
Mint
szentelmény, egyebekhez (pl. szenteltvíz) hasonlóan, kegyelemközvetítô eszköz a
~. Liturgia elôtt a nép és a templom megtisztításának az eszköze is: ~ közben
az 50. zsoltárt imádkozzák.
A reggeli istentisztelet ( »utrenye) közben a népet
tömjénezve ezt énekli a pap: „Hogy a szent evangélium meghallgatására méltóknak
találtassunk, békességben könyörögjünk az Úrhoz”.
2. A római liturgiában a ~ tetszés szerint
alkalmazható bármely misében a) a bevonulási körmenet alatt; b) a mise kezdetén
az oltár incenzálására; c) evangéliumi körmenetkor és az evangélium felolvasása
elôtt; d) felajánláskor az adományok, az oltár, a pap és a nép incenzálására;
e) átváltoztatás után a Szentostya és a kehely felmutatásakor (RMÁR 235).
A
~ azzal kezdôdik, hogy a pap szavak nélkül tömjént tesz a füstölôbe, és
megáldja a kereszt jelével. Az oltár ~e így történik: a) ha az oltár és fal
között hely van (szembenézô oltár esetében) a pap körüljárva incenzál; b) ellenkezô
esetben elôször az oltár jobb oldalát incenzálja, majd átmegy a túlsó oldalra
és a baloldali részt tömjénezi meg. Ha
a kereszt az oltáron vagy az oltár mellett van,
azt még az oltárt megelôzôen kell megtömjénez-
ni; ha pedig a kereszt az oltár mögött áll, akkor
kell megincenzálni, amikor elhaladnak mellette (RMÁR 236). A misén kívül a
következô ~eket ismeri a liturgia: 1. »szentségkitételkor: »szentségmutatóban
elôírás a ~, a cibórium kitételekor tetszés szerint lehet végezni; 2. A »húsvéti
vigília szertartáson meg lehet incenzálni a »húsvéti gyertyát; 3. Templom-
és oltárszentelésnél szintén szerepel ~; 4. A »zsolozsmánál
a Reggeli dicséretnél és a Vecsernyén az evangéliumi »kantikum
alatt megtömjénezhetô az oltár, a pap és a nép; 5. Temetésen tetszés szerint
meg lehet a halottat incenzálni. * 5. »füstölô. VI–OL–AM
traktus (lat. tractus = ‘húzás’,
‘vontatás’)•
A misének nagyböjtben az »Alleluját helyettesítô éneke.
Hagyományosan a szólista énekelte, ennek megfelelôen stílusa melizmás (»gregorián
ének). Eredetileg valószínûleg csak egyetlen típusdallama létezett, a ma
is használatos 8. modusú (l. pl. Tr. Cantemus Domino), késôbb olyan énekeket is
alkalmaztak ~ként, melyek eredetileg responzóriumok voltak. ~ok mindössze két
hangnemben találhatók: 8. és 2. modusban. A legrégibb misék ~a általában az ôsi
típusdallam. Szövegük elsôsorban zsoltárszöveg (Tr. Qui habitat), néha több
zsoltárból összeválogatva (Tr. Domine non secundum), esetleg más szentírási
szöveg (Tr. Cantemus Domino), de ismerünk nem szentírási szövegû ~t is
(Tr. Te Deum Patrem). 5, 28, 29, 31 BP
triduum (lat. triduum = ‘háromnapi
idô’)•1. ~ paschale, a »Húsvéti Szent Háromnap,
melyen Urunk szenvedését, kereszthalálát és dicsôséges feltámadását ünnepli az
Egyház. Nagycsütörtök esti misével kezdôdik és a »Húsvét
vasárnapi Vecsernyével zárul.
2.
~, azaz háromnapos lelkigyakorlat. Ádvent
és nagyböjt idején szokásos lelki elôkészületül az ünnepre. VI
trónus•1. Püspöki ~. »katedra.
2.
Szentségi ~ az oltár fölött kiemelkedô hely, ahová »szentségimádáskor
a »szentségmutatóban lévô Oltáriszentséget helyezték.
Ma ilyen alkalommal magára a szembenézô oltárra teszik szentségmutatóban, vagy »cibóriumban
az Ol-
táriszentséget. Így a szentségi ~ már nem használatos. VI
tropár (gör. troposz = ‘út, mód’,
szláv: tropár)•A bizánci rítusban a ~ az ünnepek fôéneke. Az ünnep tárgyát vagy
az ünnepelt szent élettörténetét mondja el röviden, többnyire hasonlatokban.
(Néha csak a szent imáit kéri lelkünk üdvösségére.) Nincs olyan zsolozsmarész a
nap folyamán, ahol ne fordulna elô ~, ezenkívül szinte minden szer-
tartásban megtalálható. Legtöbbször a »konták nevû énekkel
együtt fordul elô. OM
trópus (gör. troposz = ‘út’, ‘mód’,
szokás’, ‘fordulat’, ‘irányzat’, ‘életvitel’)•1. ~oknak nevezzük a liturgikus
szöveghez vagy dallamhoz hozzáadott szövegi, vagy dallami toldásokat. A ~
keletkezésében valószínûleg nagyobb szerepet játszott az újdonság
keresése, mint a gyakorlati igények kielégítése (pl. melizmás énekek köny-
nyebb memorizálása a szöveg szillabikussá tételével), bár ez is segíthette
terjedését. A szöveg ~ok gyakran a liturgikus szöveghez fûzött
kommentároknak, vagy róla való elmélkedéseknek tekinthetôk. Híres ~író volt a
mûvészetek egyéb ágaiban is jeleskedô szentgalleni Tutilo (†913). A ~okat
sokan a vallásos népének egyik forrásának tartják. Az elgondolás késôbb nagyobb
zenei alkotásokban (motetta, kantáta, passió) fejlôdött igazi mûvészetté.
2.Tropizáló
szöveg beiktatására a neumás és melizmás énekek adtak lehetôséget. A
legegyszerûbb »ordináriumok kivételével a
misének minden tétele ilyen. A »zsolozsmában a nagy respon-
zórium esetében volt lehetôség tropizálásra. Tropizált Kyriét pl. így
énekeltek: Kyrie rex genitor ingenite eleison.
3.A
~írók néha olyan túlzásokba estek, hogy hallás után az eredeti szöveget már fel
sem lehetett ismerni. A Trid. a ~ok használatát megtiltotta.
A Kyriale azonban több esetben ma is használ-
ja ôket egy-egy Kyrie (pl. Kyrie fons bonitatis), vagy egész »ordinarium
(Lux et origo mise) címeként. BP
tumba•A ~ jelképes ravatal és
koporsó, amely a holttestet magába foglaló igazi koporsót helyettesítette a
gyászszertartásokon. A lit. ref. eltörölte. Ma a »temetési
mise végén – ha a temetés nem a misével együtt történt – a »lucernáriumot
végzik ~ helyett az oltár mellé állított »húsvéti gyertyával. VI
tunika•Az ókor fehér alsóruhája
vászonból, gyapjúból, rövid ujjú, térd feletti és hosszú ujjú bokáig érô
változatban. E ruhadarabból származik az »alba, az alszerpapok ~ja,
mely azonban a középkorban teljesen a diakónus »dalmatikájának
szabását vette át egyszerûbb díszítéssel. A középkorban szokás volt »akolítusokat
és »ministránsokat színes ~ba öltöztetni. Az
alszerpapság megszûnésével elvesztette jelentôségét. »ministránsruha.
AM
turifer »tömjénezés,
»füstölô