zsolozsma (lat. officium = ‘szolgálat’ jelenleg Liturgia Horarum = ‘az imaórák liturgiája’)•A keresztény közösség rendszeres, az eukarisztikus áldozaton kívüli összejövetele a nap bizonyos óráiban, még éjszaka is, hogy teljesítse az Úr felszólítását a szüntelen és kitartó imára (Lk 18,1; 21,36).

1. Az ÓSZ-ben naponként az »üdvösség tör-
ténetének két eseményét ünnepelték: este az egyiptomi kivonulást, reggel pedig a sínai-hegyi szövetségkötést. Erre emlékeztetett a jeruzsálemi templomban is a reggeli és az esti áldozat (Kiv 29,38–43; Szám 28,1–8). A fogság idején az ál-
dozatbemutatás megszûnt, de az imádságokat az elôírt idôkben elvégezték, és ezek a késôbbi zsinagógai istentiszteletben is megmaradtak. Ezt a gyakorlatot az ÚSZ már az ôsegyházban átvette (Lk 24,53; Zsid 13,15). Hippolütosz az „Apostoli hagyomány”-ban (215) részletesen beszámol a Reggeli dicséretrôl (41) és az esti Vecsernyérôl (25), mint az imaórák két sarkpontjáról. Rövidesen a
»húsvéti vigília révén az éjszakai imaóra végzése is megjelenik.

2. A nyugati egyházban az imaórák kialakulására a legnagyobb hatással Szt. Benedek volt, aki Regulájában (Szerzetesi Szabályaiban) pontosan megszabta, hogy a szerzetesek a nap melyik órájában mit imádkozzanak (egy hét alatt a 150 zsoltárt, olvasmányokat, himnuszokat stb. – officium divinum – istenszolgálat). Ez határozta meg a szerzetesek és papok zsolozsmázásának rendjét csaknem 1500 éven keresztül. Ennek rendje volt:

a)Vigília vagy késôbb Matutinum, melynek hétköznap két, vasárnap és ünnepnap három nocturnusa (része) volt. 12 zsoltár és a Szentírásból, valamint a szentatyák írásaiból álló éjszakai Olvasmányos imaóra.

b) Laudes (Dicséretek) imáját virradatkor kezdték.

c)A régi idôszámítás szerint reggel 6 órakor volt az elsô óra, a Prima.

d)Napközben háromszor jöttek össze rövid imaórákra. Ezek a Tertia (‘harmadik’, ma 9 óra),
a
Sexta (‘hatodik’, ma déli 12 óra) és a Nona (‘kilencedik’, ma du. 3 óra).

e)Alkonyatkor Ad vesperas (‘estére’) szóló zsoltárokat imádkozták.

f) Mielôtt aludni tértek, a Completorium (‘befejezés’) imája zárta a napot. Úgy, ahogy a próféta mondja: „Napjában hétszer mondok dicséretet neked” (Regula 16).

A szerzetesi imaórák rendszerét a székesegyházak, majd részben a plébániatemplomok is átvették. Ezek életében ugyanis a legkülönbözôbb módon szerzetesek is részt vettek, és püspököt is sokszor szerzetesközösségbôl választottak. Így a Reggeli dicséretet és Vecsernyét, még ha nagyon egyszerû formában is, a plébániatemplomokban is végezték. Ez a gyakorlat a keleti egyházban ma is megtalálható. A székesegyházakban pedig a püspök a káptalan tagjaival együtt végezte a ~t. A ~ hanyatlásának jele volt, hogy a felszentelt személyek egyedül kezdték végezni. E célra a közös ~ végzéséhez használt könyvek szövegeit egyetlen könyvbe, a »Breviariumba (lat. brevis = rövid) foglalták össze.

3. A lit. mozg. hosszú évekig tartó elômunkálatokat végzett a ~ megújítására is. Ennek a munkának gyümölcse érett meg a LK IV. fejezetében. Ez a ~t Krisztus és Egyháza együttes imájának írja le, mely az Isten dicséretével a nappalt és az éjszakát egyaránt megszenteli. A II. Vat. segítséget akar nyújtani a papoknak és az Egyház más tagjainak a ~ jobb és tökéletesebb végzésére. Ezért a római rítusú ~ megújítását rendelte el. Ennek nyomán a római liturgiatanács, a „Consilium” hétévi munkával letette VI. Pál pápa asztalára a megújított ~t,
a
Liturgia Horarumot, melyet a pápa 1970-ben Mindenszentek napján kiadott „Laudis canticum” apostoli konstitúciójával jóváhagyott. Az Istentiszteleti Kongregáció 1971 Húsvétján közzétette az elsô kötetet, melyet rövidesen a másik három kiadása követett. A négykötetes Liturgia Horarum elsô kötetében találhatók az általános rendelkezések a szent ~ról (ÁRZS). Magyar nyelven a hivatalos kiadás több ideiglenes kiadás után 1991–
1993 között jelent meg. Ugyancsak kiadták az egykötetes
Zsolozsmáskönyvet, amely az Olvasmányos imaórán kívül mindent tartalmaz.

A ~ éppúgy, mint más istentiszteleti cselekmény, közösségi jellegû. Ez elsôsorban a Reggeli dicséretre és a Vecsernyére vonatkozik. Napközben a Napközi imaórák segítenek rövid idôre
Istenhez fordulni, míg a Befejezô imaórában (Kompletórium) az éjszakai pihenés megkezdése elôtt Isten oltalmába helyezi magát az imádkozó. Az Olvasmányos imaóra a Szentírás és más lelki táplálékot nyújtó olvasmány alapján a lelki elôrehaladást segíti.

Néhány fontos szempont a ~ végzéséhez: a) Az imádkozó Egyház egységét a Szentlélek hozza létre, aki minden megkereszteltben mûködik. Az ô erejében merjük mondani: „Atyánk” (Róm 8,15). b) A ~ valójában dialógus. Az olvasmányokban, zsoltárokban az Isten szól népéhez, a nép pedig az Írások ösztönzésére imájával, énekével válaszol. Ha valóban bekapcsolódik az imába, akkor ez számára kegyelmek forrása. c) A papi és szerzetesi közösségekben, plébániákon minél gyakrabban végezzék közösen a ~ egy-egy imaóráját, sôt a családi életet is szenteljék meg a közös ~ imával. d) Az egyes imaórák sajátos rendeltetése miatt kívánatos azokat megfelelô idôben végezni. e) A püspökök, papok, diakónusok, szerzetesek nagy örömmel kapcsolódjanak be az Istent dicsérôk kórusába, és imádkozzanak Isten rájuk bízott népéért. f) Akik súlyos szembetegségük vagy vakságuk miatt a ~t nem tudják végezni, a fôpásztor más imakötelezettséget írhat elô számukra [„Pastorale munus” kezdetû apostoli levél, 1963. nov. 30. I(26). g]. A megfelelô idôben szent csendet ajánlatos tartani, hogy ez hozzásegítsen a gyümölcsözô részvételhez. Ha a lelkipásztori szempont megkívánja, az egyes imaórákat misével is össze lehet kapcsolni.

A »bizánci rítusú imaórákban a szokásos kezdet után 3-3 zsoltár szerepel. Ezután az ünnep vagy a szentek himnuszai következnek (»tropár, »konták). A 40 „Uram irgalmazz” ( »ekténia) után a záró imádság összefoglalja az imaóra témáját: az elsô órán (virradatkor): Krisztus világossága; a harmadik órán: Krisztus elítélése, illetve a Szentlélek leküldése; a hatodik órán: Krisztus keresztrefeszítése, megváltó áldozata; a kilencedik órán: a kereszthalál emléke „haláloddal a halált legyôzted”. »anticipálás. VI–OL–AM

 zsoltár (lat. psalmus)•A ~ok az ÓSZ verses imádságai, melyeket Jézus és a keresztény egyház is átvett (vö. 16,25). Az ôsegyház istentiszeteletét részben a ~ozás töltötte ki, melyet még a zsidóságtól örökölt. A zsinagógában ugyanis a kórus rendszeresen énekelte a ~okat. Vitatott, hogy a zsidók felváltva, illetve visszatérô versekkel énekelték-e ezeket, de az igen valószínû, hogy a gyülekezet bizonyos idôközönként az „Ámen”, vagy a „Halleluja” betoldásával megszakította a ~ozást. Dallam szempontjából már a zsinagógákban is különbözô ~ozást írtak elô az ünnep- és a hétköznapokra.

A szír–palesztinai keresztények körében kezdettôl fogva magától értetôdô ez az imádkozási forma. Mindenesetre a keresztény ~ozás annyiban tér el a zsinagógaitól, hogy szorosan kötôdött a mindenkori olvasmányhoz, s hogy rendszerint már »„responzórium” vagy késôbb »„antifóna” is kapcsolódott hozzá. Így vezették aztán be a váltakozó (antifóné) éneklést, amikor két kórus vagy elôénekes váltogatta egymást.

A római liturgiában nemcsak a »zsolozsmában, hanem a »mise, a »szentségek, a szentelmények és »áldások végzésénél is fontos szerepet kaptak a ~ok.

A bizánci liturgiában egyes ~okból már néhol csak a refrén maradt meg. »vers                OL–VI

 zsoltáréneklés•1. A ~nek jelentôs szerepe volt már az ÓSZ-i templomi és zsinagógai istentiszteletben is. A keresztény gyakorlat három elôadásmódot használ: a) a direkt (tractim) zsoltározást, amikor az éneklendô szöveget ugyanaz(ok) az elôadó(k) énekli(k), minden váltakozás nélkül (»traktus); b) a válaszos (responzóriális) zsoltározást, amikor magát a zsoltárszöveget az éneklô közösségnek csak kis része (»szólista, »szkóla) énekli végig, a többiek pedig az egyes versszakokra a refrénszerû válasszal (responzum) felelnek (zsolozsma »invitatoriuma, »válaszos zsoltár, »graduále, »alleluja, offertorium); és c) az antifónás zsoltározást, amikor az egyes zsoltárverseket (vagy félsorokat) felváltva énekli a két rész-
re osztott közösség (
»zsolozsma zsoltáranyaga, »kezdôének, »áldozási ének, s eredetileg ilyen volt az offertorium, a felajánlási ének is). »tó-
nus 2.

2.Zeneileg zsoltárformának nevezzük azokat a zenei képleteket, melyek intonáció – tenor (egy vagy több egyszerû, vagy díszített recitáló hang, tuba) – kadencia felépítésûek.                                             BP