zsolozsma (lat. officium = ‘szolgálat’ jelenleg Liturgia Horarum = ‘az imaórák liturgiája’)•A keresztény közösség rendszeres, az eukarisztikus áldozaton kívüli összejövetele a nap bizonyos óráiban, még éjszaka is, hogy teljesítse az Úr felszólítását a szüntelen és kitartó imára (Lk 18,1; 21,36).

1. Az ÓSZ-ben naponként az wüdvösség tör-
ténetének két eseményét ünnepelték: este az egyiptomi kivonulást, reggel pedig a sínai-hegyi szövetségkötést. Erre emlékeztetett a jeruzsálemi templomban is a reggeli és az esti áldozat (Kiv 29,38–43; Szám 28,1–8). A fogság idején az ál-
dozatbemutatás megszûnt, de az imádságokat az elôírt idôkben elvégezték, és ezek a késôbbi zsinagógai istentiszteletben is megmaradtak. Ezt a gyakorlatot az ÚSZ már az ôsegyházban átvette (Lk 24,53; Zsid 13,15). Hippolütosz az „Apostoli hagyomány”-ban (215) részletesen beszámol a Reggeli dicséretrôl (41) és az esti Vecsernyérôl (25), mint az imaórák két sarkpontjáról. Rövidesen a whúsvéti vigília révén az éjszakai imaóra végzése is megjelenik.

2. A nyugati egyházban az imaórák kialakulására a legnagyobb hatással Szt. Benedek volt, aki Regulájában (Szerzetesi Szabályaiban) pontosan megszabta, hogy a szerzetesek a nap melyik órájában mit imádkozzanak (egy hét alatt a 150 zsoltárt, olvasmányokat, himnuszokat stb. – officium divinum – istenszolgálat). Ez határozta meg a szerzetesek és papok zsolozsmázásának rendjét csaknem 1500 éven keresztül. Ennek rendje volt:

a)Vigília vagy késôbb Matutinum, melynek hétköznap két, vasárnap és ünnepnap három nocturnusa (része) volt. 12 zsoltár és a Szentírásból, valamint a szentatyák írásaiból álló éjszakai Olvasmányos imaóra.

b) Laudes (Dicséretek) imáját virradatkor kezdték.

c)A régi idôszámítás szerint reggel 6 órakor volt az elsô óra, a Prima.

d)Napközben háromszor jöttek össze rövid imaórákra. Ezek a Tertia (‘harmadik’, ma 9 óra),
a Sexta (‘hatodik’, ma déli 12 óra) és a Nona (‘kilencedik’, ma du. 3 óra).

e)Alkonyatkor Ad vesperas (‘estére’) szóló zsoltárokat imádkozták.

f) Mielôtt aludni tértek, a Completorium (‘befejezés’) imája zárta a napot. Úgy, ahogy a próféta mondja: „Napjában hétszer mondok dicséretet neked” (Regula 16).

A szerzetesi imaórák rendszerét a székesegyházak, majd részben a plébániatemplomok is átvették. Ezek életében ugyanis a legkülönbözôbb módon szerzetesek is részt vettek, és püspököt is sokszor szerzetesközösségbôl választottak. Így a Reggeli dicséretet és Vecsernyét, még ha nagyon egyszerû formában is, a plébániatemplomokban is végezték. Ez a gyakorlat a keleti egyházban ma is megtalálható. A székesegyházakban pedig a püspök a káptalan tagjaival együtt végezte a ~t. A ~ hanyatlásának jele volt, hogy a felszentelt személyek egyedül kezdték végezni. E célra a közös ~ végzéséhez használt könyvek szövegeit egyetlen könyvbe, a wBreviariumba (lat. brevis = rövid) foglalták össze.

3. A lit. mozg. hosszú évekig tartó elômunkálatokat végzett a ~ megújítására is. Ennek a munkának gyümölcse érett meg a LK IV. fejezetében. Ez a ~t Krisztus és Egyháza együttes imájának írja le, mely az Isten dicséretével a nappalt és az éjszakát egyaránt megszenteli. A II. Vat. segítséget akar nyújtani a papoknak és az Egyház más tagjainak a ~ jobb és tökéletesebb végzésére. Ezért a római rítusú ~ megújítását rendelte el. Ennek nyomán a római liturgiatanács, a „Consilium” hétévi munkával letette VI. Pál pápa asztalára a megújított ~t,
a Liturgia Horarumot, melyet a pápa 1970-ben Mindenszentek napján kiadott „Laudis canticum” apostoli konstitúciójával jóváhagyott. Az Istentiszteleti Kongregáció 1971 Húsvétján közzétette az elsô kötetet, melyet rövidesen a másik három kiadása követett. A négykötetes Liturgia Horarum elsô kötetében találhatók az általános rendelkezések a szent ~ról (ÁRZS). Magyar nyelven a hivatalos kiadás több ideiglenes kiadás után 1991–
1993 között jelent meg. Ugyancsak kiadták az egykötetes Zsolozsmáskönyvet, amely az Olvasmányos imaórán kívül mindent tartalmaz.

A ~ éppúgy, mint más istentiszteleti cselekmény, közösségi jellegû. Ez elsôsorban a Reggeli dicséretre és a Vecsernyére vonatkozik. Napközben a Napközi imaórák segítenek rövid idôre
Istenhez fordulni, míg a Befejezô imaórában (Kompletórium) az éjszakai pihenés megkezdése elôtt Isten oltalmába helyezi magát az imádkozó. Az Olvasmányos imaóra a Szentírás és más lelki táplálékot nyújtó olvasmány alapján a lelki elôrehaladást segíti.

Néhány fontos szempont a ~ végzéséhez: a) Az imádkozó Egyház egységét a Szentlélek hozza létre, aki minden megkereszteltben mûködik. Az ô erejében merjük mondani: „Atyánk” (Róm 8,15). b) A ~ valójában dialógus. Az olvasmányokban, zsoltárokban az Isten szól népéhez, a nép pedig az Írások ösztönzésére imájával, énekével válaszol. Ha valóban bekapcsolódik az imába, akkor ez számára kegyelmek forrása. c) A papi és szerzetesi közösségekben, plébániákon minél gyakrabban végezzék közösen a ~ egy-egy imaóráját, sôt a családi életet is szenteljék meg a közös ~ imával. d) Az egyes imaórák sajátos rendeltetése miatt kívánatos azokat megfelelô idôben végezni. e) A püspökök, papok, diakónusok, szerzetesek nagy örömmel kapcsolódjanak be az Istent dicsérôk kórusába, és imádkozzanak Isten rájuk bízott népéért. f) Akik súlyos szembetegségük vagy vakságuk miatt a ~t nem tudják végezni, a fôpásztor más imakötelezettséget írhat elô számukra [„Pastorale munus” kezdetû apostoli levél, 1963. nov. 30. I(26). g]. A megfelelô idôben szent csendet ajánlatos tartani, hogy ez hozzásegítsen a gyümölcsözô részvételhez. Ha a lelkipásztori szempont megkívánja, az egyes imaórákat misével is össze lehet kapcsolni.

A wbizánci rítusú imaórákban a szokásos kezdet után 3-3 zsoltár szerepel. Ezután az ünnep vagy a szentek himnuszai következnek (wtropár, wkonták). A 40 „Uram irgalmazz” ( wekténia) után a záró imádság összefoglalja az imaóra témáját: az elsô órán (virradatkor): Krisztus világossága; a harmadik órán: Krisztus elítélése, illetve a Szentlélek leküldése; a hatodik órán: Krisztus keresztrefeszítése, megváltó áldozata; a kilencedik órán: a kereszthalál emléke „haláloddal a halált legyôzted”. wanticipálás. VI–OL–AM

zsoltár (lat. psalmus)•A ~ok az ÓSZ verses imádságai, melyeket Jézus és a keresztény egyház is átvett (vö. 16,25). Az ôsegyház istentiszeteletét részben a ~ozás töltötte ki, melyet még a zsidóságtól örökölt. A zsinagógában ugyanis a kórus rendszeresen énekelte a ~okat. Vitatott, hogy a zsidók felváltva, illetve visszatérô versekkel énekelték-e ezeket, de az igen valószínû, hogy a gyülekezet bizonyos idôközönként az „Ámen”, vagy a „Halleluja” betoldásával megszakította a ~ozást. Dallam szempontjából már a zsinagógákban is különbözô ~ozást írtak elô az ünnep- és a hétköznapokra.

A szír–palesztinai keresztények körében kezdettôl fogva magától értetôdô ez az imádkozási forma. Mindenesetre a keresztény ~ozás annyiban tér el a zsinagógaitól, hogy szorosan kötôdött a mindenkori olvasmányhoz, s hogy rendszerint már w„responzórium” vagy késôbb w„antifóna” is kapcsolódott hozzá. Így vezették aztán be a váltakozó (antifóné) éneklést, amikor két kórus vagy elôénekes váltogatta egymást.

A római liturgiában nemcsak a wzsolozsmában, hanem a wmise, a wszentségek, a szentelmények és wáldások végzésénél is fontos szerepet kaptak a ~ok.

A bizánci liturgiában egyes ~okból már néhol csak a refrén maradt meg. wvers OL–VI

zsoltáréneklés•1. A ~nek jelentôs szerepe volt már az ÓSZ-i templomi és zsinagógai istentiszteletben is. A keresztény gyakorlat három elôadásmódot használ: a) a direkt (tractim) zsoltározást, amikor az éneklendô szöveget ugyanaz(ok) az elôadó(k) énekli(k), minden váltakozás nélkül (wtraktus); b) a válaszos (responzóriális) zsoltározást, amikor magát a zsoltárszöveget az éneklô közösségnek csak kis része (wszólista, wszkóla) énekli végig, a többiek pedig az egyes versszakokra a refrénszerû válasszal (responzum) felelnek (zsolozsma winvitatoriuma, wválaszos zsoltár, wgraduále, walleluja, offertorium); és c) az antifónás zsoltározást, amikor az egyes zsoltárverseket (vagy félsorokat) felváltva énekli a két rész-
re osztott közösség (wzsolozsma zsoltáranyaga, wkezdôének, wáldozási ének, s eredetileg ilyen volt az offertorium, a felajánlási ének is). wtó-
nus 2.

2.Zeneileg zsoltárformának nevezzük azokat a zenei képleteket, melyek intonáció – tenor (egy vagy több egyszerû, vagy díszített recitáló hang, tuba) – kadencia felépítésûek. BP

A Névmutatóban szerepel a Liturgikus Lexikonban található minden személy neve. A „Magyar naptárral bôvített általános római naptár” szócikkbôl csak a magyar naptárban szereplô szenteket vettük fel a Névmutatóba.

ABAELARD (Petrus Abelardus) (1079–1142), filozófus, hittudós.

ADALBERT (Adalbertus) Szt. (†997), püspök, vértanú, a magyarok térítôje, az esztergomi fôegyházmegye védôszentje. Ü. ápr. 23.

ÁDÁM, Szent Viktori (Adamus de s. Victore) (1110–1192). A párizsi Szt. Viktor ágostonrendi kolostor kanonokja, teológus, költô.

AETHERIA (Eucheria, Egeria) galliai apátnô, aki 393–394-ben a Szentföldre zarándokolt. Úti beszámolójában részletesen leírja a nagyheti és húsvéti szertartásokat.

ÁGOSTON (Aurelius Augustinus) Szt. (354–430), hippói püspök, a keresztény ókor legkiemelkedôbb bölcselôje és hittudósa, a négy nyugati egyházatya egyike. Ü. aug. 28.

ALKUIN (Flaccus Alcuinus) (735–804) angol származású bencés apát. Nagy Károly környezetében a missziók szervezôje, az egyházi kultúra, liturgia és egyházzene teoretikusa.

AMBRUS (Ambrosius) Szt. (339–397), Milánó püspöke, a négy nyugati egyházatya egyike, Szt. Ágoston megtérítôje. A római kánon leg-
régibb nyomát a „Szentségekrôl” (IV. f.) c. mûvében találjuk. Ü. dec. 7.

ANATOLIOSZ, konstantinápolyi pátriárka (449–
458). Számosan azonos személynek tartják ~ himnuszköltôvel.

ANDRÁS, Krétai Szt. ~ (660 körül–740). Jeruzsálemi szerzetes, majd Kréta érseke lett, jeles szónok és egyházi költô.

ANERIO, Felice (1560–1614) a S. Maria Maggiore énekese, majd 1594-tôl a pápai kórus komponistája, wPalestrina utóda.

ANTAL (Antonius), Páduai Szt. (1195–1231). Ferences hitszónok, egyháztanító, a legnépszerûbb szentek egyike. Ü. jún. 13.

ANTÓNIOSZ, (Remete Szt. Antal) (251–356).
A keresztény ókor remetéje, akihez számosan csatlakoztak. Életmódjuk a szerzetesi életforma kezdete.

ARTNER Edgár dr. (1895–1972). A Hittudományi Akadémián az ókeresztény egyház- és dogmatörténet professzora volt.

AURELIANUS pogány római császár (270–275).

BACH, Johann Sebastian (1685–1750) az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb egyénisége, számos egyházzenei mû komponistája.

BALÁZS (Blasius) Szt. (†316 körül), a kis-ázsiai Szebaszté püspöke, vértanú. Ü. febr. 3.

BÁRDOS Lajos (1899–1986) zeneszerzô, karnagy, az OMCET világi társelnöke.

BASZILEIOSZ (Nagy Szt. Vazul) (330–379).
A kappadókiai Caesarea metropolitája. Litur-
giája és szerzetesi regulája ma is érvényben van a keleti egyházban. Ü. jan. 2.

BEAUDUIN, Lambert (1873–1960) belga bencés, a liturgikus mozgalom kiemelkedô egyénisége.

BEDA Venerabilis (672–735) bencés szerzetes, történetíró, himnuszköltô.

BEETHOVEN, Ludwig van (1770–1827) zeneszerzô, a bécsi klasszikusok legjelesebb képviselôje. Számos egyházzenei alkotása van.

BENEDEK (Benedictus) Szt. ~ apát, (480–547) a nyugati szerzetesség atyja, különösen a zsolozsma kialakítására volt nagy hatással. Európa védôszentje. Ü. júl. 11. és márc. 21.

~ XIII. ~ pápa (1724–1730). A domonkos rendbôl való pápa restauráltatta a Lateráni bazilikát.

~ XIV. ~ pápa (1740–1758). Kiváló egyházjogász, számos liturgikus rendeletet bocsátott ki.

BERNÁT (Bernardus) Szt. ~ apát, (1090–1153). Ciszterci szerzetes, a szerzetesi élet megújítója, egyháztanító. Ü. egyetemes egyházban aug. 20án, Magyarországon aug. 19.

BÍRÓ Lucián (1898–1990) bencés szerzetes, a liturgikus mozgalom tevékeny apostola, a Kühár-Radó: Liturgikus lexikon, 1933. kiadója.

BOGISICH Mihály (1839–1909) címzetes püspök, zenetörténeti író, az Országos Magyar Cecília Egyesület alapítója (1897).

BONIFÁC (Bonifatius) IV. Szt. ~ pápa (608– 615). Phokasz császár neki adományozta a római pogány Pantheont, melyet Mária és az összes vértanúk tiszteletére felszentelt. Ide hozatta a vértanúk ereklyéit.

~ VIII. ~ pápa (1294–1303). Ô vezette be a római jubileumi vagy szentévet (1300).

CALLIXTUS, I. Szt. ~ pápa (217–222), a róla elnevezett katakomba felügyelôje volt, mielôtt pápává választották. Ü. okt. 14.

~ III. ~ pápa (1455–1458). Kapisztrán Szt. Jánost küldte Magyarországra, akinek segítségével született meg a nándorfehérvári gyôzelem.

CASEL, Odo (1886–1948). A Maria Laachi bencés apátság szerzetese, a liturgia misztérium-
teológiájának kidolgozója.

CIRILL, Szt. (827–869) testvérével, Szt. METÓDDAL (815–885) együtt a szlávok apostola, Európa védôszentjei. Ü. febr. 14.

CYPRIANUS, Szt. (†258). Karthágó vértanú püspöke, Szt. Ágostonig a latin teológia legnagyobb tekintélye. Ü. szept. 16.

DAMASUS, Szt. ~ pápa (366-384) Szt. Jeromost bízta meg a Szentírás latin fordításával. Összeíratta és felirattal látta el a vértanúsírokat. Ü. dec. 11.

DEMÉNY Dezsô (1871–1937) pap, egyházkarnagy, zeneszerzô. A Szt. István-bazilika karnagya, az OMCE elnöke volt.

DEMETER, (Demetriosz) Szt. ~ (†304 körül). Szaloniki környékén tisztelt vértanú. Ü. okt. 8. és 26.

DOBSZAY László (1935–) zenetörténész, egye-
temi tanár, a Schola Hungarica egyik vezetôje, MET elnöke.

DUNSTABLE, John (1380?–1453). Brit zeneszerzô.

ELÔD István dr. (1912–) piarista, dogmatikus.

EPHRÉM (Szt. Efrém) (†373) diakónus, a szír egyház legnagyobb írója és költôje. Ü. jún. 18.

ERASMUS (Rotterdami ~ ) (1465–1536), humanista, 1516-ban ô tette elôször közzé az ÚSZ görög nyomtatott szövegét. Ez a fordítás lett alapja elsôsorban a protestáns népnyelvû bibliakiadásoknak, szinte napjainkig (textus receprus = elfogadott szöveg).

ERZSÉBET, Árpád-házi Szt. ~ (1207–1231), Lajos wartburgi ôrgróf felesége, az önfeláldozó szeretet példaképe. Ü. az egyetemes egyházban nov. 17., Magyarországon nov. 19.

EUSZÉBIOSZ, Caesareai (†339) püspök, egyháztörténeti író.

FARKASFALVY Dénes dr. (1936–) dallasi (USA) ciszterci apát, zsoltár- és himnuszfordító, Szentírás-kommentátor.

FERENC, (Franciscus) Assisi Szt. ~ (1182–1226) rendalapító, az evangéliumi szegénység és alázatosság példaképe. Ü. okt. 4.

GERGELY (Gregorius), I. Nagy Szt. ~ pápa (590 –604). A liturgia és az egyházi ének rendezôje. A négy nyugati egyházatya egyike. Ü. szept. 3.

~ III. ~ pápa (731–741), a képrombolást elítélte.

~ IX. ~ pápa (1127–1241). II. Frigyes császárral és II. Endre magyar királlyal tárgyalt kereszteshadjáratról.

~ XIII. ~ pápa (1572–1585). Kötelezôvé tette a róla elnevezett Gergely-naptárt.

GERGELY Ferenc (1914–1998) orgonamûvész, organológus, több orgona tervezôje.

GERTRUD, Nagy Szt. ~ (1216–1302) misztikus szerzetesnô, a Jézus Szíve tisztelet egyik elsô elindítója. Ü. nov. 16.

GÉZA (970–997) az utolsó Árpád-házi fejedelem. Megkezdte és elôkészítette fia államalapító és egyházszervezô tevékenységét.

GRÉGORIOSZ Nazianzénosz (Nazianzi Szt. Gergely) (330–390), püspök, egyháztanító, a „teológus”. Ü. jan. 2.

GUERANGER, Prosper (1805–1875). A franciaországi Solesmes felújítója, majd bencés apátja. A liturgikus megújulás buzgó apostola volt.

GUIDÓ, Arezzói ~ (†1050). Az arezzói székesegyházi iskolában tanított. Nevéhez fûzôdik a hangjegyírás reformja, a szolmizáció és a hallásképzés új módszere. „Micrologus” címen zenei tankönyvet írt.

HALAMKA (Hantó) Gyula dr. (1898–1942) piarista, a rend római fôiskolájának tanára, liturgikus könyvek fordítója.

HARMAT Artúr (1885–1962) zeneszerzô, a Szt. István-bazilika karnagya, egyházzenész.

HEDVIG, Szt. (Jadviga) (1373–1399). Nagy Lajos király leánya, lengyel királynô, Jagelló litván fejedelem felesége. Jelentôs szerepe volt a litvánok megtérésében. Ü. júl. 18.

HELÉNA (Szt. Ilona) (250?–330?) császárnô, Nagy Konstantin édesanyja. Nevéhez fûzôdik a Szt. Kereszt megtalálása. Ü. aug. 18.

HÉRAKLEIOSZ (Heraclius) bizánci császár (610–641), aki 630 körül visszaszerezte a perzsáktól a Szt. Kereszt ereklyéjét.

HIPPOLÜTOSZ (Szt. Ipoly) (†235) vértanú. Számos írása közül liturgikus szempontból „Az apostoli hagyomány” c. mûve jelentôs, mely 215-ben készült. Ebben leírja a római egyház liturgikus gyakorlatát (püspök-, pap- és diakónusszentelés, katekumenátus intézménye, keresztség, bérmálás rendje stb.). Ü. aug. 13.

HORVÁTH Konstantin dr. (1896–1970) ciszterci, fôiskolai tanár, zsoltárfordító.

HRABANUS Maurus (780?–850), bencés szer-
zetes, mainzi érsek. Tudós, egyházjogász, liturgikus.

IGNATIOSZ (Antiochiai Szt. Ignác) (†110 körül). Antiochia püspöke, Traianus császár idejében megbilincselve vitték Rórnába, ahol vér-
tanú lett. Útközben írta hét híres levelét az egyházaknak. Ü. okt. 17.

INCE (Innocentius) B. XI. ~ pápa (1676–1689). Sokat fáradozott Magyarország török uralom alóli felszabadításáért és a rendezett egyházi életért. Ü. aug. 11.

IRENEUS (Eirénaiosz), Szt. ~ (130?–202?) Lyon püspöke. A római egyház elsôbbségét vallotta a többi egyházakkal szemben. Ü. jún. 28.

ISTVÁN, Szt. ~ király (1000–1038), Magyar-
ország államalapító és egyházszervezô királya. Ü. aug. 20.

JACOPONE DA TODI (1228?–1306) olasz költô, ferences szerzetes.

JÁNOS (Johannes) Aranyszájú Szt. ~ wKhrüszosztomosz

~ Damaszkuszi Szt. ~ (†753) az egyházatyák teológiai belátásait egységes szempontok szerint rendszerezte. Ü. dec. 4.

~ Eudes Szt. ~ (1601–1680) a Jézusról és Máriáról nevezett papi társulat alapítója, Jézus és Mária Szíve tiszteletét terjesztette. Ü. aug. 19.

~ Keresztelô Szt. ~. Születésének ü. jún. 24., vértanúságáé aug. 29.

~ Nepomuki Szt. ~ (1350?–1393). Cseh pap, akit IV. Vencel király agyonkínoztatott és a Moldvába dobatott. Ü. máj. 16.

_ XV. ~ pápa (985–996). Ô rendelte el az elsô szentté avatást.

~ XXIII. B. ~ pápa (1958–1963). Összehívta a II. Vat.-ot.

JÁNOS PÁL, I. pápa (1978).

JÁNOS PÁL, II. ~ pápa (1978–)

JEROMOS (Hieronymus) Szt. ~ (345–420), pap,
a nyugati négy egyházatya egyike. A Szentírás latin fordítását készítette el (Vulgáta). Ü. szept. 30.

JOLÁN (Jolánta) B. ~ (1239–1295) szerzetesnô, IV. Béla király leánya. Ü. jún. 15.

JOSQUIN DE PRES (1450?–1521) komponista, karnagy, kortásai a „zene fejedelmének” nevezték.

JÓZSEF, Himnuszköltô Szt. ~ (816?–886). Szerzetes, pap; éveket töltött rabságban. A gör. liturgia használja himnuszait. Ü. ápr. 3.

~ Tomasi (Giuseppe) Szt. ~ (1649–1713) bíboros. Több liturgikus kódex felfedezôje (pl. Sacramentarium Gelasianum) és kiadója. Ü. jan. 1.

JULIUS CAESAR (kb. Kr. e. 100–44) ókori római politikus, hadvezér, történetíró.

JUSZTINOSZ (Justinus), Szt. ~ (100?–165?) filozófus, hitvédô, vértanú. Ü. jún. 1.

KÁROLY, Nagy ~ német-római császár (768– 814).

~ Borromei (Carlo Borromeo) Szt. ~ (1538–
1584). Milánó jelentôs püspöke, a Trid. határozatainak következetes végrehajtója egyházmegyéjében, mely az egész egyházi megújulásra nagy hatással volt. Ü. nov. 4.

KASSAI VÉRTANÚK, Szt. Kôrösi Márk esztergomi kanonok, Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuiták 1619-ben szenvedtek vértanúhalált Rákóczi György katonáitól hitükhöz való ragaszkodás miatt. Ü. szept. 7.

KASSZIA ANYA (kb. 810– ?). Elôkelô családból származó bizánci költônô. Kolostort alapított, és ô maga is ott élt.

KELEMEN (Clemens) I. (Római) Szt. ~ pápa, (92–101), vértanú. Ü. nov. 23.

~ VIII. ~ pápa (1591–1605), újonnan kiadatta a Vulgátát és a szertartáskönyveket.

~ XIII. ~ pápa (1758–1769) nehéz sorsú egyházfô, Mária Terézia királynônek engedélyezte az „Apostoli Felség” címet és az apostoli kettôs kereszt használatát.

KELETI EGYHÁZATYÁK: Szt. Athanaziosz (Atanáz) (295?–373) Alexandria pátriárkája; Szt. wBaszileiosz (Nagy Szt. Vazul); Szt. wKrüszosztomosz (Aranyszájú Szt. János); Szt. wGregoriosz Nazianzénosz (Nazianzi Szt. Gergely).

KERSCH Ferenc (1853–1910) nagyváradi, majd esztergomi székesegyházi karnagy. Megjelentette az ôsi magyar népénekeket a „Sursum corda” c. (1902) énekeskönyvben.

KRÜSZOSZTOMOSZ (Aranyszájú) Szt. János (350–407), konstantinápolyi pátriárka, a bi-
zánci liturgia atyja. Ékesszólása miatt kapta
az „aranyszájú-krüszosztomosz” melléknevet. Keleti egyházatya. Ü. szept. 13.

KISDY Benedek (1598–1660) egri püspök, a „Cantus catholici” (1651) c. énekeskönyv kiadója.

KLOTZ, Hans (1900–) zeneszerzô, orgonista, zenekutató.

KODÁLY Zoltán (1882–1967) zeneszerzô; zenetudós, zenepedagógus.

KOLOS (B. Claude de Colombiére) (1641–1682) jezsuita, Alacoque Szt. wMargit lelkivezetôje.

KONSTANTIN (Constantinus) Nagy ~ (306– 337) római császár. 313-ban milánói rendeletével biztosította a keresztények szabad vallásgyakorlatát. A Birodalom fôvárosát Büzantionba (Bizánc) helyezte, melyet önmagáról ~ városának, Konstantinápolynak nevezett el.

KOZMA (Kozmasz) és DAMJÁN, Szt. ingyenes orvosok, vértanúk. Ü. szept. 26.

KÖRMENDI Béla (1916–1967) szatmári egyházmegyés pap, hittanár, plébános. A lit. mozg. fáradhatatlan apostola.

KUKUZEL, Ivan (1280 körül) a bizánci udvar énekese, majd Athosz-hegyi szerzetes.

KÜHÁR Flóris dr. (1893–1943) bencés, fôiskolai tanár. wRadó Polikárppal együtt a Liturgikus Lexikon szerkesztôje (1933).

KÜRILLOSZ, (Jeruzsálemi Szt. Cirill) (315– 383) jeruzsálemi püspök. Jelentôs írásai a katekumeneknek és az újonnan megkeresztelteknek tartott katekézisei. Ü. márc. 18.

LA RUE, Pierre de ~, (1460?–1518) frank-flamand komponista.

LASSUS, Orlandus (Orlando di Lasso) (1532–
1594) németalföldi zeneszerzô, jelentôs elôadómûvész, karmester.

LÁSZLÓ, Szt. ~ király (1077–1095), Árpád-házi uralkodó. Ü. jún. 27.

LEÓ, XIII. ~ pápa (1878–1903).

LEONINUS Magister a 12. sz. második felének jeles francia komponistája és orgonistája, a párizsi Notre Dame karmestere.

LISZT Ferenc (1811–1886) zeneszerzô, zongoramûvész, a zenei romantika jelentôs egyénisége, számos egyházzenei mû komponistája.

LÔRINC (Laurentius), Szt. ~ római diakónus, a szegények védôszentje, 258-ban vértanú lett. Ü. aug. 10.

MACHAUT, Guilaume de (1300–1377) klerikus, költô, zeneszerzô.

MARGIT (Marguerite-Marie Alacoque) Szt. (1642–1690) szerzetesnô, misztikus, a Jézus Szíve tisztelet terjesztôje. Ü. okt. 16.

~ Árpád-házi Szt. ~ (1242–1270) domonkosrendi szerzetesnôvér, IV. Béla király leánya. Ü. jan. 18.

MARMION, Columba B. ~ (1858–1923); a Maredsous-i bencés kolostor (Belgium) apátja. Jeles liturgikus író, mûvei közül többet magyarra is lefordítottak.

MÁRTON (Martinus) Szt. ~ (316–397) a galliai Tours püspöke, a szombathelyi egyházmegye védôszentje. Ü. nov. 11.

MARSILI, Salvatore (1910–1983) finalpiai bencés apát (Olaszország), a Pápai Liturgikus Intézet szervezôje és vezetôje volt.

MAXIMOSZ, Szt. ~ hitvalló (580?–662), jelentôs keleti teológus, kb. 90 írásmûve maradt fenn. Ü. aug. 13.

MIHÁLYFI Ákos (1862–1937) ciszterci, egyetemi tanár, lelkipásztori és liturgikus könyvek szerzôje.

MÓR, B. ~ (1000?–1070?) pannonhalmi bencés szerzetes, pécsi püspök; elsô magyar íróként megírta – latinul – András és Benedek szent életû remeték életét. Ü. okt. 25.

NIKOLAOSZ (Szt. Miklós) a 4. sz.-ban Myra város püspöke. Ü. dec. 6.

NOTKER Balbulus (= dadogó) (840?–912) St. Galleni bencés szerzetes, a wszekvenciairodalom legrégibb és legjelentôsebb képviselôje.

NYUGATI EGYHÁZATYAK: Szt. wAmbrus; Szt. wÁgoston; Szt. wJeromos; Nagy Szt. wGergely pápa.

OBRECHT, Jacob (1450?–1505) németalföldi zeneszerzô, karmester.

OKEGHEM (Ockeghem) Johannes de (1420–
1495) flamand zeneszerzô, énekes, udvari karnagy.

ONUPHRIOSZ, Szt. (†4. sz. végén vagy 5. sz. elején) pusztában élô remete, majd szerzetes. Ü. jún. 12., a görögöknél jún. 11.

ORBÁN (Urbanus) V. ~ pápa (1362–1370) az utolsó avignoni pápa, aki elôkészítette a pápák visszatérését Rómába.

~ VIII. ~ pápa, átdolgoztatta a misekönyvet és a zsolozsmát.

PÁL, VI. ~ pápa (1963–1978), a II. Vat. befejezôje és határozatainak bölcs végrehajtója.

PALESTRINA, Giovanni Pierluigi da (1526–
1594) olasz zeneszerzô, a vokális polifónia nagymestere, a római Capella Sixtina kóristája.

PANTOL Márton (1904–1960) esztergomi fôegyházmegyés pap, a liturgikus nevelés fáradhatatlan apostola. Jelentôs hittanári mûködése és a budapesti Kántorképzô Tanfolyamon végzett munkássága.

PARSCH, Pius (1884–1954). A klosterneuburgi (Ausztria) ágostonos kanonokrend tagja. A li-
turgikus kutatás eredményeit népszerûsítette.
A „Bibel und Liturgie” c. folyóirat megalapítója és számos liturgikus lelkiséget ápoló mû szerzôje. Könyvei közül több magyar fordításban is megjelent.

PÉCSI Sebestyén (1910–1991) orgonamûvész, fôiskolai tanár.

PEROTINUS Magister (12. sz.) francia zeneszerzô, az „ars antiqua” legnagyobb mestere.

PHOKASZ bizánci császár (602–610).

PIUS, V. Szt. ~ pápa (1566–1572) a Trid. nyomán kijavított misekönyvet és Breviáriumot adott ki. Ü. ápr. 30. ~ IX. ~ pápa (1846–1868) az I. Vatikáni Egyetemes Zsinatot hívta össze (1869–
1870).

~ X. Szt. ~ pápa (1903–1914) az egyházzene és az Eukarisztia rendjének megújítója (korai szentáldozás). Ü. aug. 21.

~ XI. ~ pápa (1923–1939) a Keleti lntézet felállításával a római egyház figyelmét a keleti rítusok megismerésére irányította.

PIUS, XII. ~ pápa (1939–1958) a „Mediator Dei” enciklikája megerôsítette a lit. mozg.-at.

PLlNIUS (az ifjabb) (61–114) a kis-ázsiai Bythinia helytartója.

POLÜKARPOSZ (Szt. Polikárp) (†156) Szt. János apostol tanítványa, Szmirna városának püspöke, vértanú. Ü. febr. 23.

PRUDENTlUS, Aurelius Clemens (348?–410?) az ókeresztény kor latin költôje.

RADÓ Polikárp dr. (1899–1974) bencés, egyetemi tanár. Fômûve: Enchiridion Liturgicum, 11961; 21966. Herder.

RAJECZKY Benjamin dr. (1901–1989) ciszterci, a magyar zenetörténet tudósa. Énektanári munkássága mellett jelentôsek a magyar középkori zene anyagában végzett kutatásai.

ROMANOSZ MELODOSZ (Dallamszerzô Román) az 5. sz. végén Szíriában született és Konstantinápolyban diakónusként tevékenykedett.

SCHRAM Ferenc (1923–1975), zenekutató.

SEDULIUS (400?–450?) keresztény latin himnuszköltô.

SÍK Sándor (1889–1963) piarista, költô, himnusz- és zsoltárfordító.

SIMEON, Emesszai Szt. ~, 6. sz.-i szír aszkéta.

SIXTUS, IV. ~ pápa (1471–1484), a Sixtusi kápolna építtetôje.

~ V. ~ pápa (1585–1590), a Vulgáta és a Septuaginta új kiadását rendelte el.

SORIANO, Francesco (1549–1620) olasz zeneszerzô, karnagy.

SZENDREI Janka (1938–) zenetudós, a Schola Hungarica egyik vezetôje, egyetemi tanár.

SZIGETI Kilián dr. (1913–1981) bencés, fôiskolai tanár, orgonaszakértô, a gregorián ének kutatója.

SZILVESZTER (Silvester) I. Szt. ~ pápa (314–
335). Ü. dec. 31.

~ II. ~ pápa (999–1003) koronát küldött Szt. István királynak.

SZÔLLÔSY Benedek (1609–1656) jezsuita.

SZUNYOGH Xavér Ferenc dr. (1895–1980) bencés, a magyar lit. mozg. vezéregyénisége.

TAMAS (Thomas) Aquinói Szt. ~ (1225–1274) domonkos, a legjelentôsebb skolasztikus filozófus és hittudós. Ü. jan. 28.

TERÉZ (Teresia de Avila), Avilai Nagy Szt. ~ (1515–1582), karmelita, misztikus, egyháztanító. Ü. okt. 15.

~ (Therése de Lisieux) A Gyermek Jézusról nevezett Szt. ~ (1873–1897), karmelita, a missziók védôszentje. Ü. okt. 1.

TERTULLIANUS, Quintus Septimius Florens (160?–220 után) Szt. Ágostonig a legeredetibb teológusa volt a latin egyháznak, annak ellenére, hogy élete végén a montanista eretnekséghez csatlakozott.

TIMOTHEOSZ, I. ~ konstantinápolyi pátriárka (511–518).

TRAJANUS római császár (98–117).

TUTILO, Szentgalleni bencés (850?–913), költô, zenész.

UBALD, Szt. ~ (1080?–1160) Gubbio püspöke. Ü. máj. 16.

ULRIK, Szt. ~ augsburgi püspök. Ü. júl. 4.

USUARDUS (†875 körül), bencés, az elsô Martyrológium készítôje.

VENANTIUS Fortunatus (535–600) költô és életrajzíró.

VENCEL, Szt. ~ (†929) cseh herceg és vértanú. Ü. szept. 28.

VICTORIA (Vittoria, Tomas Luis) (1550?–1611) kiváló spanyol zeneszerzô, a Palestrina-stílus mûvelôje.

WERNER Alajos dr. (1905–1978) szombathelyi egyházmegyés pap, zeneakadémiai tanár. A Schola Cantorum Sabariensis és a Schola Regia alapítója.

WIPO, Burgundiai (1000?–1046) költô és törté-
netíró.

XIMENES de Cisternos (1436–1506) bíboros, a mozarab liturgia megújítója.

ALEXANDRIA (El Iszkandarija). – Hatalmas kikötôváros a Nílus torkolatánál (Egyiptom). Nagy Sándor alapította Kr. e. 332-ben. A görög szellemi élet és a keresztény hittudomány centruma (alexandriai iskola). Antióchia mellett a keleti, az alexandriai típusú, pl. kopt liturgia legjelentôsebb központja volt.

ANTIÓCHIA (Antakya, Törökország). – Kr. e. 300 körül alapított jelentôs kereskedô város. Neves kultúrcentrum (antióchiai iskola, pl. Khrüszosztomosz Aranyszájú Szt. János, Szt. Ephrem). A keleti liturgia kialakulásában jelentôs szerepet játszott (antióchiai típus, pl. örmény liturgia).

AUGSBURG – Római alapítású bajor püspöki székhely.

BENEVENTO – Római alapítású dél-itáliai város.

BETLEHEM – Jeruzsálemtôl délre 9 km-re fekszik „Dávid városa”, ahol Jézus Krisztus megszületett.

BEURON – A 11. sz.-ból való kolostort a szekularizáció után 1862-ben a bencések kapták meg, akik sajátos stílusú mûvészeti iskolát honosítottak meg benne.

BIZÁNC (Büzantion, Konstantinápoly, ma Istanbul, Törökország). – Ókori város, melyet Nagy Konstantin Kr. u. 330-ban a római birodalom új fôvárosává tett meg. Kiemelkedô szerepe van az egyetemes és a keleti egyház életében. Liturgiájára hatással voltak a nagy liturgikus centrumok.

DURA-EUROPOS (Szíria). – Az ásatások 250 elôttrôl származó keresztény gyülekezeti házat tártak fel, benne a legjelentôsebb a keresztelô medence és néhány épen maradt freskó.

EDESSZA (Urfa, Törökország). – A 2. sz. végétôl az arám (szír) keresztény irodalom és egyházi élet virágzó központja volt.

EFEZUS (Törökország). – Az ókori kis-ázsiai Ázia tartomány fôvárosa, amely az ôsegyház életében fontos szerepet játszott.

FINALPIA (Savona, Olaszország). – Bencés apátság a Ligur tenger partvidékén.

FIRENZE (Toscana, Olaszország). – Ôsi múltú város, érseki székhely, az 1439. évi uniós zsinat színhelye.

GOA (India). – Város India nyugati partvidékén, az újkor elsô missziós állomása Dél-Ázsiában (1530).

HILDESHEIM (Niedersachsen, Németo.). – 815-tôl püspöki székhely Hannover közelében.

JERUZSÁLEM (Izrael). – Jézus Krisztus életének és az ôsegyház legfôbb eseményeinek színhelye. A különbözô liturgikus ünnepléseket azokon a helyeken végezték, ahol azok történtek.

KHALKEDON (Kalcedon, Kadiköy, Törökország). – Város Kis-Ázsiában Konstantinápollyal szemben, ahol 451-ben egyetemes zsinatot tartottak.

KLOSTERNEUBURG (Ausztria). – Ôsrégi ágostonrendi prépostság Bécs mellett. Az osztrák lit. mozg. központja ma is.

LAODIKEA (Laodicea, Törökország). – Frígiai város, Szt. Pál tanítványa, Epafrász alapította a keresztény közösséget.

LISSZABON (Lisboa, Portugália). – A 4. sz.-tól püspöki székhely, 1394-tôl érsekség, 1716-tól patriarchátus.

LÖWEN (Belgium). – Katolikus egyetemérôl nevezetes ôsi város.

MAREDSOUS (Belgium). – Bencés apátság, a lit. mozg. egyik központja.

MARIA LAACH (Koblenz közelében, Németo.). – Bencés apátság, a lit. mozg. egyik központja.

MECHELN (Belgium). – Régi belga fôváros, a ~i érsekség a belga egyház központja.

MONT BLANDIN (Belgium). – Bencés kolostora volt.

MONZA (Lombardia, Olaszország). – Longobárd emlékeket ôrzô város Milánó közelében.

MÜNSTERSCHWARZACH (Unterfranken, Németo.). – Bencés apátság.

NIKAIA (Nicea, Isnik, Törökország). – Kis-ázsiai város, két egyetemes zsinat színhelye (325, 787).

PANNONHALMA – Géza fejedelem által alapított bencés monostor (996), neve Szt. Márton-hegy a 19. sz.-ig.

PARAY LE MONIAL (Franciaország). – Az 1644-ben alapított vizitációs zárda a Jézus Szíve tisztelet legfôbb zarándokhelye.

RÓMA (Olaszország). – A Katolikus Egyház központja, a pápa székhelye (Vatikán). Szt. Péter és Szt. Pál vértanúságának helye.

ST. GALLEN (Svájc). – Szt. Gallus ír remete cellája fölé 720-ban neves bencés monostort építettek. A 17–18. sz.-ban átépített monostor 1804-ben a szekularizáció áldozata lett.

SOLESMES (Franciaország). – Bencés apátság, a gregorián ének felújításának tudományos központja.

UNGVÁR (Uzsgorod, Szovjetunió). A munkácsi görög katolikus püspökség székhelye.

VERONA (Olaszo.). – Északolasz püspöki székhely.

VELENCE (Venezia, Olaszország). A lagúnákra épült város 1451-tôl pátriarchai székhely.

ZIRC – ciszterci monostorát III. Béla alapította 1182-ben a Bakonyban.

apostoli levél•tágabb értelemben minden pápai ügyirat, szorosabb értelemben adminisztratív kérdésekrôl szóló intézkedés. Lehet breve vagy bulla.

arianizmus•Arius alexandriai pap által 315 körül hirdetett tévtanítás, mely szerint a Logosz (az Ige) nem egylényegû, örökkévaló isteni természetû lény az Atyával és a Szentlélekkel, hanem létét az Atyától kapta: Jézusban a Logosz foglalta el emberi lelkének helyét. E tanokat 325-ben a Nikaiai I. Egyetemes Zsinat ítélte el, de a 7. sz.-ig fennmaradt.

autokephal•pátriárkával rendelkezô, önálló ortodox egyház.

deklaráció•(nyilatkozat) a II. Vat. állásfoglalásai idôszerû kérdésekrôl.

dekrétum•a II. Vat. 9 határozata fôleg gya-
korlati, lelkipásztori témákkal foglalkozik.

Didakhé•(A tizenkét apostol tanítása) az ôsegyház szentségeirôl, az Eukarisztia megtartásának rendjérôl szóló legrégibb szövegemlék (a 2. sz. elejérôl), melyet 1873-ban találtak meg.

enciklika•(lat. ‘körlevél’) a pápák körlevelei egyes vagy az összes fôpásztorhoz, az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai. Kezdô szavaikról nevezik ôket, pl. Mediator Dei.

husziták•Husz János (†1415) cseh pap, egyházi és politikai reformer. Az Egyházról írt könyvében elvetette a Krisztus törvényével szembekerült egyházi elöljárók jogait, az Egyházban csak a választottak szûk körét látta, tiltakozott az egyházi vagyon ellen és követelte a két szín alatti áldoztatást. Tanait a konstanzi zsinat (1415) elítélte, utána máglyán elégették. Hívei még sokáig folytattak vallásháborúkat.

ikonoklaszta•„képromboló” mozgalom, melyet 726-ban III. Leó bizánci császár indított el
zsidó-mohamedán vallási hatásra és egyben poli-
tikai szempontokból. A rengeteg mûkincset megsemmisítô mozgalom 787-ben csitult el, amikor
a II. Nikaiai (VII. egyetemes) Zsinat elítélte a képrombolást és tisztázta a szentképek helyes tiszte-
letét.

instrukció•az Apostoli Szentszék valamely hivatalának a kiadott törvényeket vagy rendeleteket magyarázó vagy végrehajtási utasítása, ok-
irata.

jakobiták•Zanzalus Jakab (†578)-ról elnevezett szír wmonofiziták.

konstitúció•a II. Vat. négy, nagyobb teológiai, elméleti okmánya.

motu proprio•(lat. ‘saját indításból’) a pápai rendeletek egyik fajtája, melyet minden ünne-
pélyesebb forma nélkül ad ki a Szentszék.

monofiziták•az 5. sz.-ban keletkezett eretnekség, mely szerint Krisztusban az isteni természet teljesen magába olvasztja emberi természetét,
így csak egyetlen isteni természettel rendelkezik. 451-ben a Kalkedoni Egyetemes Zsinat ítélte el
a ~at.

népmisszió•a plébániai hitélet fellendítésének (házasságok rendezése, haragosok kibékülése stb.) a középkortól szokásos módja. Idônként (10-
15 év) 8-10 napon keresztül a misén kívül napi
4-5 szentbeszéd hangzik el az egész közösség, ill. egyegy csoport (asszonyok, fiatalok stb.) számára. A ~ lényeges feladata a bûnbocsánat szentségéhez való járulás is. A ~s beszédeket az ET 770. kán.-ja külön ajánlja. A templomokban missziós kereszteket állítanak a ~k emlékére, az idôpontok felírásával.

nesztorianizmus•Nesztóriosz konstantinápolyi pátriárkáról elnevezett eretnekség, mely nem tudta összeegyeztetni Krisztusban az isteni és emberi természetnek valóságos és elválaszthatatlan egységét isteni személyében (unio hypostatica). Ezért szerinte Szûz Máriát sem lehet Istenanyának nevezni. Tanait 431-ben az efezusi III. Egyetemes Zsinat ítélte el.

patrisztika•az egyház-, a dogma- és a teológiatörténetben az egyházatyák kora és irodalma, mely kb. a 8. sz.-ban zárult le. Egyházatyák azok az ókori keresztény írók, akik egységben az Egyházzal a hitnek megbízható tanítói voltak.

püspöki szinódus•a világ különbözô részeirôl választott és kinevezett püspökök gyülekezete, amely a pápa tanácsadó testülete. Háromévenként ülésezik, a tárgyalásra kerülô témákat a világegyház életébôl a pápa határozza meg. Utána általában különbözô dokumentumok ismertetik a ~ munkáját. P1. 1983-ban a ~ után jelent meg II. János Pál pápa enciklikája „Kiengesztelôdés és bûnbánat” címmel.

Septuaginta•az ÓSZ-i Szentírás legrégibb és legfontosabb görög nyelvre való fordítása. A név: „hetvenes fordítás” legendás eredetû: Alexandriában 72 zsidó (minden törzsbôl 6) 72 nap alatt készítette volna el a fordítást. Rövidítése: LXX (római számokkal: hetven).

szekularizáció•az Egyház hozzájárulása nélküli államjogi kényszerintézkedés az egyházi vagyon, kolostorok és intézmények világi célra való használatba vételére (17–20. sz.-ban).

Vetus Latina•(ólatin Biblia) különféle latin fordítástöredékek, melyeket nagyon különbözô színvonalon fordítottak a görög és héber Szentírásból.

Éppen rendezetlenségük miatt bízta meg Damasus pápa Szt. Jeromost új fordításra, amely Vulgáta néven vált ismertté.

11. ADAM, A. – BERGER, R.: Pastoralliturgisches Handlexikon, Herder, Freiburg, Basel, Wien, 1986.

12. A II. Vatikáni Egyetemes Zsinat tanítása, Szt. István Társulat, Budapest, 1986.

13. BERGER, R.: Kleines liturgisches Lexikon, Freiburg, Basel, Wien, 1987.

14. JUNGMANN, J.: A szentmise, Eisenstadt, 1977. Minesota 1976.

15. KÜHÁR F. – RADÓ P.: Liturgikus lexikon, Komárom, 1933.

16. LE GALL, Dom Robert: Dictionnaire de Liturgie, C.L.D. 1982.

17. LODI, E.: Liturgia della Chiesa, Edizioni Dehoniane, Bologna, 1981.

18. Nuovo Dizionario di Liturgia (a cura di SARTORE, D. e TRIACCA, A.) Edizioni Paoline, Roma, 1984.

19. ONASCH, K.: Liturgie und Kunst der Ostkirche in Stichworten, Koehler und Amelang, Leipzig, 1981.

10.MISTRORIGO, A.: Guida alfabetica alla Liturgia, Enciclopedia di base per la partecipazione attiva, la preghiera e la vita, Edizione Piemme, Casale Monferrato (AL), 1997.

11. A II. Vat. után megjelent valamennyi liturgikus könyv editio typicaja (hivatalos kiadása és magyar fordítása). Lásd: Liturgikus könyvek jegyzéke, 13. oldal.

12. Enchiridion Documentorum Instaurationis Liturgicae I. (comp. Kaczynski) Marietti, Torino, 1976. II. C.L.V: Edizioni Liturgiche Roma, 1988. III. 1997.

13. SCIENTIA LITURGIA direzione di Anscar Chupengco, OSB. Manuale di Liturgia Vol. I–V. Edizioni Piemme, Casale Monferrato (AL), 1998.

14. Dizionario liturgico-pastorale (a cura di MISTRORIGO, A.) Edizioni Messaggero, Padova, 1977.