abacus »asztalka
A, B, C év »olvasmány
àcapella(olasz: cappella = 1.
‘kápolna’, 2. ‘templom zenei szolgálatát
ellátó énekesek testülete’)•Hangszerkíséret
nélküli éneklési mód, illetve hangszerkíséret
nélküli, merôben vokális elôadásra készült
zenemû. Fénykoraként a 16. sz.-ot, a klasszikus »polifónia
összegezô mestereinek (Palestrina, Lassus, Victoria) korát
szokás emlegetni, valójában azonban a liturgikus zene
állandóan virágzó ága, amely korunkban
is számos kiváló mûvel gazdagodik. A magyar liturgikus
zenei kiadványok ismert ~ gyûjteménye vegyeskarra a Harmonia
Sacra (Magyar Kórus, Bp. 1934) és
a Kórusok Könyve (Szent
István Társulat, Bp. 1977), egynemû karra a Magyar
Cantuale (Magyar Kórus, Bp. l935). Sok templomi és liturgikus
használatra készült, vagy arra alkalmas mû található
egyes szerzôk (pl. Kodály) mûveinek össz-
kiadásain kívül az Ezer év kórusai (Magyar Kórus, Bp.
1913) és az Öt évszázad kórusai (Zenemûkiadó,
Bp. 1956) c. gyûjteményekben is. Az utóbbi években
számos, zenetörténeti érdekességeket is tartalmazó
füzetnyi terjedelmû kiadvány látott napvilágot
különbözô kiadók gondozásában. »liturgikus ének, »polifónia.
BP
adományok elôkészítése•A »mise második fôrésze az Eukarisztia liturgiája. Ennek elején a kenyeret és bort, azokat az adományokat, amelyeket Krisztus Testévé és Vérévé változtatnak át, az oltárhoz hozzák. Elôször az »oltárt készítik elô, amely az egész Eukarisztia liturgiájának helye és központja. A megterített oltárra teszik a »korporálét, a »kehelykendôt, a »kelyhet és a »misekönyvet.Ezután az áldozati adományokat hozzák. Helyes, ha a kenyeret és a bort a hívek viszik az oltárhoz, a pap vagy diakónus pedig alkalmas helyen átveszi tôlük és az oltárra helyezi azokat. Pénz vagy más adomány is gyûjthetô ilyenkor az egyház vagy a szegények számára, de ezeket az adományokat sohase tegyék az oltárra, hanem más alkalmas helyre. Az adományokat átadó körmenetet ének kísérheti (felajánlási »antifóna), melyet ha nem énekelnek, elmarad. A celebráns kissé felemelve a »paténát a kenyérrel, elimádkozza az elôírt felajánlási imát. Majd az oltárnál oldalt állva bort és vizet önt a kehelybe, közben csendben mondja az elôírt imát. Az oltár közepére visszatérve, felemeli a kelyhet és felajánlja a bort, miközben az elôírt imaszöveget mondja. Meghajolva imát mond, majd tetszés szerint megincenzálhatja ( »tömjénezés) az áldozati adományokat. Ezután az oltár oldalánál állva a »kézmosás következik. A pap a híveket imára hívja fel, majd a nép válaszimája után kitárt kézzel elimádkozza a felajánlási »könyörgést (»mise szerkezete). Korábban a mise e részét »felajánlásnak (offertorium) nevezte a liturgia. AM
adoráció»imádás
Ádvent (lat. adventus, ‘jövet’, a liturgiában úrjövet)•A »liturgikus év kezdeti szakasza Krisztus Urunk kettôs eljövetelére utal. Az elsô: az Úr történeti eljövetele (megtestesülése és születése): ezt ünnepeljük »Karácsonykor. A második az Úr történelem végi eljövetele, (eszkatológikus) újraeljövetele a világ végén. Az ádventi idô nov. 30-a, vagy a hozzá legközelebb esô vasárnap elsô »Vecsernyéjétôl karácsony elsô Vecsernyéjéig tart. Négy ádventi vasárnap van, az egyes hetek szerint váltakozó könyörgésekkel. Szokás a templomokban és a családi otthonokban ádventi koszorút készíteni. Ezen a fenyôkoszorún négy gyertyát helyeznek el, minden héten eggyel többet gyújtanak meg. Dec. 16-ig a hét egyes napjainak külön miséje van. Dec. 17–24-ig minden egyes köznapnak megvan a maga saját miséje. Alkalmi (Missae ad diversa), vagy »votívmisék, valamint »gyászmisék ádvent vasárnapjain egyáltalán nem mondhatók. Ádvent köznapjain mondható temetési, a halálhír vétele utáni és elsô évfordulós gyászmise, de nem mondható megemlékezô gyászmise (missa quotidiana). Alkalmi, vagy votívmise pedig csak annyiban mondható, amennyiben ezt valamely lelkipásztori szempont indokolja (pl. az elsôpénteki Jézus Szíve votívmise). Ahol hajnali órában ( »hajnali mise) a hagyományos „Rorate” miséket látogatják, december 16-ig – a vasárnapokat és Szeplôtelen Fogantatás ünnepét kivéve – mondható Szt. Mária votívmise (4. sz. „Rorate”) a köznapi olvasmányokkal. Dec. 17-tôl kezdve az ádventi hétköznapi misét mondjuk hajnalban is. Ádvent egész ideje alatt (kivéve a III. vasárnapot) az oltárokat nem díszítjük virággal, az orgona legföljebb csak az ének kíséretére szorítkozhat. (»hajnali mise, »Ó antifónák) * 1. A keleti egyházban a karácsonyi elôkészületi idô nov. 15-én kezdôdik. BL
agapé•A gör. „agapé” ‘szeretet’ szóval jelölték az ôsegyházban a liturgikus jellegû szeretetlakomát. A »kenyértörés szertartásában olyan zsidó hagyományt vett át az ôsegyház liturgiája, amely már Jézus és tanítványai között is elevenen élt. A zsidó kenyértörést és a szombati vacsora megnyitó áldását csak a közösség elöljárója vagy házigazdája végezhette el. Ahogyan a tanítványok körében mindig Jézus végezte a kenyértörést, úgy az ôsegyházban is csak az ô képviselôje, valamelyik apostol vagy annak utóda végezhette. S amint a zsidó családfô vagy elöljáró a vacsora befejeztekor az „áldás kelyhe” fölött végzett hálaadást, ugyanígy Jézus is „a vacsora után fogta a kelyhet” (l Kor 11,25; Lk 22,17; Mt 14,23). Az ôsegyház is a kehely fölötti hálaadással fejezte be szeretetlakomáját. A zsidó vallási hagyományt megtartva nemcsak a hívôk egységének kifejezésére szolgáltak ezek a közös étkezések, hanem a szegények megvendégelésére is. Szent Pál viszont már komoly visszaélésekkel szemben lépett föl Korintusban, „mert étkezés közben ki-ki a saját vacsoráját veszi elô, s némelyek éhen maradnak” (lKor 11,21). Ezért a következô évtizedekben az esti szeretetlakoma egyre élesebben elkülönült a vasárnap reggeli »Eukarisztiától. 692-ben a trullói (Quinisextum) zsinat végleg betiltotta a templomban végzett ~t. Ma már csak a keleti szertartásban maradt fönn a kenyérosztás jelképes szokása a liturgia végén („antidóron”). Az elsô keresztény sz.-okban az ~ – a helyi egyházközségeket is jelentette, mint pl. a korintusi ~, a római ~. OL
agenda (lat. agere, ‘tenni’, ‘amit tenni kell’) •Az ~ák a »rituálék ôsei: ezek a szentségek és a szentelmények kiszolgáltatásának és végzésének módját közölték. Az egyes »sacramentariumokból és »pontificalékból való kivonatok voltak, melyeket papok készítettek a maguk használatára. VI
Agnus Dei (lat. = Isten Báránya)•1.Az Eukarisztia ünneplésében az áldozás szertartásához tartozó »akklamáció, amelyet a kántor vagy a szkóla a nép bekapcsolódásával énekel. Ha nem éneklik, akkor mondják.2.Az »Ordinarium része, misekompozíciók önálló tétele. * 5, 28, 29, 31. VI
áhítatgyakorlat (ájtatosság, népájtatosság; lat. pium exercitium)•Az ~ a liturgikus imákat utánzó, a lit. ref. elôtt is a nép nyelvén végzett istentisztelet. Az LK 13 így rendelkezik: Nem szabad elhanyagolni a keresztény nép ~ait, fôleg, amelyeket az Apostoli Szentszék szorgalmaz, csak feleljenek meg az egyházi törvényeknek és elôírásoknak. „Különleges megbecsülést érdemelnek az egyes részegyházak vallási gyakorlatai, ha azokat a püspökök meghagyása alapján, a szokások és törvényesen jóváhagyott szertartáskönyvek ( »Praerator) szerint végzik. Fontos azonban, hogy ezek az ~ok alkalmazkodjanak a liturgikus idôkhöz, legyenek összhangban a liturgiával, mintegy abból fakadjanak és arra készítsék fel a népet; a liturgia ugyanis messze fölötte áll valamennyinek” (i. m.). Hívek közösségében ilyen ~okat pap, diakónus, »lelkipásztori kisegítô és »elôimádkozó vezethet (pl. »keresztút, »litánia stb.). AM
akathiszt (gör. akafthisztosz = ‘nem ülve éneklô’)•A bizánci liturgiában az Úr Jézus, a Boldogságos Szûz vagy valamely nevezetesebb szent tiszteletére rendelt ájtatosság, melyet a hívek állva vagy térdelve végeznek (innen az elnevezés is). Egy bevezetô »konták eléneklése után a pap fölváltva 12 ikoszt és ugyanannyi kontákot énekel, melyek a görög eredetiben úgy vannak szerkesztve, hogy kezdôbetûik az abc sorrendjét követik. Az utolsó konták után záróima következik.OM
akklamáció (lat. acclamatio, ‘felkiáltás’).•A helyeslés, egyetértés vagy hálaadás rövid, közös kifejezése.A legfontosabb ~k a liturgiában; »Ámen; »Alleluja; »Hozsanna. A misében még a következôk használatosak: Uram, irgalmazz ( »Kyrie); Istennek legyen hála; Áldunk téged, Krisztus; Az eukarisztikus imádságban: Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!, és ennek változatai: Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsôség, mindörökkön, örökké. VI
akolítus (gör. akolouthosz = szolga, tanuló) •Korábban a »kisebb rendekhez tartozó fokozat volt a latin egyházban. A gyertyatartók és misekancsók átadásával avatták fel az oltárszolgálatra az ~t. VI. Pál 1972-ben megszüntette a kisebb rendeket, de megtartotta az ~t és »lektort (felolvasó) a szolgálatok rendjében, akik fôképpen azt végzik, amit korábban a »szubdiakónus (alszerpap) cselekedett. „Azokat a világi férfiakat, akik a püspöki kar határozatában megszabott életkorral és adottságokkal rendelkeznek, az elôírt liturgikus szertartással tartós jelleggel fel lehet venni a lektori és ~i szolgálatra” (ET 230). „Mielôtt valakinek, akár állandó, akár átmeneti jelleggel a diakonátust feladják, szükséges, hogy a lektor és az ~ szolgálatát megkapja és megfelelô ideig gyakorolja” (ET 1035). A szentáldozás rendkívüli kiszolgáltatója az ~, különös körülmények közt a szentségkitételt és betételt végezheti, de áldás nélkül, és a megyéspüspök elôírásainak megtartásával (vö. ET 910, 943). * 6. AM
alapítványi
mise (lat. missa fundata)•Az alapítványtevô
az alapítólevélben bizonyos összeget adományoz
azzal, hogy meghatározott helyen és idôben szándékára
( »miseszándék)
misét mutassanak be. Az alapítványt jóvá
kell hagynia az egyházmegye fôpásztorának. A püspöki
kar vagy a helyi »ordinárius
határozza meg az ~ idôtar-
tamát.
VI
alba (lat. ‘fehér’; magy. miseing)•Az ~ fehér vászonból készült bô, bokáig érô hosszú ing, melynek eredete a »tunika. „Bármely szolgálattevônek közös szent ruhája az ~, amelyet derékban »cingulummal szorítunk össze, hacsak az ~ szabása ezt feleslegessé nem teszi. Ha az ~ nem takar tökéletesen a nyak körül, »vállkendôt kell venni az ~ alá” (RMÁR 298). A barokk és rokokó kor férfidivatját követve elkezdték az ~t alul és az ingujjak végén hosszabb-rövidebb csipkével díszíteni. Ez a mai felfogás szerint nem férfias ruhadísz. A lit. mozg. hatására liturgikus szimbólumokkal helyettesítették a csipkét, újabban népmûvészeti motívumokat hímeznek rá. Ízlésesebb a díszítés nélküli, vagy a textilmûvészet eszközeivel anyagában díszített. Az RMÁR 161 úgy rendelkezik, hogy a »koncelebrálásnál az együttmisézôk viselhetnek ~t csupán (szélesebb) stólával. A koncelebrációs ~ testreszabott, szûkebb és rövidebb, könnyû szövetanyagból készül. Ez esetben nincs szükség cingulumra és vállkendôre. A nemesen egyszerû, könnyû szövet~ alkalmas a »miseruha alatt való viselésre is. Újabban ingszabás helyett begombolható kabátszerû ~kat készítenek. Az ~ lehet a világi lelkipásztori kisegítôk liturgikus öltözete. Az ~ fehér színe szimbóluma az örömnek, a feltámadásnak, a Jel könyve szerint a mennyei liturgiának is. * 5. (22. ábra: Liturgikus öltözet a nyugati egyházban A1, B1, D1. 35. ábra: Reverenda, karing, alba G. H. I.) AM
áldás a mise végén • A mise befejezô részében a pap a hirdetések és „Az Úr legyen veletek” köszöntés után áldást ad. „Áldjon meg benneteket a mindenható Isten” – keresztet vet a hívekre, a püspök hármas keresztet – „az Atya, a Fiú és a Szentlélek”. Ámen. Ez bizonyos napokon és alkalmakkor zárókönyörgéssel (oratio super populum) és a hívek felé kinyújtott két karral más, (rendszerint hármas) ünnepélyesebb áldásformulával gazdagodhat. Minden egyes mondatra a hívek „Ámen”-nel válaszolnak. Ezt követi – ha más szertartás nincs utána – az elbocsátás. »újmise, »apostoli áldás. * 5. AM
áldás »szentelmények
Áldások
könyve (lat. De benedictionibus)•Liturgikus könyv,
amelyet 1984. május 31-én hagyott jóvá az Istentiszteleti
Kongregáció. Bevezetôjében az áldások
jelentôségérôl beszél az üdvösség
történetében és az Egyház életében,
majd a lelkipásztori és liturgikus elôírások
következnek. Az ~ tartalmazza a személyekre (pl. család,
családtagok), a tárgyakra (pl. ház, szeminárium,
kórház), a templomokban használt liturgikus eszközökre
(pl. keresztkút, orgona), a kegytárgyakra és különbözô
általános alkalmakra vonatkozó áldásokat.
A nemzeti nyelvû kiadásokban csak a lelkipásztori szem-
pontból használatos áldásokat kell közölni.
Magy.: Szentelések és áldások (ideiglenes használatra).
Bp. 1980. Teljes kiadása készül (1989). * 11.
VI
áldozás • Mivel az eukarisztikus ünneplés lakoma is, ezért kívánatos, hogy a kellôen felkészült hívek lelki táplálékul magukhoz vegyék Krisztus Testét és Vérét.A misében elôkészületül az Úr buzdítására emlékezve a hívô közösség elimádkozza a »Mi-atyánkot, melyet az »embolizmus után »doxológiával fejez be. A béke-rítus célja egyrészt a békéért való könyörgés, másrészt a kölcsönös szeretet kifejezése, mielôtt az Úr asztalához járulnak. Módját a helyi szokásnak megfelelôen a püspöki kar határozza meg. Az Eukarisztia megtörése és egy kis darabkának a szent Vérrel való egyesítése szintén az Egyház egységére utal: egy kenyérbôl részesülünk, sokan egy testet alkotunk. Az Isten Báránya éneklése vagy imádkozása közben a »celebráns elmondja az elôkészületi imáját, majd felmutatva az Eukarisztiát, Krisztus lakomájára hívja a híveket. Elôször ô maga veszi magához az Úr Testét és Vérét, majd a segédkezôk után a hívek is megáldoznak, általában a kenyér színe alatt, de van lehetôség a »két szín alatti ~ra is. Kívánatos, hogy a hívek ugyanabban a misében átváltoztatott Eukarisztiában részesüljenek. Minden áldozó az »áldoztató szavára: Krisztus Teste! – hitének megvallásaként Ámennel válaszol (»kézbeáldoztatás). Az Eukarisztia kiosztását ~i ének kíséri, majd a szent csend utáni »könyörgéssel a lelki gyümölcsökért könyörög az Egyház, melyre a hívô nép Ámennel felel.
A misén
kívüli áldozás az Egyház régi
gyakorlatához tartozik, de a liturgia szellemének megfelelôbb,
ha a misében járulunk az Úr asztalához.
A misén kívüli áldozás rítusát
az SZMK határozza meg: A bevezetô szertartás és
a bûnbánati cselekmény után »igeliturgiát kell végezni
(még ha ez egészen rövid is), majd következik a szentáldozás
a zárókönyörgéssel és a befejezéssel.
A szentáldozás misén kívül kiszolgáltatható
a »betegek kenetével együtt,
a haldoklóknak pedig szent »Útravalóként.
* 5, 25. VI
áldozási
ének (Antiphona ad Communionem, Communio, lat. Communio
‘közösség’)•Az áldozási körmenet
alatti zsoltáréneklés szokása mai ismereteink
szerint Szt. Ágoston (†430) idejében keletkezett Afrikában,
s innen jutott el Rómába. Afrikában a 33. zsoltárt
énekelték (Áldom az Urat minden idôben),
Rómában már a szövegek változatosságára
törekedtek. A nagyböjti hétköznapokon (csütörtökök
és a hamvazószerda utáni szombat kivételével)
sorra vették a zsoltárokat 1-tôl 26-ig. Elôadásmódjuk
antifonális volt. Keretverseik eleinte a szentáldozás
témájával foglalkoztak, a Nagy Szt. Gergely utáni
idôkben azonban a zsoltár szövegû antifónák
egy részét a napi evangé-
liumra visszautaló antifónákkal helyettesítették.
A 11. sz.-tól az áldozási szertartás lerövidülése
miatt a zsoltárok elmaradtak, és az antifónát
nevezték egyszerûen communionak.
A legújabb reform visszaállítja az Antiphona
ad Communionem nevet, s újra szorgalmazza a zsoltárversek
éneklését (ÉE 594–600). Az ~ népénekkel
való helyettesítésére vonatkozó tudnivalókat
l. »népének
címszónál. * 5, 28, 29, 31
BP
áldozat
• A vallástörténészek szerint
az ôs-
népeknél az ~ célja az, hogy helyreállítsa
az Isten és ember közötti kapcsolatot. Aki Istennek ajánl
valamit, az a bô viszonzás reményében kettôs
~ot hoz: egyrészt valamit Istennek ad, másrészt meg is
fosztja magát attól. A keresztény teológia viszont
teljesen megfordította ezt a meghatározást: A keresztény
~ nem abból áll, hogy olyasvalamit adunk Istennek, amit ô
nem birtokolhatna nélkülünk, hanem önmagunkat tesszük
fogékonnyá arra, hogy ô teljesen megragadhasson minket.
A keresztény ~ azt jelenti, hogy Istent engedjük cselekedni saját
magunkban.
Jézus az újjáépült jeruzsálemi templom láttán nem az égôáldozatok nagyszerûségén álmélkodott, hanem a legsúlyosabb ószövetségi kritikát elevenítette föl. Így fejezte ki magát: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” (Mt 9,13). Jézus halála a régi törvény megszûntét, föltámadása pedig az új templom felépülését jelenti (Jn 2,13–22).
A keresztény ~ és istentisztelet már Jézus sorsában gyökerezik. Az ÚSZben a megváltó szenvedés minden értéke Jézusnak az Atya iránti engedelmességébôl és szeretetébôl fakad. Minden istentisztelet lényege a „Lélekben megvalósuló áldozat” lesz, amellyel a keresztények Krisztushoz társulnak Isten és embertársaik iránti szeretetben. Az Egyház a történelem folyamán naponként föleleveníti, jelenvalóvá teszi fôpapjának egyszeri ~át. – Ez valósul meg az »Eukarisztiában, amely egyetlen, valóságos, egyszer s mindenkorra megtörtént eseménynek jelenvalóvá tétele, s hálás megemlékezése Krisztus áldozatáról. OL
Áldozócsütörtök »Úr ünnepei
áldoztató
• Az a személy, aki a szentáldozást
kiszolgáltatja. Rendes kiszolgáltatói a »püspök,
a »pap és a
»diakónus,
rendkívüli kiszolgáltatója az »akolítus,
a világi »lelkipásztori
kisegítô, vagy az a személy, aki erre a helyi fôpásztortól
megbízást vagy engedélyt kapott. * 25, 29, 30.
VI
áldoztatórács • Lényegében szerényebb méretekben a korábbi »szentélykorlát szerepét töltötte be, kô, kovácsolt vas vagy fakorláttal elválasztva a »szentélyt a »hajótól. Korábban a hívek az ~nál térdelve fogadták a szentáldozást. A »liturgikus térrendezés megszünteti a »preszbitérium és a »hajó közti elkülönítést, és a lit. ref. bevezeti a hívek állva történô »áldozását. E térkialakításnak legtöbbször akadálya az ~. Amennyiben értékes, és mûemléki védelem alatt áll, az ~ot a helyén kell hagyni. Kovácsolt vas, értékes kô- és fafaragású ~ esetleg a templom más helyén kaphat rendeltetést, pl. az Eukarisztia ôrzési helye elôtt. Az értéktelen ~ eltávolítható az »ordinárius engedélyével. * 5. »szentélykorlát. AM
áldoztatótál, -edény »cibórium, »paténa
áldoztatótálca (lat. patina)•Kis tálca, melyet a ministráns az áldozó ajka alá tart, hogy az Oltáriszentség vagy részecskéi ne eshessenek a földre. A »kézbeáldoztatással egyre inkább veszít a jelentôségébôl. * 5. AM
alfa és ómega • A görög abc elsô és utolsó betûje. Értelmezésük a liturgiában a Jelenések könyvén alapszik: „Én vagyok az alfa és az ómega, az elsô és az utolsó, a kezdet és a vég” (Jel 22,13; 1,8; 21,6). A keresztény mûvészet Krisztusra alkalmazza és az Atyával való egylényegûségét a »Krisztus monogrammal való összekapcsolással fejezi ki. A középkori ábrázolásokon az ítélô Krisztus kezében tartja a nyitott élet könyvét (Jel 20,12), ennek két lapján látható az ~. »húsvéti gyertya. (40. ábra: »Szimbolikus betûjelek.) VI
alkalmazkodás (lat. accomodatio)•A liturgia ugyan egyetemes és minden kultúra felett áll, azonban a hívô nép adott körülményei és kultúrája körében valósul meg. Ezért a liturgiának isteni rendelés folytán vannak változhatatlan részei, de vannak a korok és a különféle kultúrák hatásaira kialakuló elemei is. Ez egyaránt biztosítja a hagyomány megôrzését és az egészséges fejlôdést.
Ezért a megújított liturgikus könyveknél figyelembe kellett venni az egyes népek hagyományait, szellemi örökségét, liturgikus szokásait. A szertartásokat jellemezze azonban a nemes egyszerûség, rövidség, fölösleges ismétlések elkerülése (vö. Lk 34), a babonaság és tévedés kizárása. A liturgikus könyvek »hivatalos kiadásai (editio typica) az egyes országok vagy nyelvterületek püspöki konferenciáinak feladata, hogy a lehetséges módosításokat körülményeiknek megfelelôen alkalmazzák. Körültekintô módon kell eljárni a missziós területeken, ahol nem eléggé ismert a nép vallásos öröksége. Ilyenkor szaktudósok, vallástörténészek véleményét is meg kell hallgatni. »inkulturáció VI
alkalmi misék (lat. missae et orationes ad diversa)•Az Egyház rendelkezése alapján vagy a hívek kérésére különféle alkalmakra bemutatott misék saját szöveggel. Négy csoportjuk van. I. Az Egyház szükségleteiért. Pl. az Egyházért, a pápáért, a zsinatért, papokért, papi hivatásokért, hívekért, lelkigyakorlatos vagy papi összejövetelekre stb. II. Közügyekért. Pl. hazáért, államfôért, népek jólétéért, békéért stb. III. Különféle nyilvános alkalmakra. Pl. vetés idején, terménybetakarításkor, a fogságban szenvedôkért, betegekért, haldoklókért, esôért, tiszta idôért, valamilyen szükségben, hálaadás Istennek stb. IV. Különleges szándékokra. Pl. az egyetértés ápolásáért, családért, a jó halál kegyelméért stb. Az ~en kívül vannak »rituális misék és »votívmisék is. * 5. BL
alleluja (héb. hallelu-Jah = ‘dicsérjétek Jahvét’)•Az ~ szó jól ismert az ÓSZ-i Szentírásban. Énekelték templomi kultuszban, de azon kívül is. Egyike azoknak a héber kifejezéseknek, amelyek fordítás nélkül mentek át keresztény használatba, valószínûleg, mert így található a Jelenések Könyvében is (19,1–5).
Liturgikus használata eltérôen alakult a keleti egyházban, ahol egész évben éneklik, és Nyugaton, ahol nagyböjtben és gyászszertartásokon nem énekelték. Az LK azon elve alapján, hogy a gyászszertartásoknak ki kell fejezniük a keresztény halál húsvéti jellegét, ma a gyászszertartásokon is énekeljük, nagyböjtben azonban továbbra is elmarad.
Az ~t valószínûleg
Damasus pápa (366–384) vezette be a római misébe,
feltehetôen Szt. Jeromos hatására. Általános
elrendelése Nagy Szt. Gergely nevéhez fûzôdik. A
mise ~-tétele responzóriális ének, kezdettôl
fogva általában csak egy »verssel. Az utolsó (-ja) szótagon az ~k túlnyomó
többségére jellemzô, többé-kevésbé
terjedelmes, igen sokszor periodikus dallam a »jubi-
lus. Az ~ éneklését kezdheti mindenki, vagy csak
a »szkóla, ill. a »kántor, és megismételhetô.
A hozzá való »verset az »Olvasmányok
könyvébôl vesszük (vö. RMÁR 37).
BP
alszerpap »szubdiakónus
általános feloldozás »bûnbocsánat szentsége
altare
privilegiatum (lat. ‘kiváltságos oltár’)
• Különösen a 16. sz.-tól kezdve a pápák
egyes
oltárokhoz azt a kiváltságot fûzték, hogy
azoknak a halottaknak lelke, akikért az ~on mutatnak be misét,
teljes »búcsúban
részesül. Ezt a kiváltságot eleinte a székesegyházak,
majd minden plébánia- és apátsági templom
egyik oltárára kiterjesztették, amelyeket „~”
felirattal láttak el. VI. Pál pápa Indulgentiarum
doctrina kezdetû apostoli konstitúciója 20. pontjában
így rendelkezik: „Az elhunyt hívekrôl legmesszebbmenôen
gondoskodó Egyház az eddigi bármely kiváltságot
(oltárkiváltság)
megszüntetve úgy határozott, hogy a megholtakért
bemutatott minden mise ugyanezekkel a kiváltságokkal rendelkezik”,
ti. az elhunyt számára teljes búcsút juttat, még
ha az nem is »gyászmise.
AM
altemplom (gör. krypta, ‘rejtett, föld alatti hely’)•Emelt szentélyû templomok »szentélye vagy kórusa alatt kiépített belsô tér, fôleg a román építészetben. Rendszerint jelesebb személyiségek vagy szentek temetési helye. Késôbb oltárt is állítottak fel benne. (Pl. Pannonhalma, pécsi székesegyház, Tihany, Feldebrô stb.) AM
ambó
(gör. anabainein, ‘felmenni’ igébôl,
ke-
leti egyházban: ambon)•Lépcsôkkel
megközelíthetô, kiemelt hely az istentisztelet olvasmányainak
felolvasására és egyes liturgikus énekek számára.
Gyakran beépítették a szentélykorlátba,
ezért kancellusnak
is nevezték. A román korban szívesen építettek
két ~t, egyiket a szentleckének, másikat az evangéliumnak.
A 13. sz.-tól átadta helyét az ~ a szószéknek,
majd a lit. ref. újra az igeliturgia helyévé tette. Isten
igéjének méltósága megkívánja,
hogy a templomban legyen egy megkülönböztetett hely, ahonnan
azt hirdetik. Illô, hogy ez a hely szilárd ~ legyen, ne pedig
egyszerû, elmozdítható olvasóállvány
(legile). Úgy kell
elhelyezni, hogy a hívek jól láthassák és
hallhassák azokat, akik az igeliturgiában szolgálatot
teljesítenek. Az ~ról olvassák fel vagy éneklik
a mise egy vagy két olvasmányát (esetleg a »válaszos zsoltárt),
az evangéliumot és a »húsvéti öröméneket.
Ez a helye a »homíliának és
az »egyetemes könyörgéseknek
is. Kevésbé alkalmas hely az ~ a magyarázó, a
kántor vagy karvezetô számára. A lit. ref. úgy
tekint az ~ra, mint az oltár párjára. Az ~ az ige-
liturgia, az oltár az eukarisztikus liturgia helye (RMÁR 272).
»szószék. 41.
ábra: Templombelsô, alsó ábra, 2. * 5.
AM
ambrozián rítus »nyugati rítusok
ámen (héb. a¯men ‘bizony úgy van, úgy legyen’)•Az ÓSZ és ÚSZ-ben egyaránt használatos kifejezés. Míg az OSZ-ben a nép helyeslése és válasza (MTörv 27,15–26), az evangéliumokban mindig Jézus ajkáról hangzik el (pl. Mt 6,2), az apostoli levelekben az imádság befejezéseként az egyetértést és megerôsítést fejezi ki (pl. Róm 1,5), vagy Istent magasztalja (pl. Fil 4,20). Ebben az értelemben használja a liturgia a könyörgések és imádságok végén, ezzel a rövid hitvallással fogadja az áldozó az Úr Testét és fogadja az áldást. VI
anafóra
(gör. anapherein, ‘fölemelni’)•A bizánci
liturgia központi imádságainak összefoglaló
neve, amely a római liturgiában az »eukarisztikus imádságnak
felel meg. A görög liturgiának ezt a részét
a hitvallás utáni párbeszéd vezeti be, ahol az
„Adjunk hálát az Úrnak!”
felszólítást követi
a latin „prefációnak”
megfelelô hálaadó imádság. A csöndes
ima elsô része a teremtô Atya dicsére-
te, mely az angyali seregek dicséretébe megy át.
A „Szent, szent”
utáni folytatás már a Krisztusban beteljesült üdvgondozást
eleveníti fel. Ennek befejezését az alapítási
igék jelentik: „Vegyétek, egyétek…”
„Igyatok ebbôl mindnyájan…” Nagy Szt.
Baszileiosz (Szt. Bazil) liturgiájában különösen
hosszú ez a hálaadó ima, mert az Ósz-tôl
Krisztus kereszthaláláig és megdicsôüléséig
minden üdvtörténeti mozzanatot megemlít.
Az Eukarisztia alapítási szavai után következô »anamnézisz Jézus zárószavait követi (vö. Lk 22,19 és 1Kor 11,24). Ünnepélyes befejezése: „Tieidet a tieidbôl néked ajánljuk fel…”
Majd az »epiklézisz következik. A pap csendesen könyörög az Úrhoz, hogy küldje le Szentlelkét a liturgiát végzôkre és a felajánlott adományokra. Ezután a „megszentelt adományok” vételére készülnek fel a liturgia résztvevôi. »Szent Liturgia felépítése a bizánci rítusban. OL
anamnézisz (gör. ‘emlékezés’, ‘megemlékezés’) • Az ~ az eukarisztikus ima része, mely által az Egyház teljesíti az apostolokon keresztül kapott krisztusi parancsot, hogy megemlékezzen Krisztusról és felidézze áldott szenvedését, kereszthalálát, dicsôséges feltámadását és mennybemenetelét. * 5. VI
András Szt. »Apostolok ünnepei
Angelus »Úrangyala
angyal (gör. angelosz, ‘küldött’, ‘követ’)•A Szentírásban az ~ok mint Isten segítô vagy büntetô követei szerepelnek, vagy Krisztusnak és apostolainak szolgálatában állnak. Szellemi lények, amibôl az is következik, hogy nemük nincs. A Szentírásban férfialakban jelennek meg, a képzômûvészek szárnyakkal ábrázolják. (A szárny a gyors szolgálat »szimbóluma.) A liturgia úgy fogja fel ôket, mint akik részt vesznek a mennyei és a földi liturgián is. A misében, a »prefációban így emlékezünk meg szerepükrôl: „Ezért mi is, miként az angyalok és fôangyalok, a trónod körül álló égi szellemek és minden seregek a mennyben, a te dicsôséged himnuszát zengjük és vég nélkül mondjuk: Szent vagy, szent vagy…” – »angyalok ünnepei. BL
Angyali üdvözlet »Úrangyala
Angyali üdvözlet ünnepe »Úr ünnepei
angyalok ünnepei • Ahogyan a szenteket, úgy az angyalokat is liturgikus tisztelettel illetjük. Ünnepeik: Szt. Mihály, Szt. Gábor és Szt. Ráfael fôangyal ünnepe: szept. 29.; a keleti egyházban: nov. 8.; Szt. Ôrzôangyalok emléknapja: okt. 2. BL
anticipálás (lat. anticipatio = ‘elôvételezés’)•Az ~ szokás alapján keletkezett jog, mely szerint a »zsolozsma Éjszakai imaórája (Matutinum) és a Reggeli dicséretek (Laudes) már elôtte való nap délutánján (két óra után) elvégezhetôk voltak, akár kórusban, akár az egyéni »Breviárium imában. A VI. Pál által kiadott „Laudes canticum” apostoli levél jóváhagyta a zsolozsma új rendjét. Ennek egész felépítése olyan, hogy napszakokhoz kötött imaórákból áll, de megengedi az Olvasmányos imaóra ~ át elôzô nap este a Vecsernye után (ÁRZS 59). AM
antifóna (gör. antiphoné = ‘ellenhang’)•1. ~-nak nevezzük azokat a kisebb-nagyobb terjedelmû keretverseket, amelyeket antifónás zsoltározáskor a zsoltár elôtt és után énekelünk vagy imádkozunk. A szír liturgiából görög közvetítéssel jutott el Nyugatra és honosodott meg a 4. sz. végén. Az új zsolozsmáskönyv (Liturgia Horarum) megengedi, hogy az ~ helyett a zsoltár címét, vagy eszmei mondanivalóját megjelölô szöveget imádkozzuk. A mise zsoltárait keretezô ~k az introitus (»kezdôének) és a communio (»áldozási ének).
A zsolozsma ~inak dallama egyszerûbb, az evangéliumi kantikumokéi esetenként ünnepélyesebb. A zsolozsma ~i gyakorta típusdallamok, a mise ~i viszont egyedi darabok, s csak néha többé-kevésbé sikerült dallamalkalmazások.
Az ~k szövege lehet zsoltáridézet, más szentírási szöveg, de egyéb imádság is, gyakran ritmikus prózai vagy verses, esetleg egyenesen rímelô verses formában. Utóbbira szép példákat találunk a magyar szentek zsolozsmáiban.
2.Mint gyûjtônév, használatos
minden nem zsoltár és nem strófikus
ének jelölésére. Így nevezzük pl. Mária-~nak
azt a négy imádságot, melyeket a Boldogságos Szûzhöz
intézünk. Régebben meghatározott idôszakhoz
voltak kötve (Ádvent–
Karácsony: Alma
Redemptoris,
böjtelô-nagyböjt: Ave
Regina caelorum,
húsvéti idô: Regina
caeli, pünkösd
utáni idô: Salve
Regina), s
párverssel és könyörgéssel záródtak.
Általában a zsolozsma befejezésekor és litániákon
énekeltük ôket. Ma a zsolozsmában a »Befejezô
imaórát (Kompletó-
rium) zárjuk Szûz Mária valamelyik, tetszés szerint
választható ~jával, húsvéti idôben
azonban kötelezô a Regina caeli kezdetû. Van »gregorián
és »népének dallamuk, és számos
énekkari feldolgozásuk is ismeretes. BP
antimenzion (gör. anti ‘elöl’, menza ‘asztal’ magy.: ereklyekendô)•Az oltár lényeges kelléke az ~ a keleti templomokban. Négyszögû vászonkendô, melyen az Úr Jézusnak a keresztrôl való levétele van ábrázolva. A kendô felsô részén, a kereszt két ágának találkozásánál valamely szent földi maradványaiból való részecske – ereklye – van bevarrva. Az ~t a pápától kapott hiteles ereklyéknek egy kisebb részecskéjével a püspök látja el, s ugyanô szenteli meg évenként egyszer, a nagycsütörtöki Szent Liturgiában (33. ábra: »elôkészületi oltár). OM
antipendium (lat. ante, ‘elöl’, pendere, ‘függni’)•Az oltárnak a néppel szemben lévô oldalát csaknem az aljáig borító terítô, melyet rendszerint gazdagon hímeztek, díszítettek. V. Pius misekönyve (1570) elôírta a liturgia napi színének megfelelô ~ használatát. A RMÁR nem tesz róla említést (27. ábra: »Oltár, A5). AM
Antiphonale,Antiphonarium • Aliturgikus énekgyûjtemények általános elnevezése. A középkorban egyaránt használták a »mise, vagy a »zsolozsma énekeinek gyûjteményére. A hagyomány szerint lánccal odaerôsítve ôrizték a Szt. Péter-bazilika fôoltáránál a Nagy Szt. Gergely-féle Antiphonale (Antiphonarium) Missae (Antiphonale Cento).
A Szt. X. Pius indította »liturgikus reform szellemében jelent meg a Liber Antiphonarius pro diurnis horis (1912) és az Antiphonale Monasticum pro diurnis horis (1984). E könyvek a római, ill. a bencés »zsolozsma énekeit tartalmazzák. BP
anyaegyház »plébánia, parochia, »plébániatemplom
anyakönyv (lat. liber parochialis, ‘plébániai
könyv’)•Az ~be a hívek személyi adatait jegyzi
be a helyi plébános. A Trid. óta a kereszteltek és
a házasultak ~ét, valamint a bérmálkozók
és a halottak ~ét is vezetni kell. A mai kor igénye miatt
rendelte el a MKPK 1999. ádvent 1. vasárnapjá-
tól a Katekumenek ~e használatát. A személyi adatokon
kívül tartalmazza a katekumenátus és
a megvilágosodás eseményeinek idôpontját
és a szentségfelvételek (»keresztség,
»bûnbocsánat,
» bérmálás és az »Eukarisztia) helyét és
idejét.
A megkereszteltek
feljegyzése valószínûleg már
a »katekumenátus intézményével
függ össze: a keresztségre jelentkezô nevét
beírták egy könyvbe. A kereszteltek ~-ébe beírandó
az illetô személynél a jegyzet rovatba: az elsôáldozás,
a bér-
málás, a házasságkötés, az egyházi
rend szentségének felvétele, valamint az örök
fogadalom letétele, az áttérteknél az áttérésre
vonatkozó adatok és az aposztázia (hitehagyás)
ténye. L.: Egységes Anyakönyvezési Szabályzat,
Bp. 1988. * 12, 13, 15, 19, 20.
VI
apát, apátnô (arám görögös
formában – abbas = ‘atya’; nôi formája:
abbatissa)•Kezdetben azt
a szerzetest jelentette, aki a lelkiatya feladatát végezte szerzetestestvérei
között. Szt. »Benedek óta a kolostor
elöljárója és vezetôje élethossziglan
vagy meghatározott idôtartamig. Az ~ -ot a szerzetesközösség
választja, és püspök vagy apát végzi
a benedikálás szertartását. A monasztikus nôi
szerzetesközösség elöljáróját apátnônek
nevezik. Megválasztása után püspök vagy apát
avatja fel tisztségére. Fô- vagy prézes~nak nevezik
az egyes monasztikus rendtartomány (kongregáció) vezetô
~ját. (Pl. pannonhalmi, monte-cassinói fô~, zirci prézes~)
»apát-benedikálás,
»apátság. VI
apát, apátnô
benedikálása
(lat. benedictio abbatis, abbatissae)•Szertartását már
Szt. »Benedek
és Nagy Szt. Gergely pápa is említi. A mise evangéliuma
után a püspök vagy benedikáló apát bizonyságot
szerez a szavazás törvényességérôl,
majd rövid intelmet mond. A jelölt a szavazás elfogadása
után földre borul, és a jelenlévôk eléneklik
a »Mindenszentek litániáját.
A benedikálási imádság után a püspök
átadja az új apátnak a szerzetesi szabályokat,
a »gyûrût, az apáti
süveget (»püspöksüveg) és a »pásztorbotot.
»Békecsókot vált a jelenlévôkkel,
majd a mise végén a »Te Deum éneklése közben vonul végig
a templomon. Az apátnô benedikálása annyiban különbözik
az apátétól, hogy a benedikáló imádság
után a rendi szabályokat és a gyûrût adják
át neki. A mise végén a benedikálást végzô
püspök vagy apát kíséri végig az új
apátnôt a templomon és Te Deum éneklése közben
bevezeti a »kórusba
az ôt meg-
illetô helyre. * 9.
VI
apátság (gör. lat. monasterium
= ‘monostor’)
•Az a monasztikus szerzetesház, amelynek élén »apát
áll. Ilyen pl. a pannonhalmi bencés ~, amelyet Géza fejedelem
alapított 996-ban. VI
apostoli áldás (pápai áldás)•Teljes búcsúval járó áldás, melyet a pápa ünnepélyesen „Urbi et orbi” (lat. Róma városának és az egész földkerekségnek) ad a szokásos »búcsúnyerési feltételekkel. Püspökök bizonyos ünnepélyes alkalmakkor, papok »lelkigyakorlatok után és halálveszélyben lévôknek a jog alapján adhatnak ~t. * 2, 24. AM
apostoli hitvallás »hitvallás
apostolok ünnepei (gör.: aposztolosz = küldött)•Apostoloknak nevezik elsôsorban a Jézus által kiválasztott tizenkettôt (Júdás helyére Mátyás került), de az Egyház más misszionáriusait és követeit is. Az apostolok Jézustól kapták megbízatásukat, hogy hirdessék az evangéliumot és tanúsítsák feltámadását. Szt. Pált külön látomásban hívta meg az Úr, de az apostolok közt ünnepeljük Szt. Barnabást, valamint Szt. Lukács és Szt. Márk evangélistát is.
Szt. »Péter és Pál fôünnepe: jún. 29., Szt. Pál megtérésének ünnepe: jan. 25., Szt. Péter székfoglalásának ünnepe: febr. 22.
A többi apostol ünnepe a következô:
Szt. Jakab, az idôsebb, Zebedeus fia, János testvére, ünnepe: júl. 25. Heves természetük miatt Jézus a „mennydörgés fiainak” nevezte a két testvért (Mt 3,17). Jézus szûkebb köréhez tartozott Péterrel és Jánossal. ApCsel 12,2 szerint I. Heródes Agrippa király Jeruzsálemben Jakabot lefejeztette, így elsôként lett vértanú az apostolok közül.
Szt. János,
Zebedeus fia, Jakab testvére, „a tanítvány, akit
Jézus szeretett.” Jézus a kereszten haldokolva reá
bízta édesanyját. Magas életkort ért meg
és Efezusban halt meg. Az ÚSZ-i Szent-
írásban evangéliuma, levelei és a Jelenések
könyve támaszkodnak János apostoli tekintélyére.
Ünnepe: dec. 27.
Szt. Jakab, a „kisebb Jakab”, az „Úr testvére” (rokona). A jeruzsálemi ôsegyház elsô püspöke, jelentôs szerepet vitt az apostoli zsinaton a pogánykeresztények ügyében ajánlott kölcsönös engedmények elfogadtatásával. Szt. Pál az Egyház „oszlopának” tartja. Egy apostoli levél szerzôje. Ünnepe Szt. Fülöppel együtt: máj. 3.
Szt. Fülöp betszaidai halász volt, és Keresztelô Szt. János körébôl az elsôk között hívta meg Jézus tanítványának. Ünnepe: máj. 3.
Szt. Máté
(Lévi néven is szerepel) vámos volt, akit meghívott
tanítványának az Úr. Az ô apostoli tekintélyére
támaszkodik az elsô evangélium.
A hagyomány szerint Etiópiában és Perzsiában
hirdette az evangéliumot. Ünnepe: szept. 21.
Szt.Tamás, az „Iker” (gör.:
Didümosz). Sze-
mélyével legtöbbet János evangéliuma foglalkozik
(Jn 11,16; 14,5; 20,24–29). A hagyomány szerint a pártusok,
Perzsia és India apostola. Ünnepe: júl. 3.
Szt. András,
Péter testvére. Keresztelô Szt. János tanítványa,
Jánossal együtt elsônek szegôdik Jézushoz (Jn
1,35–40), és Pétert is Jézushoz vezeti. X alakú
kereszten szenvedett vértanúságot. Ün-
nepe: nov. 30. Különösen a bizánci egyház védôszentje.
Szt. Bertalan valószínûleg azonos János evangéliumában Natánaellel. A hagyomány szerint Indiában és Örményországban mûködött, elevenen megnyúzták, így halt vértanúhalált. Ünnepe: aug. 24.
Szt. Simon és Júdás a hagyomány szerint együtt szenvedtek vértanúhalált. A „buzgó Simon a zelóták csoportjához tartozott, mielôtt Jézus meghívta (Mt 10,4). Júdás, „nem a karióti” (Jn 14,22) a Tádé melléknevet viselte, talán rokona volt Jézusnak. Ünnepe: okt. 28.
Szt. Mátyás megválasztásának történetét az áruló Júdás helyére az ApCsel 1,15–26 mondja el. Péter kezdeményezésére a kezdettôl fogva Jézussal tartó József és Mátyás közt sorsot vetettek, „a sors Mátyásra esett, mire a többi tizenegy apostol közé sorolták” (ApCsel id. versei). Ünnepe: a világegyházban máj. 14., Magyarországon: febr. 24.
Szt. Barnabás
nem tartozott a tizenkettô közé, de az ôsegyház
egyik legjelentôsebb hithirdetôje lett. „József,
a ciprusi levita, akit az apostolok
Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia” (ApCsel 4,36). Apostoli munkájának
számos részletét az ApCsel-bôl ismerjük meg;
egyik legnagyobb érdeme, hogy a megtért Pál apostolt
bekapcsolta az antiochiai egyház misz-
sziós tevékenységébe. Ünnepe: jún.
11.
Szt. Lukács evangélista pogány származású görög keresztény, Kol 4,14 szerint orvos volt. Szt. Pált több apostoli útján kísérte. A harmadik evangélium és az Apostolok Cselekedeteinek szerzôje. Ünnepe: okt. 18. Szt. Márk evangélista, aki a János nevet is viselte, annak a Máriának fia, aki házát az ôsegyház jeruzsálemi gyülekezetének rendelkezésére bocsátotta. A hagyomány szerint Szt. Péter munkatársa és az idôrendben legkorábbi második evangélium szerzôje; alexandriai püspökként szenvedett vértanúhalált, ereklyéit Velencében ôrzik. Ünnepe: ápr. 25. VI–AM
apszis
(gör. apszisz ‘boltozat’)•Eredetileg
a késô ókori pogány bazilika egyik alkotórészét
jelentette, amely a téglalap alakú épület bejáratával
szemközt volt. Félkör alaprajzú, és felül
félgömb alakban záródó épületrész.Az
ókeresztény templomépítôk ezt a »bazilika-formát fejlesztették
tovább. A középhajó meghosszabbításaként
a záróívet a fôhajótól alacsonyabban
félkör vagy sokszög alakúra képezték
ki. Az ~ közepén állt a »püspöki
trón, elôtte pedig az oltár.A keleti templomoknál
gyakori a hármas ~: a középsô mellett még
két kisebbet is építettek az »elôkészületi
oltár és a diakonikon számára, ahol
a »liturgikus
szereket tárolták. A nyugati templomokban is található
hármas, ritkán kettôs ~. Mivel az ~ a templom kiváltságos
helyén van, ezért a keleti »ikonográfia külön
elôírásokkal szabályozta azt, hogy milyen képek
kerülhetnek erre a falrészletre; leggyakrabban az Üdvözítôt
tartó Istenszülô freskója díszíti az
~t.
(3. ábra: Ókeresztény bazilika, 13.)
OL
aranymise »évforduló
Aranyszájú Szt. János liturgiája »bizánci rítus
asszisztencia »segédkezôk, »ministráns
asztalka (gör. abakusz, lat. credentia)•A
»preszbitériumban felállított
kis asztal, ahová
a »kelyhet, a »paténát, a »cibóriumot
a konszekrálandó ostyákkal, a bort és a vizet
készítették ki a miséhez. Helyes, ha csak a kelyhet
és a »korporálét készítik
ki az ~ra, amíg az áldoztató tálat, a kenyeret,
a bort és a vizet az áldozati adományok asztalára
(»felajánlási asztal)
a hajóban helyezik el, ahonnan a hívek (vagy a »ministránsok) az Eukarisztia
liturgiája elején az adományok elôkészítésére
az oltárhoz viszik. Az ~ra tehetô az »igeliturgia alatt a »misekönyv,
és a kézmosáshoz szükséges kancsó
a hozzátartozó tállal és kéztörlô
kendôvel. (41. ábra: Templombelsô, alsó ábra
5.)
AM
aszteriszkusz (lat. ‘csillagocska’)•A
grego-
rián énekeskönyvekben elválasztja a zsoltárvers
két félversét; a zsoltár-kádenciában
a záróhangról való egész hangos felfelé
lépést írja elô; a darab elején vagy végén
a teljes kórus belépésének helyét jelzi.
BP
avatás (régi hagyományos
neve: egyházkelô)
•Édesanya megáldása a szülés után.
Tetszés szerint kiszolgáltatható szentelmény a
gyermek megkeresztelése után, de végezhetô attól
függetlenül is. * 12.
AM
Az Úr legyen veletek! (lat. Dominus vobiscum)•A
püspök, pap és diakónus által leggyakrabban
használt liturgikus köszöntés, mely az ÓSZ-ben
(Rut 2,4) és az ÚSZ-ben gyökerezik (Lk 1,28). Szt. Pál
levelei is a bekezdésnél, befejezésnél ehhez hasonló
köszöntéseket tartalmaznak. A közösség válasza:
„És
a te lelkeddel”
is szentírási alapokon nyugszik (pl. 2Tim 4,22). A római
liturgiában a leggyakrabban használt köszöntésforma:
Az új Római Misekönyv (1969) ~ használatát
a mise bevezetésekor, befejezésekor, az evangélium elôtt
és a prefációt bevezetô párbeszédben
jelölte ki. A bevezetô köszöntésnél a püspök
~ helyett a „Békesség
veletek!” köszöntést
használja.
AM