egybeesés (ünnepek) (lat. occurrentia)•Ha ugyanarra a napra több liturgikus ünneplés esik, azt ünnepeljük, amelyik a liturgikus napok táblázatán az »ünnepek rangja szerint elõbb áll. Ha két fõünnep esik egybe, az egyik fõünnep a következõ napra kerül át. Egyéb esetekben az akadályozott ünnep vagy emléknap elmarad. Az egyetemes egyházat érintõ kétséges esetekben az »lstentiszteleti és Szentségi Kongregáció ad eligazítást.    VI

 egyetemes könyörgések (hívek könyörgése)•Az ~ekben, vagy másként: a hívek könyörgésében lsten népe saját papi szerepét gyakorolva imádkozik minden emberért. Tanácsos, hogy a könyörgés helyet kapjon minden közösségi misében, mégpedig œgy, hogy a kérésekkel gondoljanak az egész Egyházra, a közhatalom gyakorlóira, továbbá a különféle nehézségekben küszködõkre, végül minden emberre és az egész világ üdvösségére.

A szándékok sorrendje általában a következõ:

a) az Egyház,

b)a közhatalmat gyakorlók és az egyetemes közjó,

c ) a különféle szükséget szenvedõk és

d) a helyi közösség szükségletei.

Sajátos alkalmakkor azonban, amilyen a bérmálás, a házasságkötés, a temetés, a szándékokat a különleges eseményre való tekintettel lehet összeállítani.

A misézõ pap feladata a hívõk könyörgését irányítani; rövid figyelmeztetéssel a híveket imádságra szólítani, majd pedig a könyörgést bezárni. Tanácsos, hogy a szándékokat a »diakónus, a »lektor, a kántor vagy valaki a hívek közül mondja. Az egész közösség pedig kétféle módon fejezi ki kéréseit: vagy œgy, hogy az egyes szándékok után közös fohászt mond, vagy pedig csendben imádkozik (RMAR 45–47). »kreativitás a liturgiában. * 5.            VI

 Egyház (gör. ekklészia, lat. ecclesia = ‘népgyûlés’, hírnök által összehívott polgárok gyülekezete)•Az ~ lsten népének közössége, melyet maga az lsten hívott össze, hogy vízbõl és Szentlélekbõl œjjászületve, Krisztus titokzatos testeként jele és eszköze legyen az lstennel való belsõ egyesülésnek és az egész emberiség egységének. Az ~ »misztériumát gazdagon fejti ki a II. Vat. dogmatikai konstitœciója, a Lumen Gentium. Itt most elsõsorban az ~ liturgikus közösségét tárgyaljuk. Ennek lényegét találóan fejti ki Szt. Péter, aki így ír az ~ -ról: „Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsõségét hirdessétek, aki a sötétségbõl meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok.” (1Pét 2,9–10; vö. Kiv 19,5–6.) A földön élõ ~ hármas tevékenységet fejt ki: diakoniát (szolgálat), martyriát (tanœságtételt) és liturgiát (Isten magasztalását). Az „œj ég és œj föld” (Jel 21) egyháza az örök életben már csak mennyei liturgiát végez, ez az ~ legfontosabb tevékenysége itt a földön is. A liturgia által lesz láthatóvá az ~, elsõsorban az »Eukarisztia ünneplésével, amikor a püspök vagy az õt képviselõ pap vezetésével Isten népe körülveszi az »oltárt, hogy Istent imádja, neki hálát adjon, õt kérje és engesztelje. Az
igehirdetéssel terjeszti a hitet, a »szentségekkel pedig megszenteli az embereket. Az Eukarisztikus áldozat kiterjesztése az egész napra a »zsolozsmában folytatódik. Mindezeknek az a célja, hogy Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának »hœsvéti misztériumában való részesedéssel az embert végsõ célja felé vezesse: az örök üdvösségre.          VI

 egyházi év »liturgikus év

 egyházi rend szentsége (lat. sacramentum ordinis, ordo)•Az êSZ-i könyvek kétségtelenül igazolják, hogy Jézus az apostolait hármas küldetése folytatásával bízta meg (Mt 28,19): a prófétai, pásztori és a papi szolgálattal. Ez nemcsak kívánsága volt, hanem szentségi megbízatásukra is utalást találunk (pl. Jn 17,17–18). Már az êSZ-i ira-
tok is különbséget tesznek a megkereszteltek „szent és királyi papsága” (1Pét 2,5. 9) és a Krisztus hármas tisztségében részesült apostolok közt. Az apostolok vezetése alatt épül a keresztény közösség a Szentlélek adományai és a különbözõ szolgálatok révén (pl. 1Kor 12,4–30), de ugyanakkor imádság és kézfeltétel által vezetõket rendelnek a közösségek élére (1Tim 4,14 stb.). A hangsœly a közösség vezetésén van, éppen az elsõ századokban, ezért nincs pontosan körülhatárolva az egyes elnevezésekhez – pásztor, püspök, preszbiter – tartozó feladat a közösségen belül. An-
tióchiai Szt. Ignác (†107) leveleiben már beszél
a három papi rendrõl: a »püspöki, a »papi és a »diakónusi tisztségrõl. Ýgy az Egyház élén a püspök áll, akit körülvesz a papok (preszbiterek) közössége és segítségére vannak a diakónusok. E három nagyobb rend mellett kialakultak az œn. »kisebb rendek, elõször gyakorlati feladattal, késõbb pedig a nagyobb rendekhez vezetõ lépcsõfokként. Amíg a nagyobb rend eltörölhetetlen jelet hagy, az 1200 körül kialakult »szubdiakonátus ezt nem adta meg, azonban a papi nõtlenség és a zsolozsmázás kötelezettségével járt. VI. Pál pápa 1972. aug. 15-én kelt Ministeria quaedam kezdetû apostoli levelével a szubdiakonátussal együtt megszüntette a »kisebb rendeket. Mindössze két szolgálat maradt meg: a »lektor és az »akolitus (az ostiarius, és exorcista kisebb rendjét VI. Pál eltörölte). A szentségi rendekben szentelés, a szolgálatokban »avatás által részesül az erre kiválasztott. (»püspökszentelés, »papszentelés, »diakónusszentelés.) * 6, 18.        VI

egyházkelõ »avatás

 ekténia (gör. jelentése: ‘kinyœjtás’, ‘erõfeszítés’)•A keleti liturgikus imádság egyik formája, amely némileg hasonlít a nyugati »litániához. Többnyire diakónus által végzett könyörgéssorozat, amire a nép válasza egyszer vagy háromszor elmondott „Uram irgalmazz!” („Kürie eleészon”). Amíg a diakónus a képállvány (»ikonosztázion) elõtt az állandó könyörgéseket olvassa, a pap az oltárnál csöndes imákat vagy alkalmi ~t mond.
A reggeli és alkonyati zsolozsmán, illetve a szentségek végzésénél szintén többször is szerepelnek ~k. A keleti liturgia fõbb ~i a következõk :

1.A „nagy ~”, amely a békességért végzett könyörgéssel kezdõdik, s amit „minden város, község és vidék” lakóinak üdvösségéért minden fõbb szertartás kezdetén végeznek.

2.A „kis ~” a Szent Liturgiában az antifónák és a reggeli istentisztelet (»utrenye) himnuszsorának (az œn. kánonnak) éneklése közben rendszeresen ismétlõdik a következõ kezdéssel: „Ismét és ismét békességben könyörögjünk az êrhoz”.

3.A „hármas ~” az evangélium után következik. Az Egyház közösségéért és elöljáróiért végzett könyörgésekre a nép háromszor ismétli az „Uram irgalmazz!” választ.

4.A „kérõ ~” az »anafóra után kezdõdik a következõ könyörgéssel: „Minden szentekrõl megemlékezvén ismét és ismét békességben könyörögjünk az êrhoz”. Az üdvösségért végzett kérésekre a nép válasza : „Add meg, Uram!” Ez az ~ végül a Miatyánk éneklésébe torkollik.

5. „Igazhívõk ~ja” az áldozat utáni hálaadás.

6.A keleti keresztényeknél a liturgián kívül is gyakori volt a „Kürie” fohász: ugyanezt ismételgették járvány, tûzvész vagy földrengés idején is. A naponta több ezerszer ismételt »Jézus-ima is erre épült: „Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam! – Kürie Jészousz Krisztosz, eleészon me!”                                                                                OL

 elbocsátás•A római liturgiában az ~ a liturgikus szertartások befejezõ része. A közösséget a
diakónus bocsátja el, vagy annak hiányában maga a pap, vagy a koncelebrálók egyike. Az ~ a misében: A szentmise véget ért, menjetek békével! Más, hasonló ~ is lehetséges a RM-ben található formák szerint. A közösség válasza: Istennek legyen hála! »Hœsvétvasárnaptól Fehérvasárnapig az ~hoz és válaszhoz két Alleluját kapcsolunk. Az ~ elmarad, ha a mise után más liturgikus cselekmény következik, vagy ha a nép részvétele nélkül végzik a misét. A keresztelés és a zsolozsmázás után ugyan-
csak a pap vagy a diakónus bocsátja el a közös-
séget: Menjetek békével! szavakkal. Hœsvét nyolcadában hozzáteszik a két Alleluját. – A keleti
»igeliturgia után a »katekumeneket elbocsátják. A misén kívüli áldásokat egy ünnepélyesebb áldás zárja. * 5, 8.              VI

 A bizánci liturgiában három típusa van:
       Nagy-, közép- (köznapi) és kis ~.

Formái: 1. Nagyelbocsátó:

Pap: Bölcsesség!

Nép: Adj áldást!

Pap: Krisztus a mi Istenünk, ki áldott és dicsõített öröktõl fogva.

Nép: Tedd erõssé Isten az igaz katolikus hitet örökkön örökké.

Pap: Legszentebb Istenszülõ, üdvözíts minket.

Nép: Ki a keruboknál tiszteltebb és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsõbb vagy, ki az Istent, az Igét sérülés nélkül szülted, téged, valóságos Istenszülõ, magasztalunk.

Pap: Dicsõség néked, Krisztus, Istenünk, a mi reménységünk, dicsõség néked.

Nép: Dicsõség az Atyának és a Fiœnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ñmen. Uram irgalmazz (3-szor)! Adj áldást, Uram!

Pap: (elmondja az elbocsátó imát, amely alkalmankint változik).

Nép: Ñmen.

Pap: Az êr áldása reátok az õ kegyelmével és emberszeretetével, most és mindenkor és örökkön örökké.

Nép: Ñmen.

2.Közép- (köznapi) elbocsátó: Pap: Bölcsesség!

Nép : „Ki a keruboknál…”

(továbbiak, mint fent!)

3. Kiselbocsátó: Pap: Dicsõség néked Krisztus Istenünk, dicsõség néked!

Nép: „Dicsõség az Atyának… (továbbiak, mint fent!)      OM

 elégtétel »bûnbocsánat szentsége

 elõcsarnok (gör. narthex, lat. atrium)•A templomkapu és hajó közti rész, amely elsõsorban a bizánci stílusœ templomokban kapott nagy jelen-
tõséget. A latin templomokban a világi élet és
a szakrális tér összekötõ része, mely alkalmas arra, hogy állandóan nyitva tartva, a hívek bármikor betérhessenek a templomba imádkozni. Az ~ jelenti a templom elõtti bekerített szabad teret is.

Az ~ban helyezik el a hirdetéseket; az idegenforgalom miatt kívánatos itt a templom történetét ismertetõ táblát elhelyezni és azt idõnként cserélt, ízléses vallási plakátokkal díszíteni. Ezek hitre és imára indító képeket és szövegeket tartalmazzanak. (3. ábra. ãkeresztény bazilika, 4, 5.)               AM

 elõénekes• 1. A »gregorián mûveket intonáló személy(ek) elnevezése (cantores, antiphonistae). Az intonáció a csillagig (»aszteriszkusz) tart, ekkor lép be a teljes kórus.

2.Hagyományosan a nemcsak a pap által végezhetõ (»litánia stb) szertartások, vagy kimondottan népi ájtatosságok (»paraliturgia) énekvezetõje.

3. A »népének liturgikus rangra emelése után képzett »kántorral nem rendelkezõ helyeken a plébános irányítása szerint az ~ a liturgia énekes részeinek vezetõje. E szerepben helyesebb az „énekvezetõ” név használata.        BP

 elõesti mise•Az Egyház õsi szokása, hogy a fõünnepek megülése már az elõzõ esti, a vasár-
napé a szombat esti »Vecsernyével kezdõdik. Az esti misék bevezetésével vetõdött fel az igény lelkipásztori megfontolások alapján, hogy az elõesti ünneplés a Vecsernyén kívül a misében is megtörténjék. Ýgy a vasárnapok és a kötelezõ ünnepek elõesti miséjével eleget lehet tenni a misén való részvétel kötelezettségének.                                                    VI

 elõimádkozó•1. A nemcsak pap által vé-
gezhetõ közös imádságokat (»szentségimádás, »szentolvasó, »keresztœt, »litánia stb.) vezetõ személy; a lit. ref. óta az ~ a liturgikus cselekményeknek hivatalos szereplõje. Misében és pap által vezetett liturgikus cselekményekben az »egyetemes könyörgéseket imádkozza, vagy a fõpásztortól nyert megbízás alapján liturgikus cselekményeket (»zsolozsma, »igeliturgia) vezet.

2. »Praeorator (elõimádkozó könyv); »lelkipásztori kisegítõk.       BP

 elõkészületi oltár (gör. prothészisz)•Az ókeresztény és bizánci stílusœ templomokban az apszis északi oldalához csatlakozó helyiség asztala, amely a »Szent Liturgia elõkészítésére szolgál (»proszkomídia). (33. ábra. Protézisz, elõkészületi oltár)       AM

élõk szentségei•A természetfeletti kegyelmi életet a keresztség hozza létre bennünk, ha pedig halálos bûnnel elveszítettük, a bûnbocsánat szentsége visszaszerzi azt. Ezért e két szentséget a „holtak szentségeinek” nevezik, mert a Szentírás lelki-
leg halottnak mondja azokat, akikbõl a természetfeletti élet hiányzik. A többi öt szentség az ~: a »bérmálás, az »Eukarisztia, a »betegek kenete, az »egyházi rend és a »házasság. E szentségekhez csak a természetfeletti élet birtokában, a megszentelõ kegyelem állapotában járulhatunk. Bizo-
nyos esetben a betegek kenete is a „holtak szentségei” közé tartozhat, ha a betegnek hite és bûnbánata van, de gyónni nem tud, megigazul e szentséggel, és méltón áldozhat. Aki tudja, hogy halálos bûn állapotában van, nem szabad az ~hez járulnia, hanem a bûnbocsánat szentségében vissza kell nyernie a megszentelõ kegyelmet.                                         AM

 elõszenteltek liturgiája•A bizánci liturgia sajátos, böjti formáját nagyböjtben elõre megszentelt áldozati adományokkal végzik. A liturgia böjti elõkészületi és felajánlási része tehát egészen kimarad ezen a „csonka” liturgián, ami tulajdonképpen az alkonyati zsolozsmához kapcsolt ünnepélyes áldoztatási szertartás.

Miután a Laodikeai Zsinat (370 körül) nagyböjtre betiltotta a „kenyér fölajánlását” szombat és vasárnap kivételével, a vasárnapi Szent Liturgián a pap nem egy, hanem három »„Bárányt” készít elõ. Ezek közül kettõt az Eukarisztia után félretesz, hogy majd szerdán és pénteken este hozhassa ünnepélyes körmenetben az oltárhoz, s ezzel lehetõvé tegye a böjti napokon is a szentáldozást.

Az elõre megszentelt áldozatokkal való »bevonulás szertartása az alkonyati zsolozsma énekei és olvasmányai után következik. A kérõ »ekténia és a Miatyánk után a pap az „elõre megszentelt szentség”-bõl áldoztatja meg a híveket. Az elbocsátás szertartása az amboni ima (»ambó) kivételével ugyanolyan, mint a többi Szent Liturgiában. Nyugaton »Nagypéntek. »Szent Liturgia felépítése a bizánci rítusban.        OL

 elsõ (I.), második (II.) év »olvasmány

 elsõáldozás•Az Eukarisztia elsõ vétele Keleten és Nyugaton egyaránt beletartozott a keresztény élet beavatási (iniciációs) szentségei közé. Ýgy a »keresztség, a »bérmálás után rögtön kiszolgáltatták. Azonban az Eukarisztiával kapcsolatban késõbb a személyes hit követelményét kívánták meg, így szükségesnek tartották a személyes érettséget. Ezért idõpontját egyre késõbbre halasztották. Az ~ra való felkészítést a szülõk feladatának tekintették, és sok fáradozás ellenére, a 19.
sz.-i iskolai hitoktatás sem hozott változást. Szt.
X. Pius pápa szorgalmazta a kisgyermek megfelelõ oktatás utáni korai szentáldozását. Az ~ ideje számos országban »Fehérvasárnap volt, amikor megfelelõ külsõségek közepette ünnepelték meg annak napját. Az ~ra kétéves elõkészületet ír elõ a MKPK. A közös ~ idõpontja a helyi körülményektõl, az egyéni ~ pedig a felkészüléstõl függ.                                      VI

 embolizmus (gör. embolion, ‘közbeszœrt mondat’)•Az Eukarisztia ünneplésénél ( »mise szerkezete) a Miatyánk utolsó kérésének gazdagabb kifejtése, amely a földi léten tœlmutatva az örök életre irányítja figyelmünket: …reménykedve várjuk az örök boldogságot és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsõséges eljöttét. Erre válaszol a hívõ nép: Mert tiéd az ország, a hatalom és a di-
csõség, mindörökké. Ñmen. Ezt a »doxológiát egykor a bizánci rítusban a Miatyánk után mondta a pap, s ezért több középkori evangéliumi kéziratba is bekerült. Ennek alapján Rotterdami Erasmus egy 1516-i görög evangéliumi kiadásba belevette. A protestánsok Erasmus szövegét fordították le,
s ezért vették át a Miatyánk záradékaként, jóllehet az eredeti Szentírásban nem szerepel. A II. Vat. után az Egyház régi hagyománya alapján ismét bevezette a miseliturgiába e doxológiát az ~ végén. »Miatyánk.           BL

 emléknap (lat. memoria) »ünnepek rangja

 ének•A vallásos lelkiségnek és az ember mûvészi önkifejezésének egyaránt fontos eszköze. Lehet »hangszerrel kísért, vagy hangszerkíséret nélküli ( »á cappella). Elõadóit tekintve lehet szóló, illetve egy- vagy többszólamœ »karének. Tœlnyomó többségben vannak a szöveges ~ek, de vannak szöveg nélküli ~ek is (»jubilus).

1987. nov. 5-én jelent meg az »Istentiszteleti Kongregáció okmánya „êtmutatás a templomi hangversenyekrõl” címmel. E szerint templomban csak szent, illetve vallásos jellegû zene és ének adható elõ liturgián kívüli hangverseny keretében, profán kompozíció sohasem. Az ordinárius csak egyes esetekre adhat engedélyt, fesztiválsorozat-
ra nem. Belépõdíj nem szedhetõ, csak önkéntes adomány a rendezés költségeire »gregorián ~; »nép-~.             BP

énekes mise, „nagymise” (missa cantata)•Olyan ünnepélyes miseforma, melyben a celebráns gregorián dallamon énekelte a könyörgéseket, intonálta a Gloriát és Credot, énekelte (az evangéliumot), a prefációt, Miatyánkot, az elbocsátást és az áldást. A nép vagy »népénekkel vagy »polifónikus énekkel a »kezdõéneket, felajánlási éneket, »áldozási éneket és a mise »ordináriumát énekelte. Ñltalában énekbetétek voltak a »kánon csendesen imádkozott részei alatt is. Az ~vel szemben volt a „csendes mise” (missa lecta), ahol a celebráns nem énekelt, a hívek esetleg népénekkel kísérték a misét. Az 1967. márc. 5-én kelt „Musicam sacram” instrukció a két miseforma közti különbséget megszünteti: „Az istentisztelet ünnepélyes formája közt, amikor mindent énekelnek, amit az éneklés kíván, és az egyszerûbb forma közt, amikor semmit sem énekelnek, különféle fokozatok lehetségesek, attól függõen, mennyit énekelnek.” Ezt megerõsíti a RMÑR 19 és 77 is (1969) : „A mise ünneplésében nagy szerepet kell juttatni az éneklésnek, …de mégsem szükséges minden alkalommal énekelni minden szöveget, mely egyébként éneklésre van szánva. Az egyes éneklendõ részek megválasztásánál elsõbbségben kell részesíteni a jelentõsebb részeket, fõleg azokat, amelyeket a papnak és segédkezõknek a néppel felváltva, illetve a papnak és a népnek együtt kell énekelnie” (19). „Illõ, hogy a közösségi misét, amennyire csak lehetséges, fõleg vasárnapokon és kötelezõ ünnepeken, énekelve… mutassák be. Végezhetõ azonban ének nélkül is…” (77).      AM

 Epifánia »Teofánia »Vízkereszt

 epiklézisz (gör. epikaleó = ‘hívok, esdeklek’, lat. epiclesis = ‘Lélekhívás’)•Ñltalánosságban Isten lehívása, hogy egy személyt vagy tárgyat megszenteljen (vö. l Tim 4,3–5). A liturgiában több ~-szerû könyörgés szerepel (pl. »keresztvízszentelés). Különös jelentõségû az »eukarisztikus ima két ~e, Lélekhívása. a) A kenyér és a bor felett – kezét föléjük nyœjtva – a celebráns Isten erejéért esedezik, hogy az emberektõl felajánlott adományok legyenek szentté, azaz legyenek Krisztus Testévé és Vérévé; b) az áldozási ~ben pedig azt kéri, hogy a tiszta áldozat legyen üdvössége azoknak, akik a szentáldozásban magukhoz véve részesülnek benne (vö. RMÑR 55). * 8.           VI

 ereklye (lat. reliquia)•Szentek vagy boldogok testébõl reánk maradt részek, részecskék. Tágabb értelemben ~ minden tõlük maradt vagy velük kapcsolatos emlék, pl. a vértanœk kínzóeszközei, szentek ruhája, vagy más tárgy, amelyet használtak. Tiszteletük alapja a kegyelet („pietas”). A keresztényüldözés idején a vértanœk sírja felett miséztek. Innen eredt a szokás, hogy az oltárba ~t helyeznek. Azt a szokást, hogy az oltárba szentek ~it zárjuk, lehetõleg meg kell tartani. Vigyázni kell azonban arra, hogy az ~k valódiságához kétség ne férjen (vö. RMÑR 266). Az ereklyét az oltár menzája alá helyezzük el, s nem a menzába magába. * 5.                                             BL

 erõs fogadás »bûnbocsánat szentsége

 érsek »metropolita

 eskü (lat. iusiurandum)•Az ~ az Isten nevére való hivatkozással tett kijelentés az igazság tanœsítására vagy ígéret valami természeténél fogva erkölcsileg jó dolog megtételére. Aki szabadon megesküdött arra, hogy valamit megtesz, annak külön vallási kötelezettség annak teljesítése, amit esküvel megerõsített (vö. ET 1199–1204). Eskü csak megfontoltan és igazságosan tehetõ le. Esküt kell tenniök az ET szerint az egyházi vagyonkezelõknek feladatuk átvételekor, az egyházi bíróság összes tagjainak és munkatársainak feladatuk hûséges és szabályos ellátására; az egyházi perben szereplõ felek és tanœk ~t tesznek az igazmondásra. Mielõtt a püspök hivatalát birtokba venné, hûséget esküszik az Apostoli Szentszék iránt (ET 380). A Hittani Kongregáció 1989. márc. 1-jei hatállyal œj esküszövegeket adott ki a II. Vat. tanítása szellemében püspökök, helynökök, teológiai ta-
nárok és diakónusok számára.

A »házasság szentségének kölcsönös kiszolgáltatása után az MKPK által kiadott HSZ „õsi magyar szokás”-ra hivatkozik, amikor a közremûködõ pap ~t vesz ki elõbb a võlegénytõl, majd a menyasszonytól, melyben a „holtomiglan-holtodiglan” való hûségre esküsznek meg. (Ennek több formáját kínálja a HSZ.) Ezért a magyar nép általánosan „esküvõnek” nevezi a házasságkötést. Az eskü gesztusa a jobb kéz mutató és középujjának a »feszületre, a Bibliára helyezése, vagy a jobb kéz felemelése.                  AM

 esküvõ »házasság szentsége

 esti ima »Befejezõ imaóra (Kompletórium)

 Eukarisztia (gör. ‘hálaadás’)•Az utolsó vacsorát megjelenítõ cselekmény megnevezésére
„A 12 apostol tanítása” (Didakhé) az õsegyházban már az ~ szót alkalmazza. A »kenyértörés (ApCsel 2,42–46) és »œrvacsora (vö. 1Kor 11,20) helyett a 2. sz.-tól a keresztények ~nak nevezik a misét, a Szent Liturgiát. Ekkor különül el a Krisztus áldozatát megjelenítõ szentség a zsidó hagyományok szerint folytatott szeretetlakomáktól (»agapé). Az eredetileg házanként végzett kenyértörés
a zsinagógai mintára végzett »igeliturgiával bõvült. A 2. sz.-tól váltotta föl az esti kenyértörést a reggeli ~.

Amint az utolsó vacsora a golgotai áldozat elõvételezése, az Egyház tanítása szerint az ~ meg-
jeleníti Krisztus megváltó áldozatát. Az alapítási igék után a kenyér és bor színe alatt a megdicsõült Krisztus valósággal jelen van. Jusztinosz I. Apológiája szerint „ezt a táplálékot mi ~nak nevezzük, … ezeket mi nem œgy vesszük, mint közönséges kenyeret vagy közönséges italt, hanem mint a megtestesült Jézus Krisztus, Megváltónk, az Isten Igéje által a mi üdvösségünkért felvett testet és vért, az ä hálaadó imájával megáldott táplálékot” (66).

Keleten a késõbbi liturgikus szóhasználatban az ~ jelölte az imádságoknak legünnepélyesebb faját is, amit latinul „praefatio”-nak is neveztek. Ez az ~ Szt. Hippolütosz „Apostoli Hagyománya” szerint már a 3. sz.-ban a mai formában volt meg (4.). Az áldozati adományok átvétele után a püspök az „Emeljük föl szívünket!” és „Adjunk hálát az êrnak!” felszólítást mondja el. Ez már bevezeti az üdvtörténet nagy eseményeiért végzett hálaadást és az ~ alapításának fölidézését, a tulajdonképpeni »„eukarisztikus imát”, vagy „kánont” »anafóra.

~nak nevezzük az »eukarisztikus imával átváltoztatott adományokat (Oltáriszentség), a latin rítusban különösen az imádó tiszteletre és misén kívüli áldoztatásra megõrzött Szentostyát is.                  OL

 Eukarisztia õrzési helye•Az elsõ sz.-okban
a mise után a hívek nemegyszer hazavitték az »Eukarisztiát, azt tisztelettel õrizték, s maguk áldoztak. A papok pedig a betegek áldoztatására tartották lakásukban. Az üldözések megszûnte után az Eukarisztiát a templomban kezdték õrizni, és ennek a következõ formái alakultak ki: a) Az oltár mellé állított »szentségház, melyet késõbb, a középkorban díszes építménnyé alakítottak ki; b) Ugyancsak általános volt a falba süllyesztett fülkében való megõrzés (»pasztofórium); c) Több helyütt fémbõl készült, és az oltár elõtt zsinóron függõ galamb alakœ szentségtartót használtak;
d) A Trid. elrendelte, hogy a »székesegyházak és szerzetestemplomok kivételével – ahol külön szentségi kápolna volt az ~ –, a fõoltáron díszes »tabernákulumban legyen az Oltáriszentség, és elõtte »örökmécs égjen.

A „tabernákulum” szó kis sátrat jelent és az ãSZ-i szent sátorra utal, a köztünk maradó, „sátorozó” Krisztus isten-emberi jelenlétére. Napjainkban a székesegyházakban maradt meg a szentségi kápolna. Turisztikai szempontból jelentõs temp-
lomokban kialakítottak szentségi kápolnát. Az RMÑR œgy rendelkezik, hogy kívánatos az Oltáriszentséget külön kápolnában õrizni, ha az alkalmas a hívek magánáhítata számára. Ha ez nem valósítható meg, akkor az Oltáriszentséget a régi megmaradt fõoltáron, vagy megfelelõ mellékoltáron kell elhelyezni. Lehet oszlopra állított szentségházban vagy falba süllyesztett fülkében (pasztofórium) is õrizni. Szabály, hogy a templomban csak egyetlen helyen, szilárd anyagból készült és biztonságos tabernákulumban õrizzék az Eukarisztiát. Ennek ajtaja nem lehet átlátszó. »* 22. (magy. 225 – 227); (28. ábra: Oltárépítmény B1, C1, E1 23. ábra: Liturgikus térrendezés 27. ábra: Oltár A1)   AM

 eukarisztikus ima (lat. prex eucharistica)•A mise legjelentõsebb része, amely a »prefációval kezdõdik és az ünnepélyes »doxológiával fejezõdik be. A keleti rítusokban »anafóra a neve. Ez a celebráns (fõcelebráns és koncelebrálók) imája. Az ~ elsõsorban Isten magasztalása és hálaadás a megváltás nagy tetteiért.

A zsidó étkezéshez hozzátartozott a „beráká”, az Isten dicsõítése a kapott javakért, melyet a családfõ imádkozott. Az êSZ közössége az Eukarisztia ünneplésekor azért a kenyérért és borért magasztalja a Teremtõt, amelyet Krisztus Teste és Véreként kap ajándékul. Hálaadás is azért az eledelért, mely által Krisztus megjelenik övéi körében a kenyér és bor színe alatt. – Egyben áldozat, mert a szent színek alatt jelenvalóvá válik Krisztus egyetlen végtelen értékû áldozata, „az êr halála” (1Kor 11,26), amelyet a hívõ közösség hirdet és megvall.

A »prefáció után a nép felkiáltása (»akklamáció) a mennyei seregekkel együtt a »Sanctus. Ezt követi a Szentlélek lehívása (»epiklézisz), az Egyház könyörgése, hogy a felajánlott adományok legyenek szentté, azaz Krisztus Testévé és Vérévé. Az alapítás elbeszélése és az átváltoztatás (konszekráció) által jelenvalóvá válik az áldozat. A megemlékezés (»anamnézisz) felidézi Krisztus szenvedését és feltámadását, amelyre magától Krisztustól kapott parancsot az Egyház. Az Eukarisztia felajánlása (oblatio) keretében nemcsak a szeplõtelen áldozat felajánlását végzi az Egyház, hanem a híveket is felszólítja, hogy önmagukat is ajánlják fel, és így napról napra jobban egyesüljenek Istennel. Az Eukarisztiát a földi és a mennyei Egyház közösségében ünnepeljük. Ezért a közbenjáró imák (intercessiones) megemlékeznek az Egyház összes élõ és elhunyt tagjáról, akik meg-
hívást kaptak a megváltásban való részesedésre és az üdvösségre. A záródicsõítés (»doxológia): ünnepélyes dicsõítés, amelyre a hívõ közösség válasza: Ñmen.

I.~ (római kánon). Másfélezer éven keresztül
a római liturgia egyedüli »„kánon”-ja volt. Fel-
fedezhetõk benne a 3. sz. elejérõl származó, Szt. Hippolütosznál található ~ elemei. ìnnepélyes hangvételû, és nagyon gazdag teológiai tanításának értékét emeli a számos bibliai utalás. Nagy Szt. Gergely óta a szöveg alig változott, a szertartásban azonban vannak œj elemek is (pl. »œrfelmutatás). Az êr nagyobb ünnepein szövegbetoldás található benne, amely az ünnepre utal.

A II. ~ némi változtatásokkal Szt. Hippolütosz Traditio apostolica (Apostoli hagyomány, 215 körül) c. mûvében megtalálható; benne a régi római hagyomány tükrözõdik.

A halottakért végzett misékben szövegmódosítás lehetséges. Bár van saját prefációja, vehetõ hozzá a többi prefáció is.

A III. ~ œj alkotás. A szerkezete és stílusa is követi a római liturgia hagyományait. Prefációt szabadon lehet választani hozzá. Gyászmisékben szövegmódosításra van lehetõség a közbenjáró imában (intercessio). (Szövegét lásd alább.)

A IV. ~ is teljesen œj alkotás, amelyet a keleti »anafórák antióchiai típusa inspirált. A prefáció elválaszthatatlanul hozzátartozik az imához, és végigvonul rajta az egész üdvösségtörténet. Utalás történik azokra az alapvetõ emberi és keresztény értékekre, amelyekre a II. Vat. hívta fel a
figyelmet. E három œj ~ fõbb jellegzetessége: egységes szerkezet, világos nyelvezet, két »epiklézisz, azaz Szentlélek-hívás konszekráció elõtt és után, a hívek »akklamációja, és közbenjárások (intercessiones) a befejezõ »doxológia elõtt.

Az V. ~ a gyermekek jobb bekapcsolása érdekében készült három formában. Magyar használatba csak egy forma került. Nyelvezete egyszerû, a gyermekek aktivitását pedig számos »akklamáció biztosítja. Saját »prefációja van.

A VI. ~ a kiengesztelõdés kánonja. Csak az egyik került be a magyar nyelvû »Misekönyvbe. Témái: 1. a kiengesztelõdés, mint az Atyához való visszatérés; 2. Az Istennel való kiengesztelõdés az emberi egyetértés alapja. Saját »prefációja van.

A VII. ~, az œn. svájci kánon. 1974-ben a Svájcban tartott szinódus alkalmával nyert jóváhagyást. Az imában a »prefációt és a közbenjáró imát lehet változtatni. Négy témája a következõ: A) Isten vezeti Egyházát; B) Jézus a mi utunk; C) Jézus a szeretet modellje; D) az Egyház az egység felé vezetõ œton. Mindegyiknek saját »prefációja van.

Bár szerte a világon történtek próbálkozások œj ~k bevezetésére, jóváhagyást csak egy-egy esetre kaptak. Sokkal járhatóbb œtnak tûnik a meglévõ kánonokban a megengedett, az alkalomnak megfelelõ változatok alkalmazása. E tárgyban az Istentiszteleti Kongregáció 1988. márc. 21-én adta ki a „Nyilatkozat az áldozatbemutató hálaimádságokkal és a liturgiai kísérletekkel kapcsolatban” c. okmányát. »mise felépítése. * 3, 5.                VI

Példa az ~ szövegére és részeire:

 

 

III. EUKARISZTIKUS IMA

 Szentháromságos magasztalás

 

A pap kitárt karral mondja:

Valóban szent vagy, Istenünk,
és méltán dicsõít téged alkotásod
az egész teremtett világ,
mert Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által,
a Szentlélek erejével
éltetsz és megszentelsz mindent,
és népet gyûjtesz magad közé szüntelen,
hogy napkelettõl napnyugatig
tiszta áldozatot mutasson be neked.

Kezét összeteszi, majd a felajánlott adományok fölé terjesztve mondja:

 

 

Elsõ epiklézisz

 

Kérve kérünk tehát, Istenünk,
a Szentlélek által szenteld meg
áldozati adományunkat,

Kezét összeteszi, keresztet rajzol a kenyér és a kehely fölé, mondván:

hogy teste és † vére legyen Fiadnak,
a mi Urunk, Jézus Krisztusnak,

Kezét összeteszi

akinek rendelése szerint
ezeket a szent titkokat ünnepeljük.

 

 

Az alapítás elbeszélése

 

A következõ szakaszban az êr szavait tagoltan és érthetõen kell mondani, amint azt e szavak természete megkívánja.

ä ugyanis azon az éjszakán,

amelyen elárultatott,

Kezébe veszi a kenyeret, kissé felemelve az oltár felett tartja, és folytatja:

kezébe vette a kenyeret,

és neked hálát adva áldást mondott,

megtörte, tanítványainak adta, és így szólt:

Kissé meghajol

VEGYÙTEK, ÙS EGYETEK EBBäL

MINDNYÑJAN,

MERT EZ AZ ÙN TESTEM,

MELY ÙRTETEK ADATIK.

A Szentostyát felmutatja a népnek, ráteszi a paténára és térdet hajtva imádja.

Majd így folytatja:

A vacsora után ugyanígy

Kezébe veszi a kelyhet, kissé felemelve az oltár felett tartja, és így folytatja:

kezébe vette a kelyhet,

és neked hálát adva áldást mondott,

majd tanítványainak adta, és így szólt:

Kissé meghajol

VEGYÙTEK, ÙS IGYATOK EBBäL

MINDNYÑJAN,

MERT EZ AZ ÙN VÙREM KELYHE,

AZ êJ ÙS æRæK SZæVETSÙGÙ.

EZ A VÙR ÙRTETEK ÙS MINDENKIÙRT

KIONTATIK A BÛNæK BOCSÑNATÑRA.

EZT CSELEKEDJÙTEK

AZ ÙN EMLÙKEZETEMRE.

A kelyhet felmutatja a népnek, ráteszi a korporáléra, és térdet hajt.

Ezután így szól:

Ýme, hitünk szent titka:

A nép folytatja:

Halálodat hirdetjük, Urunk,

és hittel valljuk feltámadásodat,

amíg el nem jössz.

Vagy:

Ýme, megváltásunk szent titka:

A nép folytatja:

Valahányszor esszük ezt a kenyeret,

és iszunk ebbõl a kehelybõl,

halálodat hirdetjük, amíg el nem jössz.

Vagy:

Ýme, üdvösségünk szent titka:

A nép folytatja:

ìdvözíts minket, világ Megváltója,

ki kereszted és feltámadásod által

megmentettél minket.

 

 

Megemlékezés

 

Ezután a pap kitárt karral mondja:

Annak emlékét ünnepeljük tehát, Istenünk,

hogy Fiad üdvösségünkért szenvedett,

csodálatosan feltámadt,

fölment a mennybe,

és második eljövetelét várva

hálás szívvel felajánljuk neked

ezt az élõ és szent áldozatot.

 

 

Az áldozat felajánlása

 

Tekints, kérünk, Egyházad áldozati adományára,

ismerd föl benne Fiad áldozatát,

amely által kiengesztelõdni akartál.

 

 

Ñldozási epiklézisz

 

Add, hogy mi,

akik az õ testét és vérét magunkhoz vesszük,

Szentlelkével eltelve

egy test és egy lélek legyünk Krisztusban.

 

 

1. Közbenjáró imádság:

az örök üdvösségünkért

 

ä tegyen minket neked szentelt örök áldozattá,

hogy elnyerhessük az örökséget választottaiddal,

elsõsorban Isten Anyjával,

a Boldogságos Szûz Máriával,

szent apostolaiddal,

a dicsõséges vértanœkkal,

(Szent N.-nel: napi vagy védõszent)

és minden szenttel együtt.

Közbenjárásukban bízva reméljük,

hogy mindenkor megsegítesz minket.

2. Közbenjáró imádság:

a világért, az Egyházért és vezetõiért

 

Kérünk, Istenünk,

hogy engesztelõ áldozatunk

hozzon az egész világnak békét és üdvösséget.

Erõsítsd meg hitben és szeretetben földi zarándok œtját járó Egyházadat:

szolgádat, N. pápánkat és N. püspökünket,

Itt megemlíthetõ a koadjutor vagy a segédpüspök

a püspökök testületét, a papságot,

és egész megváltott népedet.

 

 

3. Közbenjáró imádság:

az egyházi közösségért

 

Teljesítsd kegyesen házad népe kéréseit,

hiszen te akartad, hogy színed elé álljunk.

Jóságos Atyánk, vond magadhoz irgalmasan

a világon szétszóródott valamennyi gyermekedet.

 

 

4/a. Közbenjáró imádság:

az elhunytakért

 

† Elhunyt testvéreinket és mindazokat, akik a te kegyelmedben költöztek el ebbõl a világból,

fogadd be jóságosan országodba,

ahol reményünk szerint,

dicsõségedben velük együtt mi is örökre

gazdagon részesülünk.

Kezét összeteszi

Krisztus Urunk által,

mert általa árasztod el minden jóval a világot. †

 

4/b. Közbenjáró imádság a gyászmisében

 

Amikor ezt az eukarisztikus imát a megholtakért végzett misében használják, mondható:

† Emlékezzél meg N. szolgádról (szolgálódról),

akit (most) magadhoz szólítottál ebbõl a világból.

Add, hogy aki a keresztségben titokzatos módon részesült Fiad halálában,

részesüljön Fiad feltámadásában is,

amikor a holtakat életre kelti a föld porából,

és romlandó testünket

megdicsõült testéhez hasonlóvá teszi.

Többi elhunyt testvérünket pedig,

és mindazokat, akik kegyelmedben költöztek el

ebbõl a világból, fogadd be jóságosan országodba. Ott majd reményünk szerint, velük együtt

mi is dicsõségedben örökre részesülünk,

amikor letörölsz szemünkrõl minden könnyet,

és színrõl színre látunk téged, Istenünk.

Hasonlók leszünk hozzád mindörökre,

és szüntelenül dicsõítünk téged

Kezét összeteszi

Krisztus Urunk által,

mert általa árasztod el minden jóval a világot. †

 

 

Doxológia

 

Kezébe veszi a paténát a Szentostyával, valamint a kelyhet, és mindkettõt felemelve mondja:

äáltala, õvele és õbenne

a tiéd, mindenható Atyaisten,

a Szentlélekkel egységben

minden tisztelet és dicsõség

mindörökkön-örökké.

A nép válaszol: Ñmen.                                      * 8.

 

evangélium (gör. eu-angelion = ‘jó hír’, ‘örömhír’)•Az »igeliturgia csœcspontja a négy ~ valamelyik szakaszának (»perikópa) felolvasása.
Diakónus vagy egy másik pap hiányában maga a misézõ olvassa az ~ot. Az ~ olvasását a legnagyobb tisztelet övezze. Az ~ olvasása elõtt a diakónus vagy nem koncelebráló pap mély meghajlással áldást kér a celebránstól, vagy maga a misézõ imádkozik mély meghajlással az oltár elõtt. A pap tömjént tesz a tûzre, ha lesz »tömjénezés. Majd kezébe veszi az »Evangéliumos könyvet (ha az oltáron van) és az akolítusok és turifer (ministránsok) kíséretében az ambóra megy. Az ambón a pap kinyitja a könyvet és mondja: „Az êr legyen veletek!” A nép állva válaszol: „Ùs a te lelkeddel.” A nép felelete után folytatja: „Evangélium Szent … könyvébõl”, miközben hüvelykujjával keresztet rajzol a könyvre, majd homlokára, ajkára és mellére. Ez utóbbit teszik a hívek is, miközben válaszolják: „Dicsõség neked Istenünk” és állva hallgatják végig az evangéliumot. A nép »akklamációja után a pap megtömjénezheti a könyvet. A »perikópa végén így szól: „Ezek az evangélium igéi”, a nép válasza: „Ñldunk téged Krisztus!” A pap megcsókolja a könyvet és csendben mondja: „Az evangélium tanítása legyen bûneink bocsánatára”. A nép leül, majd meghallgatja az ~ tanítását kifejtõ »homíliát (RMAR 93–96). * 5.       AM

 Evangéliumos könyv (lat. evangeliarium)•Külön kötet, amely a teljes evangéliumokat vagy azok liturgikus szakaszait tartalmazza (»perikópa). Díszesebb, mint az »Olvasmányok könyve. A mise elõtt az oltárra készítik ki, vagy ünnepélyes bevonuláskor a »diakónus vagy a »felolvasó hozza és az oltárra helyezi. Az evangélium felolvasására a diakónus, vagy a pap kezébe veszi az ~et, majd
a ministránsok (»turiferek, »akolitusok) után az »ambóhoz megy, ahol az ~nek többféle litur-
gikus tiszteletnyilvánítást ad: »tömjénezés, kereszttel való megjelölés, »csók.

Az eukarisztikus liturgia alatt az »ambón marad az ~, majd kivonuláskor ugyanolyan ünne-
pélyesen viszik, mint a bevonuláskor (RMÑR 79, 820, 128, 35). Magyarországon együtt adták ki
az »Olvasmányok könyvével. * 5, 21.                 AM

 évforduló (lat. anniversarium)•Valamely vallási esemény emlékének felœjítása, évenként meghatározott napon. Ilyen a templom felszentelési
~ja: dedicatio. A templomszentelési ~t elsõsorban az illetõ templomban ünnepli a helyi egyház: ez a templom »bœcsœnapja. A székesegyház felszentelésének ~ját az egyházmegye, a római Lateráni bazilika (nov. 9-én), a Szt. Péter- és a Falakon kívüli Szt. Pál-bazilikák (nov. 18-án), valamint Szûz Mária római templomának, a S. Maria Maggiore fölszentelése ~ját (aug. 5-én) az egész egyház
ünnepli. Ide tartoznak egyéb ~k is: pl. a pápa megválasztásának és hivatalba lépésének, a püspök fölszentelésének, az apát benedikálásának ~ ja. A papszentelés, a szerzetesi örök fogadalom 25., 50., 60. ~ját is meg szokták ünnepelni (ezüst, arany, gyémántmise), œgyszintén ugyanezekben az években a hívek házassági ~ját. Halottakért végzett misék között is vannak ~s misék.         BL

 évnegyedes idõk (lat. quattor tempora – ‘négy idõ’, ennek népetimológiai elferdítése: „kántorböjt”)

Nagy Szt. Leó pápa említi elõször az ~et a 4. sz. elején Rómában. A négy évszakban (Nagyböjt
I. vasárnapja, Pünkösd, szept. 14. és Ñdvent III. vasárnapja utáni szerdán, pénteken és szombaton) ülték meg böjttel és több olvasmánnyal rendelkezõ miseszöveggel. Az „Ñltalános szabályok a liturgikus évrõl és naptárról” (1969) megtartja az Egyház ama szokását, hogy »keresztjáró napokon és ~ben könyörög Istenhez az emberiség különféle szükségleteiért, elsõsorban a föld termé-
nyeiért, meg az emberi munka eredményességéért, és nyilvánosan hálát is ad mindezekért. A püspöki karokra tartozik, hogy szabályozzák a keresztjáró napok és az ~ megtartásának módjait és idõpontjait, alkalmazva ezeket híveiknek és a különbözõ földrajzi helyeknek sajátos szükségleteihez. Az MKPK a következõ „világnapok, könyörgõ napok és megemlékezések” megtartását rendelte el:

1.êjév, jan. 1.: A béke világnapja. A szent-
beszédekben erre ki kell térni, és az egyetemes könyörgésekbe is foglaljunk be ennek megfelelõ szándékot. A következõ napok egyikén mondható a nép részvételével »alkalmi mise a békéért.

2.A Nagyböjtöt megelõzõ vasárnap: könyörgõ nap a világ éhezõiért. A szentbeszédben erre ki kell térni, az egyetemes könyörgések témáiba fel kell venni. Mondható az errõl szóló »alkalmi mise.

3. Ñprilis utolsó vasárnapján, Szt. Márk ünnepe közelében, a »plébániatemplomokban el kell végezni a »bœzaszentelés szertartását. A misét a vasárnapról vesszük, a szertartás a »Praeoratorban található. A Mindenszentek litániájának elmondása ajánlatos, de nem kötelezõ, ha nincs körmenet.

4.Hœsvét II. vasárnapja az Isteni Irgalmasság  vasárnapja. II. János Pál pápa kívánságára 1994. szept. 1-jén adta ki az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció „De Dei Misericordia” alkalmi mise szövegét. 2000. ápr. 30-án a Szentatya rendelte el ezt a vasárnapot. A mise a vasárnapról van, az alkalmi misét a liturgikus szabályok szerint lehet végezni.

5.Hœsvét IV. vasárnapján az evangélium a Jó Pásztorról szól. Ehhez kapcsolódik a papi hivatások világnapja. A misét a vasárnapról vesszük, de a szentbeszéd adjon indítást a híveknek, hogy imáikkal, erkölcsi és anyagi segítségeikkel támogassák a papi hivatások ügyét. Az egyetemes könyörgésekbe is foglaljuk be a papi hivatásokért való imaszándékot.

6.Hœsvét VI. vasárnapján van a tömegtájékoztatás világnapja. A szentbeszédben foglalkozni kell a »tömegkommunikációs eszközök helyes felhasználásával.

7.Augusztus utolsó vasárnapján terménybetakarítási ünnepség és hálaadás van a jó termésért. Mondható az errõl szóló »alkalmi mise.

8.Szeptember utolsó vasárnapja (Szt. Jeromos ünnepe közelében) a Szentírás-vasárnap. A lelkipásztorok a szentbeszédben fejtsék ki a Szentírás jelentõségét. Több helyütt ünnepélyesen kihelyezik a hívek elé a Bibliát.

9.Október utolsó vasárnapja a Missziós-vasárnap. Mondható »alkalmi mise „az evangélium terjedéséért”. A szentbeszédben is ki kell térni a missziók szent ügyére.

10.A pápa megválasztásának évfordulóján minden templomban legyen a pápáért egy ünnepélyes mise »Te Deummal és pápai himnusszal, de minden misében külön szándékot kell érette az egyetemes könyörgésekbe felvenni. * 1.  AM

 exorcizmus (gör. exorkidzein = ‘kiûzni’, ‘ördögûzés’)•Az ~ a »szentelmények különleges faja, melyben az Egyház az istenellenes hatalmakat Krisztus teljhatalmával valamely személy vagy dolog elhagyására kényszeríti (parancsoló ~), vagy Istent erre kéri (könyörgõ ~). Démoni erõk létezését és tevékenységét a Szentírás gazdagon igazolja. Maga Krisztus is számos esetben ûzött ki tisztátalan lelkeket megszállott emberekbõl, és erre küldte – többek közt – tanítványait is. Abból a nézetbõl kiindulva, hogy a pogányok valamiképpen a gonosz lélek hatalma alatt állanak,
a »keresztség szertartásába számos ~ került, rendszerint parancsoló formában. Az œj GYSZ és FESZ szertartásában is szerepel ~: „Imádság a gonosz lélek hatalmának megtöréséért”, amelyet a keresztelendõk »olajával való megkenés zár le. Ez könyörgõ ~ formájában történik.

A »Római Rituále De exorcismis et supplica-
tionibus quibusdam c. kötete 1999-ben jelent meg. A könyv elõszavában a gonosz lélek különbözõ szentírási neveivel foglalkozik, majd az Ñltalános tudnivalókban a teológiai megalapozás után a liturgikus elõírásokkal foglalkozik. Ha a gonosz lélektõl való megszállottság feltételezhetõ, a helyi Ordinárius engedélyével csak „jámbor, tudós, józan és kifogástalan életû áldozópap” végezhet ~t (vö. ET 1172). A hosszabb szertartás lényegi részei a kérõ forma (forma deprecativa), amelyben Isten védelmét, a Boldogságos Szûz és a szentek közbenjárását kéri az Egyház, hogy Isten dicsõsége megnyilvánuljon. A parancsoló forma (forma imperativa) felszólítja a Sátánt, a világ Fejedelmét, hogy távozzon a megszállottból. A kérõ formát magában is lehet alkalmazni, de a parancsoló formát meg kell elõznie a kérõ formának. Az egyes országok vagy nyelvterületek püspöki konferen-
ciáinak feladata, hogy a könyv fordításakor vegyék figyelembe az egyes népek kultœráját és hagyományait. * 12, 20, 31. AM–VI

 Exsultet »hœsvéti örömének

 ezüstmise »évforduló