Nagyboldogasszony »Mária-ünnepek
nagyböjt
(a keleti egyházban)•A
Húsvét elôtti ~i idôszak kialakulásában a legfôbb minta Krisztus negyvennapos
böjtje volt (Mt 4,2). A kereszténység elsô századaiban jelentôsen befolyásolta
a ~ rendjét az is, hogy a hitjelöltek ebben az idôszakban készültek a húsvéti
keresztelkedésre (»katekumenátus).
A
»keleti rítusok régóta egy héttel korábban kezdték a
~öt, mint a latin szertartásúak, mert Keleten a szombat és vasárnap nem számít
böjti napnak, tehát a böjtöt hamarabb kellett megkezdeni, hogy a negyven nap
kiadódjon. Így a bizánci szertartásban már a latin Hamvazószerda elôtt megvan a
„Vajhagyó vasárnap”, sôt az ezt megelôzô ún. „Vajhagyó hét”, melynek
zsolozsmájában már sok böjti ima és két böjti nap is szerepel. Húshagyó vasárnapon
(tehát Húsvét elôtt nyolc héttel) a szentírási olvasmányok és liturgikus imák
az utolsó ítéletet állítják középpontba, elôtte pedig halottak szombatján az
összes elhunytról emlékezik meg az Egyház. A böjtelô vasárnapjai a vámos és
farizeus, illetve a tékozló fiú példabeszédével szintén elôkészületet
jelentenek a böjti megtérésre (»metanoia).
Ôsi
hagyomány szerint ~ben csak szombaton és vasárnap, valamint Örömhírvétel
ünnepén végzik a Szent Liturgiát, egyébként a liturgia nélküli napokon a
Teremtés és a Bölcsesség könyvét olvassák fel az esti istentiszteleten.
Szerdán
és pénteken este viszont az „elôre megszentelt áldozatok liturgiáján”
áldozhatnak a hívek (»elôszenteltek liturgiája).
Böjti vasárnapokon a hosszabb » anafórájú „Szt. Bazil-
(Baszileiosz-) liturgiát végzik.
A
~ közepén (Kereszthódoló vasárnapon) az életadó Szt. Kereszt elôtt borulnak le
a hívek. Utána másfél héttel pedig Krétai Szt. András bûnbánati kánonja
és az Istenszülôhöz intézett »„aka-
thisztosz himnusz” ad
szép alkalmat a bûnbánó elmélyülésre. Virágvasárnap elôtti szombaton
Lázár föltámasztására emlékeznek a keletiek, ami már „az általános föltámadás”
elôjeleként készít föl a nagyheti eseményekre. Másnap a Jeruzsálembe bevonuló
Jézus köszöntésére pálmaágakat (barkát) szentelnek. A nagyhét elsô felének
zsolozsmájában a Vôlegényre váró menyasszonyként virrasztva készül az Egyház a
Krisztussal való találkozásra. Esténként az elôszenteltek liturgiáján Jézus
végidôre utaló beszédeit olvassák fel Szt. Máté evangéliumából. A
nagycsütörtöki vecsernye után az Eukarisztia alapítására emlékeztetô
„Bazil-liturgiával” kezdôdik el a húsvéti „»tri-
duum”. A következô éjszakai szertartásban „tizenkét evangélium” köznéven
említett tizenkét evangéliumi részben hangzik el Jézus kínszenvedésének
története. Végül Nagypénteken a sírba-
tételi vecsernye végén a pap ünnepélyes imádsággal ad hálát a nagyböjt
eltöltéséért, s a Keresztrefeszített összes kegyelméért. OL
nagyböjt
(a nyugati egyházban)
(lat. Quadragesima = ‘Szent Negyvennap’)•325-ben a Nikaiai Zsinat már általános
gyakorlatként beszél a Húsvét elôtti negyvennapos böjtrôl. A negyvenes szám
Izrael negyvenéves pusztai vándorlására, Mózes 40 napi sínai-hegyi tartózkodására,
de leginkább Jézus negyvennapos böjtjére (Mt 4,2 és párh.) emlékeztet. Mivel
vasárnap nem böjtöltek, ezért azokat leszámítva a Szent Negyvennapot »Hamvazószerdán kezdték. A ~
kettôs rendeltetése: a »katekumenek felkészítése a keresztség
felvételére és a hívek általános bûnbánati ideje, mellyel a húsvéti
örömre készítik fel lelküket.
A középkorban egyre inkább elôtérbe kerül a fentiek mellett Krisztus megváltó
szenvedésére való kegyeletes emlékezés. „A Szent Negyvennapnak két jellegzetessége
van: elôkészít a keresztségre vagy emlékezetünkbe idézi azt, továbbá hang-
súlyozza a töredelmes lelkületet. Ezek révén különösen jól elôkészíti a »húsvéti
misztérium megünneplésére a hívôket, akik Isten Igéjét nagyobb buzgósággal
hallgatják, és több idôt fordí-
tanak az imádságra” (LK 109). A ~ bûnbánati szellemét szolgálja a »bûnbocsánat
szentségéhez járulás, a ~i lelkigyakorlat (»triduum), az önmegtagadások
és a szolgáló szeretet cselekedetei.
~
idôszaka Hamvazószerdától Nagycsütörtök estig, a mise megkezdéséig tart (ekkor
kezdôdik a »Húsvéti Szent Háromnap). ~ben a zsolozsmában
és misében elmarad minden „alleluja”. A ~be esô emléknapokat (memoria) a nagyböjti köznapok (feria) kiszorítják. ~ vasárnapjain,
fôünnepein, valamint Hamvazószerdán és a nagyhét köznap-
jain semmiféle »votív vagy »alkalmi
mise nem mondható, sem megemlékezô gyászmise. ~ egész ideje alatt az oltárokat
nem díszítik virágokkal: az orgona hallgat (legföljebb csak az ének
támogatására szabad használni, de ez megengedett a Húsvéti Szent Háromnap alatt
is). Orgona szólhat ~ IV. vasárnapján (Laetare), továbbá a »templom címének és
felszentelésének ünnepén (dedicatio). ~ V. vasárnapján korábban a
feszületeket és szobrokat lila (esetleg fekete) lepellel takarták le, egészen a
nagypénteki keresztleleplezésig. Ahol ez ma is szokásban van, megtartható, de
nem kötelezô (régi neve: Fekete-vasárnap). ~ V. vasárnapja utáni hétfôtôl a »prefáció
a Szent Keresztrôl szól,
a zsolozsmában a ~i himnuszok helyett a Vexilla regis, Pange lingua himnuszokat imádkozzák. »böjt, »keresztút.
* 8. AM
Nagycsütörtök•~ az RMÁR-ban mint feria V. Hebdomadae Sanctae (a nagyhét csütörtökje) szerepel,
és csak a délelôtti krizmaszentelési misét tartalmazza, mellyel véget ér a
nagyböjt. Az „esti
mise az Úr vacsorájának emlékére” a Húsvéti Szent Háromnap kezdete.
A
nagyhét csütörtök délelôttjén csak a püspöki székhelyeken van mise: a krizmaszentelési mise (missa chrismatis). Legyen
ez a mise, amelyet a püspök papjaival együtt »koncelebrál,
és amelyben a szent »olajok megáldása történik, a
papság és a püspök egységének megjelenítése. Kívánatos ezért, hogy lehetôség
szerint minden pap részt vegyen rajta, és a misében két szín alatt áldozzék
(még ha esetleg nem is koncelebrál).
A
püspök a homíliában buzdítsa papjait a szent szolgálatukban való hûségre,
és hívja fel ôket papi ígéreteik nyilvános megújítására. Ez a homília után
következik. A római rítus hagyományai szerint, a betegek olajának megáldása az »eukarisztikus
ima végén történik, míg a keresztelendôk olajának megáldása és a krizma
megszentelése az áldozás utáni könyörgést követi. De lelkipásztori okokból
elvégezhetô a szertartás az »igeliturgia után is. A
krizmaszentelési mise után elosztják a szent olajokat és az egyházmegye
templomaiba viszik, ahol a következô év ~ig azokkal szolgál-
tatják ki a szentségeket (a krizmával bizonyos »szentelményeket
is). Ez is kifejezi a püspökkel való egységet. »krizma.
* 10. AM
nagyhét (hebdomada sancta)•A »nagyböjt
VI. vasárnapján, »Virágvasárnap kezdôdik, amely
Urunk szenvedésének vasárnapja”. A ~ rendeltetése, hogy emlékezzünk Krisztus
szenvedésének azon eseményeire, amelyek a Jeruzsálembe való messiási bevonulásával vették kezdetüket. »Nagycsütörtökön a püspök együttmisézik
papjaival. Közben megáldja a szent »olajokat
és megszenteli a »krizmát.
A
Nagycsütörtök esti misével az Úr szenvedésének és feltámadásának »Húsvéti
Szent Háromnapja kezdôdik, ennek középpontja a húsvéti virrasztás, befejezôje
pedig »Húsvét vasárnapjának vecsernyéje (EÉSZ 30, 31). BL
Nagypéntek »Húsvéti
Szent Háromnap
Nagyszombat »Húsvéti
Szent Háromnap
Napközi imaóra (lat. Tertia, Sexta, Nona =
‘a harmadik, hatodik, kilencedik’ ti. órában)•Keleten és Nyugaton egyaránt
imádkozták ezeket az imaórákat. A három közül ma csak az egyiket kell mondani,
ezért is változott a neve ~ra. VI
naptár (lat. calendarium, „calendae”’a
hónap elsô napja’)•Az évnek hónapokra, hetekre és napokra rendezett sora.
Ilyen ~ba vezeti be a kereszténység a hetet nyitó vasárnapokat és a »liturgikus évnek minden állandó és változó fôünnepét,
ünnepét és emléknapját.
Már
a Kr. e. 5. sz.-ban Egyiptomban szokásos volt a 365 napból álló ún. napév. Az
ókorban az évet sok helyen holdhónapokra osztották. Kr. e. 46-ban Julianus
Caesar vezette be a naptárreformot, amelynek lényege a négyévenként egy nappal
hosszabb szökôév. A babiloniak, egyiptomiak, zsidók és rómaiak által is már
ismert hét kezdônapja a kereszténységben a vasárnap lett, eukarisztikus
ünnepléssel és munkaszünettel. Az ún. Juliánus-~ idôvel reformra szorult, mert 1582-ben már 11 nap
késése volt a napévvel szemben a pontatlan számítás miatt.
XIII.
Gergely pápa 1582-ben kiadott bullájában rendelte el a ~reformot. 1582-ben okt.
4-e után okt. 15-e következett, és a jövôt illetôen a szökô-
évek rendjét is pontosabban határozta meg. A nem katolikus országok csak vonakodva
fogadták el
a Gergely-~t, Németország és Dánia 1693-ban, Anglia és a skandináv államok
1753-ban. Az ortodox egyházak 1924-ben fogadták el a Gergely-~t, de a »Húsvét
napjának megállapításánál továbbra is a Julianus-~t követik.
Mivel
az év napjainak száma sem a 12 hónappal, sem az 52 héttel nem osztható maradék
nélkül, a hét napjai hónapról hónapra és évrôl évre más napra esnek. Az ebbôl
adódó tökéletlenséghez járul, hogy a »liturgikus év csúcspontja, a
Húsvét a hozzá igazodó ünnepekkel együtt is változtatja helyét. Mindebbôl
kiindulva többféle próbálkozás történt ~reformra. A II. Vat. a Húsvét új
idôpontjában nem lát nehézséget (ápr. 7. utáni vasárnap), de ragaszkodik ahhoz,
hogy a hét napból álló hetek rendjét nem lehet évenként 1, négyévenként 2 „név
nélküli” nappal megtoldani. Más kultúrkörök (pl. iszlám stb.) naptárigényei
hasonlóképpen nehezítik egységes ~reform bevezetését. (Vö. LK Függelék. A II.
Vat. nyilatkozata a ~reformról.) »Magyar naptárral bôvített
általános római naptár. BL–AM
nászmise
»házasság szentsége
negyvenórás
szentségimádás•A
szokás eredete Krisztus negyven óráig tartó sírban fekvésére nyúlik vissza,
melyet a hívek csendes imádságban töltöttek (már Szt. Ireneusnál a 200-as
években).
E szokást megerôsítette a jeruzsálemi szentsír utánzása a templomokban és a »Húsvéti
Szent Háromnap alatt az Eukarisztia ôrzése a szent sírnál. A 16. sz.-tól más
alkalmakkor is végezték. Nagyobb városokban megszervezték a különbözô templomok
egybekapcsolódó ~át, ebbôl alakul ki az örökimádás (Rómában 1529-tôl). Az 1967.
évi instrukció az Eukarisztiáról kifejezetten nem említi, csak azt tartja
kívánatosnak, hogy mindazokban a templomokban, ahol az Eukarisztiát ôrzik,
évente legalább egyszer egy hosszabb szentség-
kitétel és szentségimádás legyen. AM
népnyelv »liturgikus
nyelvek
népének•l. Azon énekek összessége,
amelyeket az egész nép énekel a liturgiában. A »grego-
rián ~ legfôbb jellemzôi: a szövege a liturgiából való, az ének stílusa egyszerû,
hangterjedelme kicsi, gyakori a recitálás (pl. XVI. Kyrie, XVIII. Sanctus,
Agnus Dei). * 28, 29, 31.
2.Mai
értelemben a kifejezés mûfaji megje-
lölésre használatos, s azokat az énekeket jelenti, melyek népnyelvû, s
egy-két »himnusz- és »szekvencia-fordítástól
eltekintve, nem liturgikus, inkább azokkal csak gondolati rokonságban levô
szövegekre készültek. Hazai ~eink szövegei általában kötött versszakú
költemények, ritkábban kötetlenebb szerkezetûek (Hallgasd meg… Uram
könyörgésünket, ÉE 331. litániák). Keletkezésük ideje a középkortól napjainkig
terjed. ~dallama-
ink igen szerteágazó eredetûek. Vannak közöttük »gregoriánra
visszamenôk, egész Európában használt énekek, protestáns korálok, népzenei
eredetû és más népektôl átvett, vagy más népek ze-
néjének hatását tükrözô énekek. A ~dallamok keletkezése napjainkig is tart (pl.
Gyôzelemrôl énekeljen…).
Hazai
~eink elsô kottás kiadása a Kisdy Be-
nedek egri püspök és Szôllôsy Benedek S. J. által
kiadott Cantus
Catholici
(1651); néhány énekünk szövegét és kettônek a dallamát a kódexirodalomból
ismerjük (A kereszténységben, Üdvözlégy, üdvösséges ostya, Nádor-kódex). Hazai
~eink szempontjából döntô jelentôségû a Szent vagy, Uram megjelenésével (1931)
elindult énekreform. Anyagában részint ezzel közös, részint önálló az Éneklô Egyház verses ~fejezete (1985).
Hazai ~eink történetét röviden ismerteti a Szent vagy, Uram orgonakönyv és a Hozsanna! énekgyûjtemény elôszava, valamint Schramm
Ferenc: Bevezetô ~einkhez c. mûve (Bp., 1958), amely a Szent vagy, Uram
énekeit történeti, ritmikai, verstani és formai szempontból elemzi. A 16–17.
sz.-i ~eink dallamanyagforrásainak leírását, változatainak összehasonlítását
Dobszay–Szendrei–Rajeczky: XVI–XVII. századi dallamaink a nép emléke-
zetben c. munkája tartalmazza (Bp., Akadémiai Kiadó, 1979).
3.A
~et csak az LK emelte liturgikus rangra (118). Ennek szellemében az MKPK
1969-ben a mise Proprium-tételei közül az introitus (»kezdôének), az offertorium (felajánlási ének) és a communio (»áldozási
ének) helyén engedélyezte jóváhagyott ~ használatát, hozzátéve, hogy ezek
megválasztásában lehetôleg ragaszkodjunk a »Direktóriumban található
„Templomi Énekrend” javasolta énekekhez a „Hozsanna!” c. ~es könyvbôl, vagy az
ÉE-ból.
4.~es
könyvek: Szent vagy, Uram, Bp., 1931.; Hozsanna! Bp., 1948. (»erner Alajos),
1972, (Bárdos Lajos); Éneklô Egyház, Bp., 1985. (Nép-
énektári Bizottság). * 30, 31. BP
neumák (gör. neuma = ‘intés’)•Az Egyház
liturgikus énekeinek (»gregorián) zenei írásjelei,
amit elôször a 9. sz.-ban alakítottak ki a dallamok rögzítésére.
A
különbözô kolostorokban és területeken a
neumák sajátos írásjelei alakultak ki.
Egyes
zenetudósok két alapvetô neuma-írás-
képet (notáció) különböztetnek meg: 1. Akcentus-neumák, amelyek a régi hangsúlyt
jelölô ékezetekbôl alakultak ki, ezeknek fô jellegzetessége a vesszô (virga).
Ezek: szentgalleni, német, középfrancia, angolszász, különféle olasz (pl.
beneventumi) és spanyol notációk. Ezek a jelek nem adták meg a dallam pontos
hangközeit (vonalrendszer nélküli írásmód), hanem csak a dallam mozgásának
irányát. 2. Pont-neumák, amelyekben fôleg pontokat találunk a hangok jelölésére.
Ezek: metzi, breton, aquitán, paleofrank. Ezekbôl sem lehet a dallammozgás
hangközeit kiolvasni, de ezek próbálják azt követni. Vannak olyan notációk
is, amelyben keveredik a két alaptípus. Az akcentus-neumák közül a szentgalleni
fejezi ki leginkább az elôadásmódot: 1. A neumák tagolásával; 2. A neumák
alakjának megváltoztatásával; 3. Nyújtás jellel (episzéma); 4. A neumákhoz
írt betûjelekkel. Ezt az írásmódot St. Gallenben a 14. sz.-ig alkalmazták,
míg más kolostorok már a 11. sz.-ban a vonalrendszerre írták a dallamot.
a szövegben központozást). A 11. sz.-tól kezdve a neumákat vonalrendszerre
vitték át a dallam pontos rögzítésének céljából. A könnyed neumajeleket azonban
nem tudták tökéletesen átrajzolni, csak bizonyos megváltozott formában. A
12. sz.-ban a francia neumák pontjeleinek és a virgák vonalvégeinek megvastagodásából
alakult ki az ún. kvadrátnotáció, ami ma is használatos a latin liturgikus
énekeskönyvekben. Az ebben használt neumák azonban már nem tudták az elôadásmódot
olyan árnyaltan kifejezni. A 14. sz.-ban pedig a metzi és a szentgalleni notáció
gótizált formáiból keletkezett a német „patkószög” írás (Hufnagelschrift).
Egyes helyeken ezt a 19. sz-ig használták. Magyarországon a 12. sz.-tól a
neumaírás magyar változatát találjuk (pl. Pray kódex, Zágrábi Missale Notatum,
Esztergomi Missale Notatum).
Az
1908-ban Rómában kiadott Graduale Romanum a hagyományos kvadrátnotációt
használja. Az ôsi neumaírások azon jeleit, amelyek az éneklésmód szempontjából
fontosak, a solesmes-i bencések kutatásaik alapján stilizáltan átültették a
kvadrátnotációba. Az 1981-ben kiadott Psalterium Monasticum és az 1983-ban
megjelent Liber Hymnarius (Antiphonale Romanum 2. kötete) ezeket a jeleket
bevezeti a használatba (lásd: táb-
lázat). BGY
Nunc dimittis (lat. = ‘Bocsásd el most’)•Az
agg Simeon dicsôítô éneke (Lk 2,29–32), ÚSZ-i evangéliumi ének. A római (nem
monasztikus) »zsolozsmában a napi „Befejezô
imaórá”-nak csúcspontja, állandó »antifónával (Te védj meg Istenünk, ha virrasztunk).
* 4, 7.
A
»bizánci rítus »Vecsernyéjének egyik állandó
és fô éneke. A pap a »Szent Liturgia végén is
imádkozza. VI