Ó-antifónák•A közvetlen Karácsony elôtti
napok (dec. 17–23.) zsolozsmájának »Magnificat antifónái, melyek
„Ó”-val kezdôdnek, és a Megváltó utáni vágyakozást fejezik ki. Az új Misekönyvben
(1969) az ~ Alleluja-versekként is szerepelnek. A megszólítások így hangzanak:
„Ó, Bölcsesség!”,
„Ó, Urunk!”, „Ó, Jessze
gyökere!” „Ó, Dávid kulcsa!”, „Ó, szent virradat!”, „Ó, nemzetek Királya!” „Ó, Emmánuel!”. Tartalmilag leginkább Izajás
próféta szavaihoz állnak a legközelebb. * 7.
BL
offertórium
»felajánlás
officium (lat. ‘szolgálattétel’)•Tágabb
értelemben minden liturgikus cselekmény, szûkebb értelemben a papságot
és a szerzeteseket kötelezô zsolozsma imaóráinak elimádkozása »kórusban
vagy egyedül (»Breviárium).
A
keleti egyházban ennek felel meg az akolu-
thia, amely sem
fogalmilag, sem egyházjogilag nem éri el a nyugati egyház ~ára vonatkozó
rendjét (»zsolozsma). AM
oktáva »nyolcad
olaj (lat. oleum, gör. müron)•Mivel
Keleten a bérmáláshoz már az ôskeresztény
egyház is különleges kenetet használt, ezért külön szertartás volt ennek a
„müron” ~nak a megszentelése. Az 5. sz.-ban ezt még az Eukarisztia keretében
végezték,
s mindig a helyi szükségletnek megfelelôen. A 7–
8. sz.-tól már általánossá lett az a szokás, hogy az ~szentelést csak fôpap
végezheti, mégpedig a nagycsütörtöki liturgián. A legtöbb ortodox egyházban
ma az ~at a pátriárka szenteli.
Keleten
a szent ~ több tucatnyi alapanyagát (Görögországban 40, Konstantinápolyban 31,
az orosz egyházban 20) az egyházfô már nagyhétfôn megáldja. A legkülönfélébb
illatszerekbôl összeállított keveréknek aztán három napig kell fônie. A
lepecsételt edényekben elhelyezett ~at Nagycsütörtökön a nagy »bevonulás
során viszik az oltárhoz, a kenyérrel és borral együtt. Az edények felnyitása
után fôpapi imádsággal és áldással történik a tulajdonképpeni szentelés. Ezután
a papság egy esztendôn át az itt megszentelt ~jal végzi a bérmálást. »krizma
Az
~at elsôsorban ~bogyóból sajtolják, de mindenképpen növényi ~ legyen. Az ~ mint
gyógyszer és az ókori világítás anyaga jelképezi Isten áldását, kegyelmét,
gyógyító erejét.
A
keletiek a különleges összetételû »krizmán kívül egyszerû
olajat is használnak a »keresztségben a katekumenek
közé való felvétel jelzésére, továbbá a »betegek szentségének
anyagául,
a fô ünnepeken (»litiás ünnepek) az
olajkenetnek mint szentelménynek a gyakorlásánál (»miroválás),
továbbá templom- harang-, oltár- és új lakóház-szenteléskor.
Ennek
az (olíva-) olajnak a beszerzésérôl is a püspökségek gondoskodnak, és az
egyházköz-
ségek onnan kapják a szükséges mennyiséget, de megáldását a pap végzi.
A latin rítus több szentségnél használja
az ~okat. A keresztelendôk ~át keresztelésnél, a »krizmát
keresztelésnél, bérmálásnál, püspök- és papszentelésnél, valamint templomszenteléskor,
a betegek ~át a betegek keneténél használja a püspök vagy a pap. Szentelésüket
a püspök Nagycsütörtökön a »krizmaszentelési
misén végzi. A keresztelendôk
~át megáldhatja az a pap, aki a felnôtt hittanulót a katekumenátus során a
keresztséghez vezeti. Szükség esetén a betegek kenetét kiszolgáltató pap is
megáld olajat, de ami megmaradt, el kell égetni. * 10. OL–VI
olajszelencék•Belül üvegbôl vagy nemes anyagból
készült kis kerek fémdobozkák, melyekben a szent »olajokat
tartják a »szentségek kiszolgáltatására. A három olajnak
megfelelôen a „B” vagy „O” betûvel jelzett szelencében a keresztelendôk
olaját, a „CH” vagy „SC”-vel jelzettben a »krizmát, az „I” jelûben
pedig a betegek olaját ôrzik. A »preszbitérium falába süllyesztett
fülkében ôrzik az ~et, és nagyobb üvegedényekben a késôbb felhasználásra kerülô
szent olajakat. Ezeken is jelezni kell rendeltetésüket.
Rövidítések:
(B, vagy O = Oleum catechumenorum; CH = Chrysma; SC = Sacrum Chrysma;
I = Oleum infirmorum). AM
olajszentelés »Nagycsütörtök
oltár
(lat. altar, altare [altus3
= magas] – ‘magasított hely’)•Keleten:
Az ôsegyház tudatosan „asztal” (trapeza – vö. 1Kor 10,21) névvel különböztette
meg az Eukarisztia helyét a pogány vallásokban használt áldozati ~októl. Ez
a „szent asz-
tal” azonban késôbb Szíriából kiindulva mindenfelé annyira díszes lett, hogy
a faasztalokat felváltották a kôbôl készült ~ok. Ezekre évszázadokon át csak
a szent adományokat, az evangéliumot és a szertartás szövegét tartalmazó könyvet
volt szabad elhelyezni: eredetileg a gyertyáknak vagy keresztnek az ~ra helyezése
is tilos volt. Ma már a betegek áldoztatását lehetôvé tevô „artophorion” (gör. artosz = ‘kenyér’) (
»
Eukarisztia ôrzési helye) elôtt egy kézikereszt is lehet a bizánci rítusú
templomok egyetlen ~án.
A
szent szertartások végzésekor többször is körüljárják az oltárt (körmenet az
evangéliummal, tömjénezés), ezért annak a szentély közepén kell állnia.
Az
ereklyét nem beleépítik az oltárba, hanem sajátos kendôbe foglalják
(oltárterítô, »antimenzion). Rendes
körülmények között enélkül nem szabad Szent Liturgiát végezni.
A latin egyházban: Az ÓSZ-i áldozati kultuszt
Krisztus egyetlen keresztáldozata hatályon kívül helyezte, és ezért lényegében
nincs kapcsolat az ÓSZ-i, az antik, valamint a keresztény ~ között.
A keresztény közösség az »eukarisztikus áldozati
lakomához asztalt használt, eleinte fából,
késôbb inkább kôbôl. A kô szimbólum jellege abban is megmutatkozik, hogy számos
ÚSZ-i szentírási hely sziklának, élô sziklának, szegletkônek nevezi Krisztust
(1Kor 10,4; 1Pét 2,7; Ef 2,20). A 8. sz. óta egyre inkább tömb jellegû az
~, és a mártírsírok feletti misézésre emlékezve, vértanúk ereklyéit helyezték
el benne. A stílusváltozások kihatottak az ~okra is.
Eredetileg
a »szentély közepén állott ~t az »apszis
hátfalához helyezték, retábulumot, szárnyas ~t, koporsó alakú ~t készítettek (»oltár-
építmény), míg a barokk kor mûvészi felépítményekkel, s a
Szentháromságnak, valamint számos szentnek és angyalnak alakjával vette körül
az ~t. Ugyanakkor egyre több lett a »mellék~ok száma. Az RMÁR
szerint „az ~, melyen jelenvalóvá lesz a szentségi színek alatt a
keresztáldozat, egyben az Úr terített asztala is…
Az
~ a hálaadásnak is központja, mely az Eukarisztiában nyeri el tökéletességét”
(259). „A misét vagy rögzített (fixum) vagy
mozdítható (mobile) ~on kell bemutatni.” Az ~t a
mise alatt terítô (»~terítô) és »korporálé
takarja (260). A faltól elválasztva kell felállítani, hogy könnyen körüljárható
legyen és a néppel szemben lehessen misézni. Az ~ lehetôleg rögzített legyen és
szenteljék fel (»oltárszentelés) (262). Az
Egyház régi szokása szerint és a jelképszerûség miatt a rögzített ~
fedôlapja (menza) lehetôleg természetes kôbôl legyen. A püspöki karok döntése
alapján más nemes, szilárd és mûvészi kidolgozásra alkalmas anyagból is
készülhet.
Az
alapzathoz (stipes) bármilyen méltó és szilárd
anyag használható (262), ugyanígy az elmozdítható ~ is bármilyen nemes és
tartós anyagból épülhet. Mind a rögzített, mind az elmozdítható ~t elég
megáldani (»oltárszentelés). Az elmozdít-
ható ~ban és alkalmi asztalon, melyen miséznek, nincs szükség »~kôre.
Meg kell ôrizni a szokást, hogy a felszentelendô ~ menzája alá vagy alapzatába,
esetleg az ~ alá vértanúk vagy szentek »ereklyéit helyezzék, de
kizárólag akkor, ha azok kétségtelenül hitelesek. Ha ilyen nem található,
inkább mellôzni kell az ereklye elhelyezését az ~ba. (»mellékoltár)
* 5, 17. (41. ábra: Templombelsô, 1. ; 23. ábra: Liturgikus térrendezés. AM
oltárcsók•A misére való bevonulás után,
amikor megérkeznek az oltárhoz, a celebráns (a koncelebrálók és a fôcelebráns,
valamint a diakónus) az oltárt tiszteletük jeléül megcsókolják. A mise végén,
mielôtt az oltárt elhagyná a celebráns, valamint a diakónus (koncelebrálás
esetén csak a fôcelebráns) ugyancsak megcsókolja az oltárt (RMAR 85, 125).
(»csók, liturgikus) AM
oltárépítmény•Az ~ a román templomoknál a
»cibórium, oszlopokon álló, baldachinszerû
tetô, – a gótikában a »liturgikus év idôszakának megfelelôen
más jellegû képekre nyitható vagy csukható szárnyasoltár, melynek alsó, az oltárlap feletti
része a díszesen faragott vagy festett predella. A reneszánsz és barokk kor retábulum ~eket emelt:
az »apszis hátfalához épített vagy közel elôtte álló, oltárképpel
vagy/és szobrokkal gazdagon díszített monumentális építményeket kedvelte.
Az ~be a reneszánsz óta, de leginkább a barokk idôben, egészen napjainkig,
beépítették a »tabernákulumot. A TSZ IV. 10.
nem engedi meg, hogy a néppel szembenézô oltárra bármi építményt tegyenek
(tabernákulum), vagy figurális alakokat helyezzenek el (szentek, vagy a feltámadt
Krisztus szobrát stb.).
AM
oltárfelszerelés•Az oltáron legalább egy, méretében,
alakjában és mûvészi díszítésében az oltárhoz illô terítô legyen. A
hozzá tartozó »kereszt lehet oltárra tett,
mellette álló vagy föléje függesztett kereszt, úgy, hogy az egybegyûlt
közösség jól láthassa, de a »celebránst ne takarja. A »gyertyatartók
száma nincs elôírva, de legalább kettô legyen (RMÁR 79.). Azok használata
a tiszteletet és az ünnepélyességet fejezi ki. A gyertyatartóknak sem szabad
a hívek elôl eltakarni az oltáron történô szent cselekményt. A TSZ nem engedi
meg új templomok szembenézô oltárán szentek szobrának vagy képének elhelyezését
(TSZ IV. 10). Viszont megemlíti, hogy szabad az oltárt virággal díszíteni
(TSZ IV. 54); a virágok elhelyezése inkább az oltár elôtt nagyobb padlóvázában,
vagy a menzán egy virágtálban, ne szétaprózva történjék. * 5. (29. ábra) AM
oltárfosztás »Húsvéti
Szent Háromnap
Oltáriszentség »Eukarisztia
oltárkô•Márványból vagy kôbôl készült,
kb. 40 ¥ 40 cm-es lap, melybe legalább
egy vértanú és más szent »ereklyéit helyezték el. A püspök
lepecsételte és felszentelte a követ, melyet az állandó vagy alkalmilag használt
faoltárokba helyeztek.
A
lit. ref. elôtt ennek használata kötelezô volt, ma a mise bemutatása már nincs
~höz kötve. A felszentelt ~veket tisztelettel kell megôrizni, esetleg új
kôoltárba be lehet építeni. (»ereklye, »oltár)
* 5. AM
oltárszentelés (lat. dedicatio altaris)•Az
új templom esetében az ~ a » templomszentelés része. Elôfordul,
hogy az »oltárt külön kell felszentelni
(pl. a papi térség kialakítása után). Szertartása mise keretében történik:
az igeliturgiában a hívek könyörgése helyett a Mindenszentek litániáját imádkozzák.
Az ereklyék elhelyezése, a szentelési imádság, a krizmával megkenés és az
oltár felkészítése után az Eukarisztia liturgiájával folytatódik a mise (CE
XI.). – Az ~ egyszerûbb formája az oltár benedikálása, megáldása, amelyet az elmozdítható
»oltárok esetében kell alkalmazni.
Ebben az esetben a krizmával való megkenés elmarad (CE XIII.) * 2, 17.
VI
oltárterítô•Oltárkendôk a keleti egyházban: A »liturgiához
elôkészített »oltárt már az ókeresztény korban
fehér ~vel borították be. A 4. sz.-tól azonban a fokozódó tisztelet folytán
több díszes kendôvel is befödték az oltárt. Egy durvább vászontakaró, kataszarkion, a sírba helyezett Jézus „testtakaróját”
jelképezi, és legalul fekszik az oltáron. Ezt fedi a földig érô „endütion”.
Miután az áldozati adományok
már nem vették igénybe az oltár teljes felületét, az oltár közepére kisebb,
összehajtható terítô is elegendô volt. A latin »korporále görög megfelelôje az iliton (heileton).
A
bizánci szertartásúak a hívôk liturgiájának kezdetén az ilitonnal együtt hajtják szét az »„antimenzion”-t, hogy elhelyezzék rajta a »kelyhet
és diszkoszt (»paténa).
Az antimenziont, ezt az ereklyékkel ellátott kendôt csak püspök szentelheti
fel, együtt több templomnak, vagy a templomszenteléskor. Az elnevezése arra
utal, hogy „oltárasztal helyett” is használták. A késô bizánci idôben került
még az oltárra a nagypénteki vecsernyén használt „epitáfiosz”, a sírbatétel képével ékesített terítô. A
feltámadási szertartás kezdete elôtt viszik ünnepélyes körmenettel a
szentsírból az oltárra, és a húsvéti ünnepzárásig ott marad. Az »elôkészületi
oltárnál használják a diszkosztakarót, a kehelytakarót és a nagy takarót (aerion). (33. ábra)
~
a nyugati
egyházban: Az
oltárt mint „szent asztalt” az eukarisztikus áldozati lakomára terítôvel
borítják le. V. Pius misekönyve 1570-ben elôírta a három terítô használatát,
melyekre még a »korporále is került.
Az
RMÁR úgy rendelkezik, hogy az oltáron legalább egy terítô legyen, tiszteletbôl
az Úr emlékezetének megünneplésére és a szent vendégség iránt, melyben az Úr
Testét és Vérét vesszük.
A
terítô mérete, alakja és díszítése egyezzék meg az »oltár
struktúrájával (268). Ha az oltár menzája nemes anyagból készült, nem szükséges
annak teljes letakarása. Elég a nemes vászonból, anyagában díszített kisebb
terítô is. Kerülni kell a csipkedíszítést és ízléstelen hímzést. Az ~t a misén
kívül inkább vegyék le az oltárról, mintsem hogy újabb védôterítôkkel borítsák
(vö. az étkezô asztal megterítése és leszedése). Az ~ egyik formája az »antipendium.
(»oltárfelszerelés); (27. ábra: Oltár, A4) OL–AM
Olvasmány (lat. lectio)•1. az ~okban
Isten Igéjének terített asztala vár a hívekre, és feltárul elôttük a Szentírás
kincsesháza. Az »igeliturgia három ~a :
a)
olvasmány (lectio prima),
b)
szentlecke (lectio secunda),
c)
evangélium.
A
hagyományból világosan kitûnik, hogy a lecciót felolvasása nem elöljárói, hanem szolgálattevôi
feladat. Ezért általában diakónus (vagy annak hiányában a misézô pap) olvassa
az evangéliumot, a többi olvasmányt pedig a »lektor. Az ~ok alatt mindenki
ülve figyel, de az evangéliumot állva hallgatják.
2.~nak
nevezi a magyar liturgia az ÓSZ-bôl, az ApCsel vagy a Jel könyvébôl vett
szentírási szakaszokat, függetlenül attól, hogy két vagy három ~ van az
igeliturgiában. Az elején a felolvasó bejelenti a szentírási könyvet: „Olvasmány
Izajás próféta könyvébôl”. A végén azt mondja: „Ez az Isten igéje”. A nép
válasza: „Istennek legyen hála”. (»szentlecke).
3.A
»zsolozsmában az Olvasmányos imaóra (Officium lectionis) a szentírási ~ mellett egyéb
egyházi írók mûveibôl való ~t is tartalmaz. Minden imaórában pedig „Rövid
olvasmány” (lectio
brevis)
található a Szentírásból.
4.Hogy
változatosabb és gazdagabb legyen a Szentírás olvasása vasárnapokon és
ünnepnapokon, ezért hároméves ciklusokat állapít meg a Mise olvasmányainak
rendje (Ordo lectionum Missae, 1969). Az egyes éveket A, B, C évnek nevezzük.
Ezt úgy számítják, mintha az 1-es év lett volna az A, a 2-es a B és a 3-as a C.
Amely év hárommal osztható, az C év. – Vasárnapokon és ünnepnapokon tehát csak
négyévenként ismétlôdnek az ~ok. Az így elrendelt ~rend mindig ádvent 1.
vasárnapján kezdôdik. Ami a hétköznapokat illeti, minden évben ugyanazt az
evangéliumot olvassák. Az elsô olvasmányt illetôen kétéves rendet állítottak
fel: az I. (elsô) év a páratlan, a II. (második) a páros számú év. A szentek
fôünnepein, ünnepein és emléknapjain vagy saját olvasmányai vannak a misének,
vagy a Szentek közös miséinél található ~ok közül lehet választani. Hasonló
választási lehetôség van a »rituális misék esetében. * 4,
21. AM
Olvasmányok könyve (Ordo Lectionum)•
Tartalmazza a mise olvasmányait, szentleckéit, az összekötô énekek »válaszos
zsoltárait és az alleluja-verseket (nálunk az evangéliumi »perikópákat
is). Az »ambóra készítik ki. A »lektor,
»diakónus vagy ezek hiányában maga a pap olvassa fel
belôle az olvasmányokat. (RMÁR 79, 80.) * 5, 21. (»Evangéliumos
könyv, »perikópa)
AM
olvasóállvány (legile, lat. legere = ‘olvasni’)•
Szemmagasságú állvány, amely arra szolgál, hogy segédkezô hiányában a celebráns
a könyvet rátegye. Nem tévesztendô össze az »ambóval, amely szilárd építmény,
az ~ viszont könnyen mozdítható. Legtöbbször a »papi
szék mellé helyezik. Ha lehetséges, az ~ helyett inkább a segédkezôk egyike
tartsa a könyvet a »celebráns elôtt. »misekönyvtartó.
* 5. AM
oratio, oráció »könyörgés
oratórium (lat. ‘imaterem’)•Olyan kisebb
különálló vagy templomépületbe foglalt helyiség, amely közösségi (zsolozsma)
vagy magánima célját szolgálja. Történetileg a kegyurasághoz kapcsolódik,
amikor rendszerint emeleti szinten a templom szentélyébe nézô imahelyiséget
nyitottak a kegyúr vagy a király számára. (41. ábra: Templombelsô, D)
AM
ordinarium (ordinarius3, lat. = ‘rendes’,
‘szokásos’, ‘szabályos’)•1. A mise állandó részeinek (Kyrie, Gloria, Credo,
Sanctus, Agnus Dei) gyûjtôneve, melyeket a »szkóla
vagy a hívek énekelnek. Ezeket az énekeket a „Kyriale seu Ordina-
rium Missae”
tartalmazza (1905).
Mai
értelemben vett ~okat a 13. sz.-tól kezdve ismerünk, de csak a 17. sz. óta
kezdték az ~ részeit melodikus, vagy hangnemi szempontból csoportosítani. Az
~ok különösen a római liturgia nyugati területein voltak változatosak. Az LK
117. pontja értelmében „…kisebb templomok igényeinek kielégítésére készüljön
egy egyszerûbb dallamokat tartalmazó kiadás”. Ilyen 1965-ben Kyriale Simplex címen jelent meg. Az ~ok
polifon vagy oratorikus feldolgozásait „misék”-nek nevezzük. (»„mise”
a zenemûvészetben)
2.~,
Ordinarius
liber, Ordo, Ordines;
a liturgiatörténet így nevezi azokat a könyveket, amelyek a szertartások
rendjét tartalmazzák az egész évre vonatkozóan. E rendtartáskönyvek a helyi
egy-
házak szokásainak fontos dokumentumai. A püspök által végzendô szertartások
elôírásait (1984) a Caeremoniale
Episcoporum
tartalmazza.
3.Ordinarium Liturgiae
Horarum: A
Zsolozsmáskönyvnek a zsoltárrész (Psalterium) elôtti fejezete, amely a
zsolozsma állandó szövegeit tartalmazza. »zsolozsma. BP
ordinárius (lat. ordinare = ‘szabályozni’,
‘rendezni’)•A pápa az egyetemes egyház ~a, aki teljes törvényhozói, kormányzói
és végrehajtási joghatósággal rendelkezik.
Az
általános szóhasználat ~nak elsôsorban a megyés »püspököt
nevezi, aki saját egyházmegyéjében joghatósággal rendelkezik. Korlátozott
joghatóságú ~ az apostoli kormányzó és egyházmegyei kormányzó a püspöki
széküresedés alkalmával, valamint az általános helynök és püspöki helynök a jog
vagy a püspök által rábízott ügyekben. A pápai jogú szerzetesintézmények
legfôbb elöljárói ~ai az alárendelt szerzetesközösségnek. Az ~nak joga van
bizonyos liturgikus szabályok rendezésére joghatósága területén. Ennél
lényegesen bôvebb joggal rendelkezik a »püspökkari konferencia. AM
oremus (lat. „könyörögjünk”)•A liturgikus
»könyörgések elôtti felszólítás. AM
orgona•Az ~ a latin egyházban a liturgia
klasszikus »hangszere (LK 120). A kezdetleges
formájában már az ókorban ismert hangszer fontos lelete az aquincumi hydra
(neve arra utal, hogy a szélnyomás egyenletességét hidraulikával biztosították),
az óbudai római tábor romjaiból került elô. Ma ismert formáját a barokk korban
nyerte el. Lényegében különbözô hangszínû ajak- és nyelvsípok összessége,
melyek megszólaltatásához az egész szerkezetet az »orgonista irányítja a játszóasztalról a változatok
(regiszterek, sípsorok) kapcsolásával, és a zongoráéhoz hasonló billentyûzet
kézzel, ill. a pedálbillentyûzet lábbal történô leütésével.
A
primitív ~ bizánci közvetítéssel jutott el Nyugat-Európába, ahol regál (nyelvsípokból álló), pozitív (rögzített elhelyezésû)
és portatile (hordozható) változatokban
volt ismeretes. A kora barokk korban kezdôdött nagyarányú fejlôdése, melynek
során lényegében több, némileg eltérô feladatoknak megfelelô orgona, ún.
mû épült össze egyetlen hangszerré. Hamarosan megépültek francia, angol,
német és olasz klasszikus, 3 manuálos és pedálos ~k. A kezdetben mechanikus
(direkt vezérlésû) ~k mellett késôbb épültek pneumatikus (az áttéteket
sûrített levegôvel irányító) és elektromágneses vezérlésûek is.
A
barokk kor az orgonát önálló hangszerként kezelte. Ezt mutatja, hogy koncertáló
hangszerként is használták. A késô romantika inkább a zenekari hatást kedvelte
az ~ban. Ma ismét a barokk felfogáshoz közelítünk.
Magyar
nyelven az utóbbi idôkben két könyv jelent meg az ~ról: Hans Klotz: Könyv az ~ról (Bp., Zenemûkiadó,
1972. Ford. Gergely Ferenc), A legfontosabb magyar ~kat is ismerteti. A másik: Pécsi Sebestyén: Az ~ (Bp., Ecclesia, 1975.) c.
mûve. A magyar ~építés történetét Szigeti Kilián OSB több kötetbôl álló (befejezetlenül maradt)
sorozata ismerteti Magyar
~k címmel.
Kisebb
templomokban a csak nagy költséggel építhetô ~t gyakran harmóniummal, újabban
elektromos hangkeltésû ~val helyettesítik.
A „hangszerek királya” szolgáló szerepet tölt
be a liturgiában. Feladata elsôsorban a liturgikus ének kísérése. A hangszer
lehetôségeinek és az »orgonista képességeinek
megcsillogtatására a szertartást bevezetô és záró ~játék, az énekeket bevezetô
elô-
játék, ill. két ének közötti közjáték nyújt alkalmat. Nincs akadálya annak,
hogy amennyiben egy-egy szertartásrész (pl. felajánlási körmenet, áldozás)
nagyon hosszúra nyúlik, az énekek közé rövid, az alkalomhoz illô ~mûveket
is beiktassunk. A templo-
mi ~ hangversenyszerû megszólaltatására az egyházzenei, vagy az ~áhítatok
szolgálnak. * 5, 11 BP
orgonista•A templomi ~ra vonatkozó feltételeket
az MKPK által jóváhagyott Kántorszabályzat sorolja föl. Ezek részint szakmai,
részint személyi követelmények.
A szakmai követelmények nemcsak az orgonajáték
megfelelô szinten való mûvelését, hanem a liturgia kellô ismeretét is elôírják.
Magasabb fokon lehet elsajátítani az orgonajátékot az orgonaszakkal rendelkezô
zenei szak- és fôiskolákon, mégis a templomi ~ számára fontos a kántorképzô
tanfolyamok elvégzése. A kántorszabályzat megkívánja, hogy akik az
orgonajátékot világi iskolákban sajátították el, az egyházmegyei
zenevizsgabizottság elôtt tegyenek kántori alkalmassági vizsgát. A templomi ~
köteles rendszeresen gyakorolni és a szertartásokra felkészülni. Kívánatos a
szakmai továbbképzése. Az ~ felel a rábízott hangszerért, vállalhatja a
hangszer karbantartásának mindennapos teendôit.
A
tôle megkívánt személyi
feltételek
megegyeznek a »kántoroktól megkívánt
személyi feltételekkel. BP
ornátus (lat.
‘díszruha’)•Az ünnepi misén használt díszesebb »liturgikus öltözetek készlete
a celebráns és a felszentelt segédkezôk számára. AM
Országos Egyházmûvészeti
és Mûemléki Tanács (OEMT)•A
püspök-elnök által vezetett, egyházi és világi szakemberekbôl álló testület,
amelyet az MKPK hozott létre 1967-ben. Célja, hogy a szakrális mûvészet
és a templomi berendezési tárgyak terén kívánt megújulást (LK VII.) a mûemlékvédelmi
szempontok figyelembevételével munkálja. Legfontosabb kiadványa az Országos
Mûemléki Felügyelôséggel együtt készült könyv: Egyházi épületek és mûtárgyak
gondozása”
(Bp., 1971), amely részletesen tárgyalja a »liturgikus térrendezés követelményeit
is. AM
Országos Liturgikus
Tanács
(OLT)•Az MKPK 1967. évi tavaszi konferenciáján
szervezte meg azzal a feladattal, hogy a LK rendelkezéseinek megfelelô magyar
nyelvû liturgikus könyveket elkészítse a püspök-elnök vezetésével. VI
ostiarius »kisebb
rendek
ostya (oltárkenyér) készítése•Az ôsegyház liturgiájában a szeretetlakomák
hagyományát megtartva ki-ki a saját kenyerével is hozzájárult a közös »Eukarisztiához. A keleti templomokban az »apszis
melletti „diakonikon” szolgált a hívek által hozott
kenyér összegyûjtésére.
Amikor
a hívek által való felajánlásnak ez a formája megszûnt, a papság gondja
lett az oltár-
kenyér elkészítése. Ezt a feladatot a középkorban fôként szerzetesek teljesítették
igen nagy körültekintéssel és áhítattal: csak tiszta búzaszemeket használtak e
célra.
A
»„proszkomídiához” mindig friss, egész kenyeret kell
használni.
A
nyugati egyház a hagyományokat követve búzalisztbôl készült kovásztalan
kenyeret használ. Gondosan ügyelni kell arra, hogy az ostya ne legyen romIott.
* 5. OL–VI
ószláv nyelv•A 9. sz.-ig sokfelé hangoztatott
„három szent nyelv” (héber, görög, latin) gyakorlatán a szlávok apostolainak,
Szt. Cirillnek (†869) és Methódnak (†885) sikerült változtatni. Konstantin
(Szt. Cirill) a korabeli kiejtésnek megfelelô ószláv ábécét alkotott (glagolit), melyet csak a 10. sz.-ban váltott
fel a mindmáig használatos „cirillika”. A két hittérítô a Szentírás mellett a liturgikus könyveket
is lefordította, s így lehetôség nyílt az ószláv liturgia végzésére. Ezt elôször
a római Szentszék is jóváhagyta, késôbb azonban, Methód halála után a „szláv
rítus” a nyugati egyházban megszûnt.
Az
ószláv ábécé megalkotása nemcsak litur-
gikus téren volt jelentôs, hanem lehetôséget nyújtott a szláv népek önálló
irodalmának kialakulá-
sához is. Ma már a szláv népek liturgiájában is megfigyelhetô a nemzeti nyelv
fokozatos érvé-
nyesülése, illetve az ószláv liturgia többféle „dialektusának” továbbfejlôdése.
De az orosz, szerb, bolgár ortodox egyházban még ma is használják
a nép számára már alig-alig érthetô egyházi ószláv nyelvet. OL