Reggeli dicséret (lat. Laudes) • A ~ célja azoknak a korai óráknak megszentelése, amelyek Krisztus feltámadására emlékeztetnek. A bevezetô vers után a ~ hangulatát teremti meg a »himnusz, majd három zsoltár következik, közöttük az egyik ÓSZ-i ének. A szentírási szakasz felolvasása után lehet rövid elmélkedést vagy csendet tartani. A válaszos ének után a »„Benedictus” következik saját antifónájával, az egyetemes könyörgéssel, majd a Miatyánk és a zárókönyörgés után a befejezô áldással ér véget a ~. * 4. ( »zsolozsma) VI

 

Requiem (lat. = ‘nyugodalom’) • A »gyászmise »kezdôénekének (introitus) elsô szava. A zeneirodalom gyászmiséi is innen nyerték nevüket. Pl. Mozart és Verdi ~jei.                                             AM

 

responzórium (lat. ‘válaszos ének’) • A ~ a szólista (vagy szkóla) és a nép váltakozó éneke; amelyben a nép egy ismétlôdô válasszal felel. A liturgiában a legrégibb forma. A misében »válaszos zsoltár, a »zsolozsmában rövid válaszos ének a neve. »vers VI

 

retábulum »oltárépítmény

 

reverenda (‘tisztelendô’ ti. ruha, taláris) • Az ókorban a tunika fölé vett hosszú ujjú, bokáig (talus = boka) érô, végiggombolt köntös, amely a népvándorlás óta a klerikusok ruhájává lett. A Trid. óta elôírás a fekete ~, amely az egyházmegyei papság és több újkori szerzetesrend sajátos ruhája.
A ~ nyakrészét fehér kolláré (gallér) zárja. A pápa ~ja fehér, a liturgikus cselekmények alatt a bíborosok vörös, püspökök és más prelátusok lila ~t viselnek. Nem liturgikus alkalommal minden prelátus fekete ~t visel, a bíborosok vörös, a püspökök lila cingulummal, színes béléssel és gombokkal.
A cimáda a papi ~ egyik formája, mely nem szorosan simul a testhez, mint a ~, hanem bô ráncokban hull alá cingulum nélkül, s körgallérral, esetleg a felsôkarokon dupla ujjakkal van ellátva. A szerzetesi ~ a habitus, amely a régebben alapított szerzetesrendeknél változatos színû öltözet, melyhez skapulárét (vállruhát) vesznek fel, ami rendszerint csuklyával van ellátva. A szerzetesi ruha régi magyar neve: kámzsa.

A ~t a polgári életben helyettesítheti fekete vagy sötétszürke öltöny, a nyakig zárt mellénnyel vagy kollárés inggel. (35. ábra: Reverenda, karing és alba.)                                                                               AM

 

rituális misék • Ha valamely »szentséget vagy szentelményt »mise keretében szolgáltatnak ki, akkor beszélünk ~rôl. „A szentségek és szentelmények liturgiája azt célozza, hogy a jól felkészült hívek életüknek szinte minden eseményét megszenteljék a húsvéti misztériumból kiáradó isteni kegyelemmel” (RMÁR 326). Az »Eukarisztia pedig a szentségek szentsége, amelynek ünneplése közben lehet a különbözô szentségeket kiszolgáltatni. Így egy sajátos miseszöveg használatával jobban kidomborodik az egyes szentségek jelentôsége. Az »egyházi rend szentségét csak mise közben szabad kiszolgáltatni, a többi esetben szabadon lehet választani. A ~ szövegeit az ádventi, nagyböjti, húsvéti idô vasárnapjain, fôünnepeken, valamint Hamvazószerdán és a nagyhéten nem szabad alkalmazni. Ilyen ~: a keresztelési mise, bérmálási mise, nászmise, »apát és apátnô benedikálása és szerzetesi fogadalmi mise.   VI

 

rítus (szanszkrit: ríta = ‘elôírt rend’) • Az em-
berek jelek és jelképek által fejezik ki magukat, fôként a születés, házasságkötés és halál, vagy valamilyen közösségbe való felvétel alkalmával.
A vallástörténetben sokfelé megfigyelhetô szertartásokat fôként olyan jelek alkotják, melyek valami szellemi valóságra utalnak. S mivel az emberi tudat nemcsak életkorok szerint, hanem koronként is változik, ezért minden ~ is bizonyos változásnak van alávetve.

A kereszténységben nemcsak szentségi-liturgikus szertartásokat, hanem népies ~okat is bôven lehet találni (»zarándoklás, énekek, nagyheti szokások). A liturgia lényeges ~ai azok „a szavak, mozzanatok, viselkedési formák és dolgok”, melyek a szentségi formához tartoznak, továbbá a Szentírás felolvasása és a hit megvallása. A változó elemek közé tartoznak egyéb mozdulatok, tárgyak és nyelvi kifejezôeszközök. Bizonyos ~okat – pl. szentségkiszolgáltatás – csak fölszentelt személyek végezhetnek.

Egy-egy ~ jellegzetes hagyományának kialakulásában nemcsak liturgikus sajátosságok, hanem társadalmi, kulturális, történelmi és nyelvi tényezôk is fontos szerepet játszottak. Ilyen alapon
lehet megkülönböztetni keleti és nyugati ~okat.
A keleti ortodox egyházakban a hierarchia élén
álló »pátriárka és a helyi szinodus illetékes a
~ meghatározására, míg a nyugati egyházban ugyanezt a jogot a római pápa, illetve az »Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció tartja fenn magának. »keleti rítusok, »nyugati rítusok, »római rítus, »bizánci rítus.       OL

 

Rítus Kongregáció »Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció

 

rochettum »karing

 

római rítus • Róma városában mûködött és halt vértanúhalált a két apostolfejedelem, Szt. Péter és Szt. Pál. A római apostoli szék a legrégibb hagyományok szerint minden egyház egységének szolgálatát töltötte be. A történelmi fejlôdés során a ~ az egész nyugati világban érvényesült, bár kezdetben csak magára a Városra és környékére korlátozódott. A nép görögül beszélt, és ez volt a 4. sz.-ig a liturgia nyelve is. Valószínûleg Damazusz pápa alatt (4. sz.) történt a latin nyelvre való áttérés, de megmaradtak a ~ban görög elemek is (pl. Kyrie, nagypénteki „Hagios the Theos” stb.). A ~ liturgikus szövegeinek nagy részét Nagy Szt. Leó pápának (5. sz.) köszönhetjük, míg Nagy Szt. Gergely pápa (6. sz.) a liturgiaszervezô és -szerkesztô tevékenységével tûnt ki. A két nagy pápa közti másfél évszázad a ~ aranykora. Jellemzi a szertartások nemes egyszerûsége, a cselekményeket úgy végzi, ahogy az rendeltetésüknek megfelel, kerüli a szimbolikus és allegórikus elemeket, ellentétben
a »bizánci és gallikán rítussal. A régi római »könyörgések és »prefációk szabatos formájukkal, klasszikusan veretes nyelvezetükkel tûnnek ki, melyek lényegesen különböznek az ÓSZ-i imák stílusától is. A többi nyugati rítustól megkülönbözteti a ~t, hogy a prefációktól és néhány kisebb ünnepi betoldástól eltekintve az »eukarisztikus imája a megszabott, változatlan »kánon volt, melynek nyelvezete emlékeztet a kereszténység elôtti római szabatos imastílusra. A ~ hamar elterjedt Dél- és Közép-Itáliában, a szigeteken, míg Észak-Itáliában Milánó, Ravenna sokáig megtartotta saját latin nyelvû rítusát. A középkorban csaknem mindenütt átvették Nyugaton a ~t, és egyre inkább halkan mondták a kánont. VII. Gergely pápa a 11. sz.-ban egész Nyugaton kötelezôvé tette a ~ szerinti ünneplést (kivéve Milánót). A Trid. pontosan meghatározta és egységesen megkövetelte a ~ végzését. A II. Vat. a népnyelvû ~t engedte meg, és a több »eukarisztikus ima közt elsônek a régi „római kánont” tartotta meg.               AM

 

Rorate »hajnali mise

 

rózsafüzér »szentolvasó

 

rubrika (lat. ruber = ‘vörös’) • A régi rómaiak törvényeik címét és magyarázó jegyzeteit vörös betûkkel írták. Ezeket ~knak nevezték. A 11–12. sz.-ban került be ez a kifejezés a liturgikus nyelvhasználatba. Azokat a piros betûkkel írt nélkülözhetetlen rituális és ceremoniális elôírásokat jelentette, amelyek biztosították a szertartások pontos és szabályos végzését. Az utolsó liturgikus reform a ~ aprólékos elôírásait eléggé leegyszerûsítette, hogy nagyobb teret engedjen a teológiai és lelkipásztori megfontolásoknak.         VI