újjászületés•A »keresztség szentségének elsôdleges gyümölcse. Szt. János evangéliuma szerint a mennyország elnyerésének elôfeltétele ez: „Aki nem születik újjá, nem láthatja meg Isten országát” (3,3). A Nikodémusnak adott válaszból nyilvánvaló az ~ módja is: „vízbôl és Szentlélekbôl” (3,6). S az ÚSZ-ben az ~ már nemcsak hasonlat, hanem mélységes valóság. „A Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdôjében” (Tit 3,5) Isten gyermekévé lesz minden megkeresztelt, s így igényt tarthat az Ô országának öröklésére (Jn 3,5; Róm 8,17; Gal 4,7).

Az apostolok utáni egyházatyák egyöntetûen a „keresztségi fürdôt” tartják az ~ eszközének (Jusztinosz, I. Ap. 66,1 ). Jeruzsálemi Kürillosz kate-
kétikus beszéde szerint a keresztségben „a hit által lelkileg születünk újjá a vízbôl, mint az anyaméhbôl” (1,2).                 OL

 újmise (lat. primicia = ‘elsô termés’, a liturgiában: ‘elsô mise’)•~ az újonnan fölszentelt pap elsô, ünnepélyes keretek között bemutatott miséje. (Valójában a második, mert szenteléskor már együttmisézett a szentelô püspökkel). (»egyházi rend szentsége, »koncelebrálás.). Az ~t régi szokás szerint az újmisés pap származási helyén tartja a helyi plébános vagy más (idôsebb) pap segéd-
kezése mellett. Ezt a paptestvért manuduktornak (kézvezetônek) mondjuk. Vannak olyan helyek, ahol a hívek az újmisést a szülôi házból körmenetileg kísérik a templomba. Ezen a misén a szülôk, testvérek, a szûkebb rokonság és az esetleges jó-
tevôk két szín alatt járulhatnak szentáldozáshoz.
A mise végén van az újmisés áldás, mely a szokásos feltételekkel teljes »búcsúval jár. Szokás újmisés emlékképek kiosztása is.     BL

 újonnan kereszteltek•A »katekumenátus hosszú évei alatt a hajdani hitjelöltek alaposan felkészülhettek a keresztény életre, s az »újjászületés húsvéti misztériumában részesedve azonnal az Egyház teljes jogú, nagykorú tagjai lettek. Megkeresztelésük után még nyolc napon át (az ún. „fényes héten”) a keresztelési fehér ruhában vettek részt a misén, elôvételezve a teljes boldogságot. A Húsvét utáni vasárnapon mosták le róluk a szent kenetet, Keleten hajukat megnyírva (vö. ApCsel 18,18) bocsátották ôket vissza a világba. (Fehér ruhájukról nevezték el a »Fehérvasárnapot: Dominica in albis depositis – a letett fehér ruhák vasárnapja.)

A Timóteusnak írt elsô levélnek megfelelôen (3,6) az Egyház élére nemigen választottak újonnan keresztelteket (neobaptisztoi v. neophütoi). Az ET a lelkipásztorok lelkére köti, hogy az ~et vezessék az evangéliumi igazság teljes ismeretére s a keresztségben vállalt kötelességeik betöltésére (ET 789).   OL

 Úr (héb. adón, arám: mar, gör. Küriosz)•Az egyiptomi és semita vallások isteneiket az ország legfôbb uralkodójaként tisztelték, az ÓSZ népe is Jahvét többnyire „Úr”-nak nevezte, mivel a Jahve tulajdonnév kiejtése tiltott volt. Így helyére az ~ jelentésû „adonai” uralkodói cím került, s ezt
a görög fordítás (LXX) a „Küriosz” névvel adta vissza. Egyébként a „kürie” egyszerû udvariassági formula is lehetett: uram.

Az evangéliumi leírások szerint Jézust már a föltámadás elôtt is Úrnak szólították, s Ô el is fogadta ezt a címet (Jn 13,13). Igazi uralkodói hatalmát azonban csak a föltámadás utáni megdicsôülésével érte el, amikor „Isten Úrrá és Messiássá tette” Ôt (ApCsel 2,36). Ekkortól tanítványai
»imádásban is részesítik Ôt, noha földi életében nem imádták (Jn 20,28). Az arám nyelven fennmaradt »„Marana-tha” – „Urunk eljô” (lKor 16,22) fohász is arra utal, hogy a Krisztusra vonatkoztatott ~ cím a zsidókeresztény közösségbôl eredt, s csak innen jutott át a hellénkeresztény közösségbe (Róm 10,12).

A keresztény liturgiába bekerült ~ fogalom-
nak az ÓSZ ad tartalmi megalapozást, amely szerint az ~ maga az Isten, s Jézust azért nevezi az ÚSZ és a liturgia ~nak, mert valóságos Istennek vallották.                                                                                 OL

Úrangyala (lat. Angelus)•A ferencesek kezdték el esténként háromszor az »Üdvözlégy Má-
riát imádkozni, s közben harangoztak. Ez a szokás egyre jobban elterjed a 14. sz.-ban, amikor már reggel, délben és este is harangoznak, és az Üdvözlégy elé három verset mondanak: 1. „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szûz Máriát és ez méhébe fogadá Szentlélektôl Szent Fiát” (vö. Lk 1,26–38). 2. „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38), és 3. „és az Ige testté lôn és miköztünk lakozék” (Jn 1,14). Ehhez csatolták késôbb egy párverssel a könyörgést: „Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy mi, akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az Ô kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsôségébe vitessünk.” Az ima nagyrészt a Szentírásból vett idézetekbôl áll, majd a zárókönyörgés bevezet a »Krisztus-miszté-
riumba. Méltán lett népszerû ima. Különösen a törökveszély idején lett általános, amikor III. Callixtus pápa a nándorfehérvári gyôzelemért hálaadásként 1456-ban az egész Egyházra kiterjesztette a déli harangszót és az ~ imáját, melyet több helyütt már korábban is végeztek.              AM

 úrfelmutatás • Miután a celebráns a »misében elmondta a kezében lévô kenyér és kehely felett az átváltoztatás szavait, a híveknek felmutatja Krisztus Testét, majd Krisztus Vérét.

Kevéssel az átváltoztatás elôtt a ministráns csengetéssel figyelmezteti a híveket, ha ez meg-
felelônek látszik. Hasonlóképpen csenget a helyi szokások szerint mindkét szín felmutatásakor is (RMÁR 109). A Szentostya és a kehely felmutatása után a celebráns (fôcelebráns) térdet hajt, a koncelebrálók mélyen meghajlanak.

Nyugaton a 12. sz.-ig a Miatyánk elôtt történt az átváltoztatott kenyér és bor felmutatása e szavakkal: „Ôáltala, ôvele és ôbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsôség, mindörökkön örökké”. Erre az ôsi »doxológia formájú ~ra a régi feljegyzések szerint „mint a tenger zúgása” válaszolt a nép „Ámen”-nel. Ez a „kis ~”-nak nevezett forma ma is megvan minden »eukarisztikus imában. A 12. sz.-ban elôször Franciaországban, majd általánosan az egész Egyházban elterjedt közvetlenül az átváltoztatás utáni ~. Eleinte csak a szentostyát mutatták fel (mint ma is a karthauzi rítusban), jóval késôbb a kelyhet is. Mivel a „csendes” latin nyelvû misében a hívek nehezen tudták követni a szent cselekményt, a ministráns ezt csengetéssel, esetleg harangozással jelezte. Ilyenkor elhallgat az ének, orgona, a hívek letérdelnek és feltekintenek a felmutatott Eukarisztikus színekre (néhol a tisztelet jeleként állnak). * 5. csengô, »harang. AM

 Úr imája »Miatyánk

 úrkoporsó•A »szentsír egy változata: kápolnaszerû építmény, benne a halott Krisztus szobra, körülötte a sírt ôrzô katonák alakjai. A nagyheti szertartásoknál használták. Pl. a gótikus garamszentbenedeki ~ az esztergomi Keresztény Mú-
zeumban.                                                               AM

 úrmutató »szentségmutató

 Úrnapja•Az ~ Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe. Szentháromság ünnepe utáni csütörtökön, de számos országban, így nálunk is, a következô vasárnapon tartott fôünnep. A mise és az Oltáriszentség megalapításának tulajdonképpeni megemlékezô napja ugyan a Nagycsütörtök, de mert a nagyhéten lelkünk nem tudja eléggé kifejezni az Oltáriszentségbe vetett hitünk, reményünk, szeretetünk örömét, e célt szolgálja az ~. Hiszen Krisztus megtestesülése nem ért véget földi életében, hanem mennybemenetele után is közöttünk van, kiváltképpen az Oltáriszentségben (vö. LK 7). Az ~ ünnepi miséjéhez csatlakozik a szentségi »körmenet. »Eukarisztia »Praeorator.            BL

 Úr ünnepei (Keleten)•Az »ôsegyház litur-
giájának elsô ünnepe Krisztus föltámadásának napja, a vasárnap volt. Ezt a zsidó „szabbat” után, a hét elsô napján ünnepelték. A következô sz.-ban Kis-Ázsiában már évenként is megünnepelték a feltámadást a zsidó pászkalakoma napján (Niszán hó 14-én). A hosszasan elhúzódó húsvéti idô vitája után végül is ez az ünnep a következô vasárnapra került; s hozzá kapcsolódott egy héttel korábban Jézus jeruzsálemi bevonulásának megünneplése (Virágvasárnap). Pünkösd elôtt tíz nappal van Jézus mennybemenetelének ünnepe.

Krisztus születését a 3. sz.-tól Egyiptomban és a Szentföldön jan. 6-án ünnepelték (»Teofánia), de Alexandriában ugyanezen a napon már a Jordánban megkeresztelt Üdvözítô emlékére tartottak »vízszentelést. Rómában a 4. sz.-ban váltotta fel az Aurelianus császár tiszteletére bevezetett „legyôzhetetlen Nap” (Sol Invictus) ünnepét Krisztus születésnapja, a téli napfordulókor ünnepelt Karácsony (dec. 25.). S ezt kilenc hónappal megelôzi Jézus Krisztus fogantatásának ünnepe (örömhírvétel, márc. 25.). A »bizánci rítusúak Karácsony után nyolc nappal emlékeznek meg Jézus körülmetélésérôl (jan. 1.), s negyven nap múlva a Si-
meonnal való találkozásról (febr. 2.). A 6. sz.-tól egész Keleten elterjedt még Krisztus színeváltozásának (metamorphószisz) ünnepe is, melyet azóta aug. 6-án tartanak. A szeptember 1-jén kezdôdô
új egyházi évben az Úr ünnepei közül elsônek a Szt. Kereszt felmagasztalása kerül sorra szept.
14-én.                                                                      OL

 Úr ünnepei (Nyugaton)•»Húsvét, »Karácsony, »Vízkereszt, »Úrnapja, »Jézus Szíve ünnepe, »Krisztus Király ünnepe, »vasárnap.

1. Urunk bemutatása (Gyertyaszentelô Boldogasszony) febr. 2., ünnep. Alapja a Lk 2,22–29-ben leírt esemény, mely szerint Jézust születése után a negyvenedik napon bemutatták a templomban és ott Simeon világosságnak magasztalta, aki meg-
világosítja a pogányokat. Erre vezethetô vissza Keleten az »Epifánia utáni, Rómában a Karácsony utáni negyvenedik napon már az 5. sz.-ban kialakult ünnep. Késôbb gyertyás körmeneteket tartottak (bûnbánati jelleggel). A gyertyák megáldását a 10. sz.-ban kezdték el Galliában. E napon ma a fômise elôtt gyertyaszentelés van, melyet a pap fehér miseruhában végez. Ennek végeztévél mindjárt a Dicsôséggel (»Gloria) folytatódik a mise. Bár az ünnep neve Máriára utal, mégis az Úr ünnepe. Ajánlott ünnep.

2. Urunk születésének hírüladása (Gyümölcs-
oltó Boldogasszony) márc. 25., fôünnep. Már az
5. sz.-tól kilenc hónappal Karácsony elôtt annun-
tiatio és incarnatio néven tartottak ünnepet, mely az angyali üdvözletrôl és az Ige megtestesülésérôl szólt Lk 1,26–38 alapján. Anélkül, hogy Mária üdvösségtörténeti szerepét kisebbíteni kívánná, a lit. ref. inkább az Úr ünnepének tartja e napot.
E napon a misében a hitvallás megtestesülésérôl szóló mondatnál térdet hajtunk, ha pedig énekeljük a hitvallást, letérdelünk. Ha ez az ünnep nagyhétre vagy Húsvét nyolcadára esik, Húsvét nyolcada utáni hétfôre teszi át az Egyház. Ajánlott ünnep.

3. Urunk mennybemenetele, fôünnep. Már a 4. sz.-ban megünnepelték ~t, mégpedig az ApCsel 1,3 és ApCsel 1,9–11 leírását követve Húsvét után negyven nappal. Szt. Ágoston már úgy ír róla, hogy ez az ünnep az egész világon elterjedt. Hazánkban Húsvét VII. vasárnapján tartjuk. Az ünnep régi neve: „Áldozócsütörtök”. 1918-ig ezen a napon zárult a »húsvéti szentáldozás ideje, amely most Pünkösd vasárnapján az esti miséig tart. Ma ekkor ér véget a húsvéti idô. A »húsvéti gyertya is az oltár mellett marad Pünkösd esti miséjének végéig. – Kötelezô ünnep.

4. Urunk színeváltozása, aug. 6., ünnep. Alapja a szinoptikus evangéliumokban elbeszélt esemény (Mt 17,1–8; Mk 9,2–9; Lk 9,28–36). A keletszír
liturgiában tûnik fel az 5. sz.-ban, a római egyház a 10. sz.-tól ünnepli. 1457-ben III. Callixtus pápa rendelte el az egész Egyházban a törökök felett aratott gyôzelem emlékére.

5. A Szent Kereszt felmagasztalása, szept.14., ünnep. Közvetve ez is az ~ közé tartozik, mert a megváltás szent jelét tiszteljük a keresztben. 335. szept. 13-án Jeruzsálemben ünnepélyesen felszentelték a Szent Sír-bazilikát. Másnap, 14-én, elôször mutatták fel a népnek a megtalált keresztereklyét. Késôbb összekötötték ezt az ünnepet azzal az eseménnyel, hogy Heraklius császár 618-ban visszaszerezte a perzsáktól az elvitt Keresztet.             AM

 Úr vacsorája (lat. = Coena Domini)•A „küriakon deipnon” kifejezést a görög atyák is fôként az utolsó vacsorára vonatkoztatták. Az „Úr vacsoráját” fölelevenítô Eukarisztiát „titkos vacsoraként” (müsztikon deipnon) emlegették, amelyben már minden keresztény részesülhet. A bizánci liturgiában erre utal a nagycsütörtöki liturgia fô éneke, melyet a szentáldozás elôtt minden liturgián elismételnek: „A te titkos vacsorádnak részesévé fogadj ma engem…, mert nem mondom ki ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok neked, mint Júdás”.             OL

 utolsó vacsora•Jézusnak a halála elôtti utolsó étkezését az elsô három evangélista és Szt. Pál húsvéti vacsoraként írja le. Az ünnepi zsúfoltságban is ragaszkodott hozzá a Mester, hogy ezt az étkezést Jeruzsálem falain belül, este fogyasszák el és a Hallél-zsoltárok hálaadásával fejezzék be. Mindezekbôl pászkalakomára következtethetünk, jóllehet János evangélista szerint a zsidók csak a Jézus elítélését követô napon szándékoztak elfogyasztani a húsvéti lakomát. Szt. János a kereszthalálban szemléli a húsvéti bárányra vonatkozó jövendölés beteljesülését: „Csontot ne törjetek benne” (Jn 19,37).

A zsidó hagyomány szerint a pászkalakoma a következôképp zajlott le: Az ünnepi áldás és az elsô kehely megáldása után fogyaszthatták el annak tartalmát, valamint az elôételt, a keserû füveket és a kovásztalan kenyeret. Az ünnep jelentôségének kifejtése után a Hallél-zsoltárok elsô részét (113. zsoltár) énekelték el, majd a második kehely kiürítése következett. Rövid áldás után a kenyeret megtörték s körbeadták az asztalnál, majd a bárány elfogyasztása után a harmadik kehely következett. A Hallél-zsoltárok végigéneklése után (114–118. zsoltár) a befejezést a negyedik kehely fölött elmondott hálaadó ima jelentette.

Az evangéliumi beszámolók szerint Jézus a kenyér fölötti áldást használta fel arra, hogy közölje Testének titkát, s a „vacsora után”, a harmadik kehely bor fölött ejtette ki az átváltoztatás szavait.

Jézus a kehely fölött mondott szavaival már saját életáldozatára utalt az ÓSZ-i áldozati nyelv egyes elemeivel, pl. a „szövetség vére” kifejezéssel. Így már nemcsak elôvételezte a másnapi áldozatot, hanem az ~t is áldozatként értelmezte. Az itt fölkínált étel és ital már áldozati lakoma, melyet majd „az Úr halálának emlékére” kell a meghívottaknak az Eukarisztiában föleleveníteniük. »Húsvéti Szent Háromnap, A., »Eukarisztia.          OL

 Útravaló, Szent (lat. viaticum)•A földi életbôl távozó hívôt az Egyház Krisztus Testének és Vérének szent ~jában kívánja részesíteni. A szent ~ként vett »szentáldozás különleges módon jelzi az Úr halálát és az Atyához való távozását. Nyújtható mise keretében is a »bûnhocsánat szentségével vagy a »betegek kenetével együtt. Plébános vagy más pap hiányában más »áldoztató is kiszolgáltathatja. A „Krisztus Teste!” felhívás után az áldoztató hozzáteszi: „Ôrizzen meg téged, és vezessen el az örök életre”. * 24.   VI

 utrenye (gör. orthrosz, szláv: utrenica = reggeli istentisztelet)•A keleti egyházban a szerzetes közösségekben mindennap, az egyházközségi templomokban pedig vasárnap és nyilvános ünnepeken a hívekkel együtt végzik. Hálát adnak Istennek, hogy megôrzött az éjen át és áldását kérik a nappal idejére is. A Szentháromság magasztalásával kezdôdik, amit az angyalok karácsonyi éneke (»doxológia) és »zsoltár követ. A »Szent Liturgiából ismert nagy »ekténia után „Isten az Úr…” (a 118. zsolt. 27. és 26. vers), a nap himnusza (»tropár), „Sokirgalmú ének” (a 135. és 136. zsoltár versei), vasárnap Krisztus feltámadásának magasztalása, ünnepeken az ünnepelt személyt vagy eseményt dicsôítjük. Evangéliuma vasárnap mindig a feltámadás egy-egy mozzanatáról szól (tizenegy evangé-
liumi szakasz ismétlôdik folyamatosan). Ezután egy, a Szentírásban megfogalmazott isteni Ige iránti tiszteletnek szép kifejezése következik, az evangélium-csókolás. A pap a díszes Evangéliumos könyvet, amelyet mindig az oltáron tartanak, most a hívek elé viszi, akik felsorakozva, magukra keresztet vetve csókkal illetik azt. Egyik fô énekcsoportja a »kánon, általában az ÓSZ szent tényeit tárja elénk, befejezô szakasza (a IX. óda) az Istenszülôvel, ill. Urunk fogantatásával és születésével foglalkozik. A »sztichira elnevezésû énekek után (szintén változó részek az ünnep, vagy a nap témája szerint) a nagy dicsôítéssel (»doxológia) és »ekténiával fejezôdik be. Szövegben is, dallamban is egyaránt nagy változatosság jellemzi az ~t.          OM