üdvösség•Az ÓSZ tanúságtétele szerint az ~ mögött mindig meghatározott tapasztalat áll: megszabadulás az ellenségektôl, a fogságból, fel-
gyógyulás súlyos betegségekbôl; vagyis Isten segítségének megtapasztalása. Ilyen tapasztalatokból bontakozik ki egyre tisztábban az ~ története, melynek során a választott nép a végleges ~ felé tart. Ennek a végsô ~nek feltétele a belsô megszabadulás a bûnöktôl.

Az ÚSZ-ben a „szótéria” fogalma egyaránt utal a testi-anyagi jólétre és a lelki-szellemi élet beteljesedésére. Jézus életében az egész emberiség számára köszöntött be a végsô ~ korszaka: s ebbôl már az ÓSZ-i vallási közösség kivetettjei sem lehetnek kizárva (vö. Lk 19,9). Akiket Jézus meggyógyított betegségeikbôl, megmentett a halál-
veszélytôl vagy megszabadított a haláltól, azok ugyanúgy az Istentôl jövô ~et tapasztalták meg, mint akik a bûneiktôl szabadultak meg. Ezeknek az embereknek Jézus evangéliuma az ~ útja, „Isten ereje az ~re” (ApCsel 1,16; 16,17), s az örömhír minden szava „az ~ szava” (ApCsel 13,26, vö. 11,14). A szabadulás és ~ forrása viszont Jézus megváltó halála, mely mindenkit megszabadíthat bûneitôl. A kereszthalál erejébôl vált lehetségessé a megmenekülés „Isten haragjától” (Róm 5,9 vö. Mk 13,13), s a részesedés Jézus Krisztus dicsôségében (2Tessz 2,13 kk., Róm 8,30). A keresztények már a »keresztség szentségében részesei lesznek az ~nek, melynek végsô bekövetkeztét
Jézus második eljövetelekor várják.                       OL

 üdvösség története•Az apostoli egyház szemlélete szerint a történelem nemcsak véletlenszerû események egymásutániságát jelenti. Szt. Pál gyakran említi Isten „akaratának titkát, azt az elôre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik
az idôk teljessége, és Krisztusban mint fôben újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,9–10). Az ÓSZ-i szemlélet szerint az emberiség a „szövetségek történelmében” él. A kiindulópont a teremtés, ám az Isten által felajánlott elsô szövetséget hamar megzavarta az eredeti bûn. Utána a Noéval kötött szövetséget tekinthetjük a természeti vallások és kultuszaik megalapozásának. Késôbb az Ábrahámmal kötött szövetség
jelentette az Isten és az emberek közötti baráti kapcsolat kezdetét. Ennek csúcspontja a sínai-hegyi szövetség, amikor megszületett Isten választott népe. A hûtlenség késôbbi jelei láttán azonban a próféták új szövetséget hirdettek meg, amelynek megvalósítója az Isten Fia lesz. Ebben a szövetségben Jézus Krisztus megváltó áldozata vezeti el az Egyház tagjait az isteni „üdvgondozás” (ökonómia) végcéljához, a mennyei Jeruzsálemhez. „S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben” (1Kor 15,28).

A zsidó és a keresztény liturgia a szövetségkötés nagy eseményeit eleveníti föl, elôremutatva a beteljesedés felé. Izrael gyülekezete a kivonulásra és a Sínai-hegyre, a keresztény liturgia viszont Krisztus megváltó áldozatára emlékezik, elôrejelezve a mennyei beteljesedést. Minden üdvösségtörténeti szakasz magában foglalja az elôzôeket is, ezért olvashatja a keresztény közösség is az ÓSZ-i olvasmányokat, miközben már elôretekint a Bárány és szent Városa felé (Jel 21). Az eljövendô Ország dicsôsége nem törli el a történelmet, hanem beteljesíti. A liturgikus közösség végcélja a beépülés a Szentháromság életközösségébe: „hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsôségére” (Ef 1,14).              OL

 Üdvözlégy, Mária•Ez az imádság három részbôl áll: 1. az angyal köszöntése (Lk 1,28): Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled; 2. Erzsébet köszöntô szavai (Lk 1,42): Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse; 3. az Egyház könyörgése.
A 12. sz.-tól a 16. sz.-ig alakult ki ez a ma is használt forma: „Asszonyunk Szûz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk bûnösökért, most és halálunk óráján. Ámen. Ez a záró rész a keletieknél így hangzik: „mert szülted nekünk Krisztust, az Üdvözítôt, a mi lelkünk szabadítóját”.   OL

ünnepek•„Az Egyház feladatának tartja, hogy isteni Vôlegényének üdvösséget szerzô mûvét az év folyamán meghatározott napokra szétosztva, szent emlékezéssel megülje. Minden héten egy napot, a vasárnapot, az Úr feltámadásának emléknapjává teszi. Évenként egyszer pedig a feltámadás és a boldogságot szerzô szenvedés emlékére a legnagyobb ünnepet, a Húsvétot szenteli” (LK 102).

A keleti egyházban a Húsvét, az „ünnepek ünnepe” után, a legmagasabb rangúak a „litiás ünnepek”, melyeknek zsolozsmájában a kenyéráldásnak is külön szertartása van. (»litia) Az »ikonográfiában is kiemelt helyen szereplô 12 fôünnep
az Istenszülô születésével kezdôdik, és mennybevételének ünnepével végzôdik (szept. 8.–aug. 15.). A többi nyilvános ünnep zsolozsmájában a 135. zsoltárról elnevezett „Sokirgalmú” ének szerepel: ezért ezeket „polieleoszos” ünnepeknek is szokás nevezni. Külön csoportba tartoznak azok a szentek, akiknek ünnepén a reggeli zsolozsmában „nagy dicsôítést” (»doxológia) énekelnek: ezek
a „doxológiás” ünnepek. E két utóbbi csoportnak már nem mindegyik tagja nyilvános ünnep.

A nyugati egyházban a Húsvét mindeneket megelôzô elsôbbsége a hetenkint visszatérô »vasárnapi ünneplésben is megnyilvánul. Húsvét mellett a »Karácsony a másik legkiemelkedôbb ünnep. A középkorban a vértanúk és szentek ünnepei úgy megszaporodtak, hogy az a veszély fenyegetett, hogy a »liturgikus év alapformáját elhomályosítják. Ez az elmúlt évszázadokban rendkívül bonyolult ünneprangsorhoz vezetett. Így pl. V. Pius a Trid. által elrendelt misekönyvben és zsolozsmában (1568, 1570) hat ünnepi rangot határozott meg, amelyet még bonyolított a számos »nyolcad. Több egyszerûsítési próbálkozás után, az LK adta felhatalmazás alapján, VI. Pál pápa alapvetôen rendezte az ünnepek rangját (1969).

Isten népe minden napot megszentel liturgikus ünnepléssel: a miseáldozattal és a zsolozsmával. A liturgikus nap éjféltôl éjfélig tart. A liturgikus ünneplések fontosságuk szerint különböznek egymástól.

A »fôünnep (sollemnitas) különleges nap, ünneplése már az elôzô napon az elsô »Vecsernyével kezdôdik. A misében »Gloria, három »olvasmány és »hitvallás van. Saját »prefációja van, és nem végezhetô ezeken a napokon semmiféle »votívmise és »gyászmise. Néhány fôünnepnek saját vigiliamiséje, Húsvét és Karácsony ünnepének pedig »nyolcada van. A zsolozsma már az elôzô napon az elsô »Vecsernyével kezdôdik, az olvasmányos imaórában pedig »Te
Deum-ot imádkoznak. »vigilia

Az ünnepet (festum) a természetes nap határain belül tartjuk. A misében »Gloria, csak két »olvasmány van, a »hitvallás nem kötelezô, de ünnepélyes alkalommal mondható. A zsolozsma csak akkor kezdôdik elsô »Vecsernyével, ha az ünnep Úr ünnepe és vasárnapra esik. Az ünnep zsolozsmájában Te Deum is van.

Az emléknap (memoria) kötelezô vagy tetszés szerinti. Megtartása összefonódik az egyidejû hétköznappal. A misében nincs »Gloria, könyörgései vagy a saját misébôl, vagy a szentek közös miséibôl veendôk. Rendszerint saját olvasmányai vannak, melyek a szent életére jellemzôek.

Még kötelezô emléknapon is vehetôk a köznapi olvasmányok. A »prefáció vagy saját (pl. Ôrangyalok ünnepén az angyalokról), vagy a közös prefációk közül veendô. A zsolozsmában az »antifónákat, zsoltárokat a hétköznapról vesszük, az »Imádságra hívás, »himnusz, rövid olvasmány, valamint a »Benedictus és »Magnificat antifónája a szentrôl, vagy a közös részbôl, vagy a hétköznapról választható. A könyörgés mindig a szentrôl, az Olvasmányos imaórában pedig a második olvasmány a szentrôl szól; nincs Te Deum, és a Napközi imaórák a hétköznapról mondandók. Figyelembe kell venni a kiváltságos liturgikus idôket is. Mindenrôl pontos tájékoztatást ad a »direktórium.

»Köznapnak hívjuk a hétnek a vasárnapra következô napjait. A mise szövegében és az olvasmányoknál lehetôség van a szabad választásra a lelkipásztori szempontok vagy a misézô pap egyéni igénye szerint. * 1.             OL–VI

 

Ünnepek és kiemelt köznapok rangsora (a nyugati egyházban)

1. Az Úr szenvedésének és feltámadásának Húsvéti Szent Háromnapja.

2. Karácsony, Vízkereszt, Urunk mennybemenetele, Pünkösd.

3. Évközi vasárnapok.

4. Hamvazószerda.

5. A nagyhét köznapjai hétfôtôl Nagycsütörtökig bezárólag.

6. Húsvét nyolcadának napjai.

7. Az Úr, a Boldogságos Szûz Mária és a szentek fôünnepei.

8. Halottak napja.

9. A város, vagy község fôvédôszentjének fôünnepe.

10. A templom címének fôünnepe.

11. Szerzetesrend címének, alapítójának és fôvédôszentjének ünnepei. * 1, EÉSZ 59.

 ünnepkör (a keleti egyházban, gör. hemérai okto = ‘nyolc nap’, a nyugati egyházban lat. octava = ‘nyolcad’ l. ott)•Az ókeresztény egyházban a nagyobb ünnepeket nyolcnapos utóünneplés követte (oktáv). Az ünnep után visszatért az elôzô ünnep teljes zsolozsmája, s így az ünnepzárás újra ünnepnapot jelentett.

Keleten legelôször a Húsvét utáni ~ alakult ki, amikor az újonnan megkereszteltek a „fényes héten” át a templomban maradtak, s a nyolcadik napon kapták meg újra az elbocsátást a tanúságtételre. A nyolcnapos ünneplést nemcsak az ókori számmisztika, hanem a »föltámadás napjának eszkatológikus jelentôsége is megalapozta (a „8. nap”).

Keleten az »egyházi év másik fontos ~e a »karácsonyi ~, amely a Vízkereszt utáni nyolcaddal fejezôdik be.

A keleti egyház nyolcnapos „utóünneplést” tart még augusztus és szeptember 2. és 3. hetében (aug. 6 és 15, illetve szept. 8 és 14 után). Rövidebb utóünnep követi febr. 2-át és nov. 21-ét; az utóbbit azért, mert az Istenszülô Szûz templomba vezetésének ünnepzárását a böjti idôre való tekintettel már Szent Katalin nagyvértanú ünnepén, november 25-én tartják.               OL

A római egyházban ~ alatt a karácsonyi és húsvéti ~t értjük, melyek között az évközi idô van.
A karácsonyi ~ ádvent elsô vasárnapjának elsô Vecsernyéjétôl Urunk megkeresztelkedése második »Vecsernyéjéig, a húsvéti ~ Hamvazószerdától Pünkösd második Vecsernyéjééig tart. »liturgikus év.        AM

 ünneplés•Minden vallásnak vannak ünnepei, melyek kiválnak az egymást követô hétköznapok sorából; bizonyos vallási eseményeket felidézve külsôségekben is az öröm, a hálaadás megnyilvánulásai. „Boldog a nép, mely ünnepelni tud” (Zsolt 88,16). Az ÓSZ-ben számos ünnep alakult ki, melyek közül a legfontosabb a Húsvét (peszáh), a Pünkösd (pentékoszté) és a sátoros ünnepek (sukkót). Ezeket a templomi, zsinagógiai és családi szertartások és hagyományos szokások kíséretében örömteli lélekkel tartották meg. Az ÚSZ elsô ünnepe az Úr napjának, a szabbatnak áttétele a hét elsô napjára, a »vasárnapra, amely Jézus feltámadásának napja. Átvette a zsidóktól a Húsvét és Pünkösd ünnepét is, mely most már ÚSZ-i tartalommal telt meg: Jézus feltámadása és a Szent-
lé!ek eljövetele. A 3. sz. elején Keleten feltûnik az Epifánia ünnepe. Ezen a napkeleti bölcsek hódolatát, Krisztus megkeresztelkedését és a kánai menyegzôn történt elsô csodáját ünnepelték, melyekben „megnyilvánult istensége” (gör. epiphanein = ‘megnyilvánulni’, ‘megmutatkozni’). Nyugaton a 4. sz.-ban a Sol invictus (a legyôzhetetlen nap) téli napforduló ünnepén kezdték a földrejött igaz világosságot, Jézus születését ünnepelni (dec. 25. Karácsony). A vértanúkat haláluk évfordulóján a misében való megemlékezéssel ünnepelték. Az elsô Mária-ünneprôl a 4. sz.-ban történik említés, az efezusi zsinat után (431) egyre több Mária-ünnep fejlôdött ki. A munkaszünettel összekötött ünnepek száma az idôk során annyira megszaporodott, hogy VIII. Orbán pápa a 17. sz.-ban, XIII. Benedek a 18. sz.-ban, Szt. X. Pius a 20. sz. elején, legújabban pedig a II. Vat. a nyilvános és kötelezô ünnepeket alaposan korlátozta, vagy egyes esetben a püspöki konferenciák döntésére hagyta, hogy azokat napjukon, vagy a rákövetkezô vasárnap ünnepeljék (»ünnepek). Az ~ bizonyos külsôségekkel és hagyományos szokások megtartásá-
val jár együtt. Ilyenkor ünnepélyesebb »liturgikus öltözetet vesz fel a celebráns és segédkezôk (»ornatus), a templom díszítése is kifejezi az ~t, »énekes mise (esetleg »szkólával, »kórussal, vagy »hangszeres zenével) emeli az ünnep fényét. De e külsôségeknél sokkal lényegesebb, hogy az »igehirdetés rávezesse a híveket az ünnep »misztériumának befogadására. Több ünnepet családi hagyományok kísérnek (pl. karácsony-
faállítás, ajándékozások; a »templombúcsú alkalmából a templomot körülvevô szórakoztató sátrak azonban nem egyértelmûen segítik az ~t).

Az ~sel együtt jár és nagyon ajánlott a szent-
ségekhez való járulás (esetleg »körmenet, »paraliturgikus cselekmények, pl. misztériumjáték stb.). AM