vágykeresztség (votum baptismi)•A tökéletes bánatban és istenszeretetben megfogant komoly, erôs vágy, mellyel egy még meg nem keresztelt egyén elhatározza, hogy ha lehetôsége nyílik, a keresztség szentségét fölveszi. Az üdvösségnek ez rendkívüli (szentségen kívüli) útja. Mivel a megigazulás a hitbôl fakad, ezért bizonyos esetekben még a bennfoglalt vágy (votum implicitum) is biztosíthatja az üdvösséget, noha ez még nem adhat szentségi jegyet (character), és nem tesz a látható Egyház tagjává. A Szentírás tanítása a tökéletes szeretetrôl (és az azt magába foglaló bánatról) igazolja a ~ üdvöt adó hatását. Kornéliusz százados (ApCsel 10,44–47) vette a Szentlelket a keresztség elôtt. A ~ tanát Szt. Ágoston és Szt. Ambrus fejti ki. A ~ nem teszi feleslegessé a keresztséget, mert csak az azzal való összefüggésébôl nyeri kegyelemadó erejét. »keresztség.     OL

 válaszos zsoltár (lat. psalmus responsorius, graduale = gradus: ‘lépcsôfok’)•A mise elsô olvasmánya után következik a ~, amely szerves része az ige liturgiájának. A zsoltárt rendszerint az Olvasmányok könyvébôl vesszük, mivel a napi zsoltárszöveg szorosan kapcsolódik a megelôzô olvasmányhoz. Az »elôénekes az »ambóról, vagy más alkalmas helyrôl énekli (vagy olvassa) a zsoltárverseket. Ezalatt a nép ül, s a választ az egyes szakaszok után refrénszerûen ismételgeti. Hogy a nép könnyebben énekelhesse a válaszokat, megengedett egyes idôszakokban (pl. húsvéti idô, évközi idô), vagy ünnepcsoportokban (pl. Mária-ünnepek, apostolok ünnepei) általánosan énekelhetô ~ alkalmazása. Az Olvasmányok könyvében feltüntetett zsoltár helyett, de csak ha éneklik, vehetô a »graduále a Graduale Romanum-ból, vagy a Graduale Simplex-bôl.

A ~ „graduále” neve abból a Rómán kívüli szokásból ered, hogy az elsô századok liturgiájában
a szólista a zsoltárt az ambó lépcsôjérôl (gradus) énekelte. Kezdetben a szólista éneke melizmás, a népé azonban egyszerû ének volt, amikor azonban a »szkóla átvette a néptôl a válasz éneklését, a »responzum stílusában a szólista énekéhez zárkózott fel. A graduálék a liturgia legdíszesebb énekei. Hangnemtani érdekességük, hogy gyakran a responzum ugyanazon »hangnem plagális, a verzus pedig autentikus változata. A mise egyszerûsítésére törekvés következtében (elmaradt az olvasmány!) a graduálé elvesztette válaszos jellegét: a szólista egyetlen verzusa után rögtön elkezdôdött az »Alleluja éneklése. Szövegük leggyakrabban zsoltár, vagy más szentírási idézet, néha egyéb imádság (pl. Gr. Benedicta et venerabilis es, Virgo Maria).                 BP

 vállkendô (lat. amictus, humerale)•Téglalap alakú vászonkendô két szalaggal. Eredetileg a bô »alba fölé vették fel, hogy annak redôit összefogják vele, késôbb az alba alá került a nyak elfedésére és az értékes »miseruháknak a verítéktôl való megóvására. Használata mellôzhetô olyan albánál, amely a nyakat tökéletesen elfedi (RMÁR 298). Sok helyütt terjed a könnyen mosható, gallérral ellátott, vállraszabott ~, melyet az alba alá vesznek fel, és gyakran cserélnek.; (Ábra: »Papi és liturgikus öltözetek, G, 4.)         AM

 vasárnap (lat. dies Dominica vagy egyszerûen: Dominica = ‘az Úr napja’)•Már az ApCsel 20,7-ben olvassuk, hogy a keresztények „a hét elsô napján összegyûltek a »kenyértörésre”. Ez volt
a ~, Jézus föltámadásának emléknapja. A zsidó szabbat helyére lépett, és liturgiájának középpontjában az Eukarisztia ünneplése állott. A zsidók szabbatja ünnep és munkaszüneti nap volt, de a keresztények ~ az üldözések idején ilyen ünneplésre nem gondolhattak. Ezért hajnalban gyûltek össze a „kenyértörésre”, hogy (a mai óránk szerint) 9-kor munkába állhassanak. A ~i misén való részvétel azon az alapon is kötelezô volt, ahogyan a zsidók szombatjának a megülése: „Gondolj a szombatra és szenteld meg. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek pihenô napja” (Kiv 20,8–11). Így lett a ~ minden ünnepnap ôse és az egész liturgikus évnek alapja (vö. LK 106), amely semmi más hitéleti, vallási gyakorlattal nem pótolható. Az ET 1247. szerint a hívek ~ és minden más kötelezô ünnepen kötelesek a misén részt venni. Ezenfelül elôírja, hogy tartózkodjanak minden olyan munkától, amely akadálya lehetne az istentiszteleten való részvételnek, és ami a ~ sajátos örömétôl avagy a szellemi és testi felüdüléstôl is megfosztaná a híveket.

A ~i és a kötelezô ünnepi liturgián való részvétel vonatkozik a teljes misére, tehát Isten Igéjének meghallgatására (»igeliturgia), és az »áldozaton való jelenlétre. (»tevékeny részvétel.) A csak puszta jelenlét a lélekben való bekapcsolódás nélkül nem elegendô. »tömegtájékoztatási eszközök, »kötelezô ünnep.                                                                     BL

 Vecsernye (gör. heszperinon, lat. vesperae, vesper = ‘esti csillag’, szláv: vecsernyja)•1. Az alkonyati zsolozsma a keleti egyházban mindmáig a liturgikus nap megnyitását jelentette. Vallástörténeti elôzménye a pogányoknál és zsidóknál egyaránt elterjedt esti hálaadás volt, mely a gyertya vagy mécses meggyújtásakor hangzott el. A keresztény keleten ezt a „lükhnikon” nevû szertartást kapcsolták össze a szeretetlakomával (»agapé). A 4. sz.-ban a püspök bevonulásakor gyújtották meg a gyertyákat s mondták el az esti zsoltárokat (13, 113, 130, 141). Hippolütosz „Apostoli Hagyománya” szerint a püspök bevonulását himnuszok és imádságok kísérték, s csak ezek után következett az elbocsátás.

A bizánci rítusú ~ rendje ma a következô: A szokásos kezdet után a bevezetô zsoltár (prooimiakosz pszalmosz) a 104., melyek éneklése alatt a pap hét csendes imát mond el. A nagy »ekténia
és az ehhez kapcsolódó zsoltárcsoport után a 141. zsoltár következik a megfelelô versekkel és »„sztihirákkal”. Az ünnepélyes »bevonulást követô esti hálaének („Enyhe világossága…”) után ÓSZ-i szakaszokat olvasnak fel. Az újabb »ekténia befejeztével az elôverses sztihirák kezdôdnek, amelyeket Simeon hálaéneke zár le („Most bocsásd el Uram…”). Az elbocsátás elôtti himnuszok már azonosak a reggeli zsolozsma kezdô énekeivel (apolütikion).

2.A latin rítusú ~ rendje a következô: a bevezetô vers után a »himnusszal adja meg az Egyház az ünnep hangulatát. »Antifónákkal keretezett két zsoltár és egy »kantikum (az apostolok levelei-
bôl vagy a Jel könyvébôl) után egy szentírási olvasmány következik, amelyhez elmélkedés vagy »homília is kapcsolódhat. A »válaszos énekkel a hívô nép az Isten szavára válaszol, majd a Boldogságos Szûz éneke, a »Magnificat csendül fel az »antifónájával. Végül a közbenjáró kérések és a »Miatyánk után a zárókönyörgéssel és az el-
bocsátással fejezôdik be. »zsolozsma.             OL–VI

 vélum (lat. ‘lepel’)•Több liturgikus ruhadarab neve. Ôsi szokás a »misztérium lepellel való letakarása, szent tárgyak lepellel való megfogása. Mai formái:

1.Válltakaró ~ rendszerint díszesen hímzett 
selyemlepel, melyet a pap az »Oltáriszentség »körmenetben való hordozásakor és a vele való áldáskor vállára terít, és a lepellel fogja meg a »szentségmutatót (esetleg »cibóriumot, melyet ily alkalommal teljesen befed a ~mal).

2.Cibórium~ az »Oltáriszentség ôrzésére szolgáló fedeles kehely vagy áldoztató tál kis köpenyszerû letakarása (nem kötelezô). Ábra: Cibórium 1.

3.Kehelytakaró ~ a misézô »kelyhet borítja »felajánlásig, és »áldoztatás után. Színe és anyaga általában megegyezik a »miseruháéval, de mindig lehet fehér színû (RMÁR 80). Ábra: Kehely felszerelése, 1.

4. »Nagyböjtben szokásos az oltárkép lila lepellel való letakarása.

5. »Nagypénteken lila lepel takarja a feszületet, melyet a szertartás alatt a celebráns ünnepélyesen leleplez a »kereszthódolatra.

6. Püspöki misén a »segédkezôk viselhetnek vállukon könnyû leplet, s azzal tartják a »püspöksüveget és a »pásztorbotot.      AM

 Veni Sancte (lat. Veni Sancte Spiritus = ‘Jöjj, Szentlélek’)•1. A pünkösdi mise »szekvenciája.

2. »Antifóna, melyet a hozzá tartozó párverssel és könyörgéssel tanulás, munkakezdés elôtt énekelnek vagy imádkoznak.

3.Iskolai évet, vagy egyéb évadot nyitó, a Szentlélek segítségül hívását magában foglaló, rendszerint misével egybekötött, vallásos ünnepség.            BP

 vérkeresztség (lat. baptismus sanguinis)•
A vértanúságnak elôször Tertullianus által használt elnevezése. A 3. sz.-i üldöztetés idején Órigenész is többször nevezte a vértanúk szenvedését „baptiszmá”-nak. Hippolütosz „Apostoli hagyománya” szerint az Úr nevéért letartóztatott katekumen „mielôtt még elnyerte volna bûnei bocsánatát – megigazul, mivel saját vérében nyerte el a keresztséget” (19. f.).

„A ~ teológiai alapja az, hogy míg a szentségi keresztség csak szakramentálisan köt hozzá bennünket Jézus halálához, addig a vértanúság Jézus kereszthalálának valódi követése” – (Elôd I. „Katolikus dogmatika” 550. old.). Jézus ugyanis örök boldogságot ígért azoknak, akik üldözést szenvednek az igazságért, és a saját vértanúi halálát is egyfajta keresztségnek tartotta (Mk 10,38).            OL

 vers (lat. versus, kicsinyítve: versiculus = a Szentírás egy rövid szakasza; a liturgiában legtöbbször egy zsoltársor, vagy párvers = két zsoltársor.)•A ~ vagy pár~ a »zsolozsmában és más liturgikus imákban elôforduló rövid fohász, melyben segítséget kérünk Istentôl. Az elsô sor maga a ~, és ezt mondja a pap vagy elôimádkozó, erre következik a hívek vagy a kar felelete (responsum vagy responsorium). Pl. Vers: „Uram, hallgasd meg könyörgésemet!”, amelyre a felelet: „És kiáltásom jusson eléd!”       AM

 vértanúk tisztelete•A hôseiket („hérosz”) tisztelô késô ókori pogányokkal ellentétben a keresztények a vértanúk sírjánál (memoria) az évfordulók éjjelén azok égi születését ünnepelték. Az örömünnep fô mozzanatai a vértanúakta felolvasása, a közös étkezés (refrigerium) és az Eukarisztia megtartása voltak.

A késôbbi századokban a ~be már egyre több pogány szokás keveredett. A néhol már túlburjánzó kultusz a 4. sz.-tól a püspök részérôl is fokozottabb ellenôrzést tett szükségessé. Meg kellett gyôzôdni az ereklyék hitelességérôl, majd össze kellett állítani a szentként tisztelhetô vértanúk és elhunytak listáját. Ez vezetett a »szentté avatás jogi formájának kialakulásához. Az egyetemes egyház által elismert szentek ünnepei fokozatosan kitöltötték az egész »liturgikus évet, s így meg-
indulhatott a hónap szentjeinek himnuszait egybefoglaló „méneák” vagy „menologion”-ok össze-
állítása. A szentek életrajzát Keleten a „Szünaxarion”, Nyugaton a »Martyrologium foglalja ösz-
sze az emléknapok naptári ünneplési rendjének megfelelôen.

A ~t különösen fokozta az az ókeresztény szemlélet, mely szerint a hitvalló szentek különleges „szólásjogot” (gör. parrészia, lat. intercessio) nyertek Istentôl, s Krisztusnál közbenjárhatnak a keresztény hívôkért. »Ereklyéjüket ezért igen nagy kegyelettel ôrzik, s minden »templomszenteléskor külön szertartással helyezik el. »szentek tisztelete.       OL

 Vesperás »Vecsernye

 vigília (lat. = ‘éjszakai virrasztás’)•Már a kereszténység elôtt is sokfelé gyakorlatban volt az ünnepet megelôzô éjszakán át tartó nyilvános vagy házi vallásos ünneplés. A zsidóság a Niszán hó 14-én tartott esti pászkalakomával adott ösztönzést a keresztény ~ kialakulására, amelynek elnevezése a római katonák éjjeli ôrségére, ôrváltásaira utal.

Az ApCsel több helyütt beszámol zsoltárénekléssel és imádsággal töltött éjszakai virrasztásról (12,12; 16,25). A templomokban tartott liturgikus virrasztás eredete azonban mindenképp Húsvét éjjeléhez vezethetô vissza. A „világosság éjszakáján” a föltámadás fénye ragyogta be az ünneplô közösséget, különösen is a keresztségben „újonnan megvilágosítottakat”. A Húsvét ~ja mellett Jézus születésének éjszakája a másik fontos üdvtörténeti esemény. Ezért az Úrjelenés (jan. 6. »Teofánia), illetve Karácsony ünnepének esti „nagy zsolozsmáját” Keleten mindmáig ÓSZ-i imádságok és olvasmányok egész sora tölti ki, melyeknek középpontjában Iz 8,9–9,6 éneke áll: „Velünk az Isten!”

A nyugati egyházban az ünnepek elôtti ~ éjszakai szertartását a középkortól elôre tették az elôzô nap délutánjára. A 14. sz.-tól kezdve pedig az ünnepet már a megelôzô nap reggelén kezdték, és így ez az egész nap az ünnep ~ja lett. Kiváltságos ~t tartottak Karácsony, Húsvét, Pünkôsd és Vízkereszt elôtt, és további 14 ünnepnek volt a lit. ref.-ig ~ja. Virrasztással egybekötött ~ ma már csak egy van: a húsvéti ~ a Húsvét napját megelôzô éjszakán. Egyéb fôünnepeket megelôzô napokon ún. ~ -mise van, saját miseszövegekkel. Ezt az ünnep elôtt késô délután (naplemente után) mutatják be. Ilyen misék vannak a következô ünnepeket megelôzô napokon: »Karácsony, »Pünkösdvasárnap, »Ker. Szt. János születése, »Szt. Péter és Szt. Pál apostolok és »Szûz Mária mennybe-
vétele.                                                               BL–OL

 világi lelkipásztori kisegítôk•A ~ azok a világi személyek, akik az egyházmegye fôpásztorának megbízásából (mandátum) kijelölt lelkipásztor irányítása és vezetése mellett, meghatározott helyen és terjedelemben olyan lelkipásztori feladatokat végeznek, amelyeket az ET számukra megenged (ET 230. 3.; VSZ 1). A ~ különbözô lelkipásztori feladatokra kaphatnak megbízást.

1.Végezhetnek liturgikus funkciókat a jóváhagyott liturgikus könyvekben közölt elôírások és szövegek szerint. Ilyen funkciók :

a)Vasárnapokon és ünnepnapokon, adott esetben hétköznapokon is vezethetnek »istentiszteletet pap távollétében, amelynek keretében elláthatják az Ige szolgálatát és áldoztathatnak is.

b)Megáldoztathatják a híveket istentiszteleti helyen, betegeket otthonukban vagy kórházban, és kiszolgáltathatják nekik a szent »Útravalót.

c)A liturgikus könyvek elôírásai szerint vezethetnek különbözô liturgikus »áhítatgyakorlatokat, kiszolgáltathatnak egyes »szentelményeket.

d)Külön rendelkezés alapján egyházi temetésben részesíthetik az elhunytakat.

e)Hivatalosan kiszolgáltathatják a keresztséget.

2.A ~ elláthatják az »igehirdetést lelkipásztor által kijelölt vagy önállóan készített beszéddel akár liturgia keretében, akár azon kívül is (pl. bibliaórán).

3.A ~ megfelelô képzettség esetében hitoktathatnak iskolában és templomban is.

4. A ~ vezethetnek önálló lelkipásztor nélküli egyházközséget (VSZ 3. §.). A VSZ ötévi pró-
baidôre készült. Azóta átvette helyét a VLKK (Bp., 1995), amely a fentieken kívül tartalmazz a ~ felkészítését, megbízását, plébániai feladatait, valamint a MKPK által kiadott Szabályzatot is.
A könyv a ~ által végzett szertartásokat is közli.

A ~ a liturgikus funkciókat lehetôleg liturgikus öltözetben végezzék. Ennek lehetôségei: »karing, alatta nem papi jellegû fekete taláris vagy annak alsó része; stóla nélküli szövet »alba vagy »kukulla. (35. ábra: Reverenda, karing, alba.)
A ~ vonatkozó liturgikus és egyéb elôírásokat a Rendelkezés (világi hívôknek a lelkipásztori szolgálatban való együttmûködésérôl) tartalmazza, amelyet 1997. aug. 15-én adtak ki. *30                                VI

 világnapok »évnegyedes napok

 Virágvasárnap (lat. Dominica in palmis de passione Domini = ‘pálmavasárnap az Úr szenvedésérôl’)•Urunk messiási bevonulását már a 4. sz. végén nagy ünnepélyességgel ünnepelték meg Jeruzsálemben. Az Olajfák hegyén gyûltek össze a keresztények, hosszabb igeliturgián vettek részt, majd estefelé a püspököt körmenetben kísérték végig a városon. A részt vevô gyermekek olajfa-
és pálmaágakat vittek. Ez a szertartás Keleten gyorsan elterjedt, a nyugati egyházban csak a 8. sz.-ban vált a liturgia részévé. Eleinte liturgikus-drámai játékon adták elô ~ eseményeit. A kör-
menet csak a 11. sz.-ban lett általános gyakorlattá.
E liturgikus cselekményeket megelôzôen Rómában már Nagy Szt. Leó pápa idejében Jézus szenvedése állt a ~i liturgia elôterében. A századok folyamán az ünneplés két témája összekapcsolódott, mindmáig meghatározva a ~i ünnepi mise liturgiájának rendjét.

Az ünnepi szertartásnak többféle formája lehet a helyi körülmények szerint. Részei: a pálmaágak (barkaágak) megáldása, evangélium és a körmenet, majd bevonulás a templomba. Mise a liturgikus évnek megfelelô szenvedéstörténettel (»passió). A körmenet nem a szentírási történeti esemény utánzása, hanem Krisztus követése mellett való hitvallás. Liturgikus színe: piros. * 5.   VI

 viselkedési szabályok szent helyeken•Történelmi korok és kultúrák, egyéb vallások és egyházi közösségek, de még az Egyházon belül is
a különbözô rítusok és népek hagyományai a legkülönfélébb módon nyilvánítják ki a tiszteletadást a szentnek tekintett helyeken, elsôsorban a templomban és a temetôben. Itt csak a Katolikus Egyház hazánkban hagyományos viselkedési szabályait ismertetjük.

Sokfelé él még az a tiszteletreméltó szokás, hogy a katolikus hívô temploma elôtt keresztet vet, vagy a férfiak megemelik kalapjukat (útmenti kereszt és képoszlop elôtt is). A férfiak és fiúk fedetlen fôvel lépnek be a templomba, míg az asszonyok, lányok fejfedôt hagyhatnak magukon. Ez a szokás az ôsegyház gyakorlatában gyökerezik (lKor 11,4–5). Az »elôcsarnokból a »hajóba lépve, a hívô az ajtó mellett található »szenteltvíztartóba mártja ujját, s magát szenteltvízzel meghintve, keresztet vet. Ezzel emlékezik keresztségére, és kifejezi bûnbánatát. Nem helyes, ha istentiszteletre gyülekezve, a hívôk hátul megállnak vagy az utolsó padokban foglalnak csak helyet. Elôre haladva az elsô szabad ülôhelyekig, közben az »Eukarisztia ôrzési helye felé fordulva, jobb térdüket a földig leengedve, imádásuk jeléül térdet hajtanak. A gör. katolikusok ehelyett mély meghajlással és keresztvetéssel fejezik ki tiszteletüket az Eukarisztia elôtt. A tiszteletadás után a hívôk elfoglalják helyüket a padokban úgy, hogy a késôbb érkezôknek helyet biztosítsanak. Néma fejhajtással üdvözöljék a mellettük ülôket (vagy állókat), és beszélgetés nélkül, csendben várják az istentisztelet megkezdését. A szertartások alatt azok rendje szerint felállnak, keresztet vetnek, ülnek vagy térdelnek (»testtartások). Különösen fontos a segédkezôk komoly és imádságos magatartása. Aki az istentisztelet alatt lép be a templomba, csendben álljon meg hátul, hogy senkit se zavarjon. A szertartás valamelyik énekes része alatt jöjjön elôre, és foglaljon helyet a padban. Senki ne járkáljon a szentírási »olvasmányok, az »igehirdetés és az »Eukarisztikus ima alatt. – Az istentisztelet végén ismét térdhajtással (mély meghajlással) és szenteltvízhintéssel vesz a hívô búcsút a templomtól. Ahol az Eukarisztiát ôrzik, ott a hívek mindig térdet hajtanak (a szenteltvízhintés tetszés szerint el is hagyható), ahol nem ôriznek Eukarisztiát, ott az oltár felé fejet hajtanak (a gör. katolikusok az ikon felé is mélyen meghajolnak). Helyes, ha a hívek istentisztelet után egy ideig a templom elôcsarnokában vagy a templom körül együtt maradnak és egymással beszélgetve ápolják a testvéri kapcsolatot. Ez a templomban is megengedhetô, különösen, ha külön kápolnában ôrzik az Eukarisztiát.

Vigyázni kell a templom tisztaságára. Turisták istentisztelet alatt nem tekinthetik meg a temp-
lomot. Természetesen csak illô öltözetben (tehát strandruhában nem) lehet a templomba belépni, tilos égô cigarettát, fagylaltot, állatot oda bevinni, ott étkezni. A nem hívô férfi is vegye le kalapját, és mindenki maradjon csendben. Istentiszteleti idôkön kívül vezetô ismertetheti a templom mûvészi értékeit, történetét. Lelkipásztori feladat, hogy ezt az alkalmat a látogatók evangelizációjára használják fel, hiszen a templomban sok mûtárgy és annak egész berendezése hitünkrôl tanít. Helyes az idegenvezetést is rövid csenddel, szentírási igével vagy imával befejezni (»világi lelkipásztori kisegítôk számára ez szép feladat lehet a sokat látogatott templomokban). Képeslapokat, egyházi újságokat, könyveket vagy kegytárgyakat csak a templom elôcsarnokában árusítsanak, de profán „souvenireket” még ott sem.

A temetôben, mely szintén szent hely, a kegyelet lelkülete vezesse a magatartást, tehát nincs helye hangoskodásnak, tréfálkozásnak. Temetôben megengedett a halk beszéd, ha szükséges, de ilyenkor is mindenki legyen tekintettel a halottaik sírja elôtt imádkozókra. Temetési szertartáson még menet közben sem illik beszélgetni. Ilyenkor a férfiak fedetlen fôvel vesznek részt a szertartáson (hacsak a zord idôjárás mást nem kíván). A temetôben is vigyázni kell a rendre és a tisztaságra,
a hervadt virágokat gyûjtôhelyükre vigyék a sírok gondozói.                AM

 víz•A ~ az élet, a termékenység, a megtisztulás »szimbóluma. De ugyanakkor az özönvízben és a tenger mélyében megnyilvánuló fenyegetô hatalom jelképe is. 1Kor 10,2 az OSZ-i Vörös-tengeren való átkelésben a keresztség elôképét látja, az Úr halála által az új életre való születést (»húsvéti misztérium). A misében a borhoz ~et önt a celebráns, melyet jelképesen Krisztus isteni és emberi természetére vonatkoztattak. A ~ tisztító jellegét fejezi ki a misében a »kézmosás. A ~et Vízkereszt elôtti délután vagy este szentelik meg, melyet »szenteltvízhintésre, áldásra (»szentelmények) alkalmaznak, valamint a templom bejáratához helyezett »szenteltvíztartóban helyeznek el. Meghintéshez a »szenteltvízhintôt használják. »vízszentelés, »szenteltvíz * 5, 11.                                                                   AM

 Vízkereszt (lat. Epiphania Domini = ‘az Úr megjelenésének fôünnepe’)•Keleti eredetû ünnep. Számos bizonyíték van arra, hogy a 3. sz. vége felé már elterjedt. Ezen a napon ünnepelték Jézus születését (ezt a jelleget a Nyugatról átterjedt Karácsony teljesen kiszorította), keresztségét és kánai csodáját, melyhez még a napkeleti bölcsek látogatása is társult. Nyugaton 360 körül jelenik meg az ünnep, ezzel a tartalommal. Késôbb kizárólag a bölcsek látogatása az ünnep tárgya: Jézus Krisztus kinyilvánítja magát a pogány népeknek.

Liturgikus ünneplése: fôünnep, január 6-án, illetve számos országban, köztük Magyarországon is, jan. 2–8. közé esô vasárnap. Régi szokás szerint vizet szentelnek (innen a Vízkereszt név), és ezzel megáldják a családi otthonokat. Ilyenkor szokás az ajtóra írni: 20 + G + M + B + 00 = eredetileg Christus Mansionem Benedicat = Krisztus áldja meg e hajlékot’, népiesen: Gáspár (Caspar), Menyhért, Boldizsár „Háromkirályok” legendás nevének kezdôbetûje.                                                                                  VI

A keleti egyházban éjszakai virrasztással egybekötött, litiás nagy ünnep. Mindig a napján (jan. 6-án) tartják, igen gazdag liturgiájú »vízszenteléssel egybekötve, amit egészen a legutóbbi évtizedekig folyóparton vagy legalább kútnál végeztek, újabban – nálunk kizárólag templomban.           OM

 vízszentelés•1. A keleti egyházban: A kereszteléshez szükséges víz megszentelésének ünnepélyes formái alakultak ki. A ~i imádságban lényeges a Szentlélek lehívása, a vízbe rajzolt kereszt jel, s „az ott lappangó ellenség” kiûzése, vagyis az »exorcizmus.

A bizánci egyházban a nagy ~t jan. 6-án, Úrjelenés (»Teofánia) ünnepén végzik. Az eredeti éjszakai virrasztásszertartás különbözô részletei után hosszú imádság veszi sorra az üdvtörténet „kifogyhatatlan jótéteményeit”. Ennek az imádságnak középpontjában a megkeresztelt Krisztus áll, aki a világot megvilágosította. Az imádságot végzô pap elôször a hármas gyertyát (trikérion) meríti háromszor a vízbe, majd a vízre lehelve kéri a Szentlélek lejövetelét, s végül a kereszt áldásával végzi a megszentelést.

Sokfelé a szentelt vízbôl haza is visznek. Ebbôl alakult ki a házszentelés szokása is.      OL

2. A nyugati egyházban: 1. A »húsvéti vigília alatt keresztvizet áldanak meg, gazdagon felsorolva annak szimbolikáját. Az áldás során a »húsvéti gyertyát is be lehet tenni tetszés szerint egyszer vagy háromszor a megáldandó vízbe, a keresztségben Krisztussal való meghalás és feltámadás jelképeként. Ezzel a megáldott keresztvízzel keresztelnek az egész »húsvéti idôben. Különben mindig friss vizet áld meg a keresztelést kiszolgáló felszentelt személy. Szükségkeresztség esetében lehet természetes (meg nem áldott) vízzel is keresztelni. »Húsvéti Szent Háromnap.

2.»Vízkereszt elôtti este végzik a hagyományos ~t ( »szenteltvíz).

3.Bármikor lehet vizet megáldani. Amennyiben sót is tesznek a vízbe, azt elôbb áldja meg a pap. Szertartása megtalálható: Szentelések és áldások, 28. OLT, Budapest, 1980.

4. Minden vasárnapi misén – a szombat estén mondottakon is – végezhetô vízszentelés és szenteltvízzel való meghintés a bûnbánati cselekmény (közgyónás, „Irgalmazzon nekünk…” és „Uram irgalmazz”) helyett. Utána ha a misében elô van írva – a pap mindjárt elkezdi a »Gloriát. (Szentelések és áldások, 29.)                                                          AM

 votívmise (lát. missae votivae)•Olyan mise, amelyet a hívek áhítatának megfelelôen szabadon lehet választani az Úr misztériumaival, a Boldogságos Szûz Mária vagy a szentek tiszteletével kapcsolatban. Ilyen pl. Szentháromság, Szent Kereszt, Jézus szent neve, Boldogságos Szûz, vagy valamelyik szent ~je.                                                                                  VI

 Vulgáta (lat. ‘elterjedt’, ‘közismert’)•A 383-ban Szt. Jeromos által megkezdett és 410-re be-
fejezett latin bibliafordítás, amely a 7. sz. végén véglegesen felváltotta a „Vetus latina” addig általánosan használt fordítását. A ~ban fôként az ÓSZ héberbôl készült fordítása jelentôs, mivel korábban minden latin fordítás a görög LXX alapján készült. Az ÓSZ bölcsességi könyveinél Jeromos fordítása is átveszi az addig használt „Vetus latina” szöveget. Az ÚSZ elsô részében fôleg nyugati szövegváltozatok alapján készült a fordítás, de sok stilisztikai változtatással. Az ÚSZ második része, amelyet nem Szt. Jeromos fordított, Szt. Pál levelei és a pasztorális levelek, már kevesebb korrekcióval készült. Ehhez a részhez nem kapcsolódnak Jeromos elôszavai sem.

A Trid. 1546-ban hitelesnek nyilvánította a ~t, és elrendelte hivatalos kiadását. VII. Kelemen pápa idején „Sixtina-Clementina” néven adták ki a ~t. 1907-ben Szt. X. Pius pápa a bencés rendet bízta meg a ~ kritikai kiadásával. A II. Vat. döntése alapján VI. Pál külön bizottságot hozott létre a liturgikus szövegeknek az eredeti ~val való egybevetésére. Az így készült „Neovulgata” szöve-
gét II. János Pál 1979 áprilisában fogadta el, s a latin liturgiában és egyházi dokumentumokban ezt tette kötelezôvé.        OL